Filmvilág blog

BERGMAN 100 - Évfordulós vetítések az Urániában

2018. július 10. - filmvilág

bergman_cover.jpg

Július 14-én lesz Ingmar Bergman születésének 100. évfordulója. Az ELF Pictures és az Uránia Nemzeti Filmszínház egy közös esemény keretében két filmmel emlékezik meg a modern filmművészet kiemelkedő egyéniségéről. 

Az idei Cannes-i Filmfesztiválon két dokumentumfilmet is bemutattak a svéd alkotóról, ezek közül az egyik Jane Magnusson Bergman - A Year in a Life című munkája, amelyet most az ELF Pictures jóvoltából premier előtt láthat a közönség. A film Bergman sorsfordító évére, az 1957-es esztendőre koncentrál. Ekkor művészetében egy olyan intenzív időszak kezdődött, amelyben sorra születtek a filmművészet legnagyobb klasszikusai között számon tartott alkotások: a Hetedik pecsét után A nap vége és a Szűzforrás, majd a Tükör által homályosan, az Úrvacsora és a Csend által alkotott trilógia. A filmben hozzátartozók, munkatársak, kutatók próbálják megfejteni e mágikus év és Bergman titkát, köztük a rendező egykori asszisztense, a magyar származású Katinka Faragó. 

Éppen ez előtt a korszak előtt, 1955-ben készült az Egy nyári éj mosolya című film. Ez lesz a július 14-i Bergman-est másik darabja. Mint romantikus vígjáték, elüt a rendező ouvre-jének meghatározó alkotásaitól, ugyanakkor szellemesen bonyodalmas és szerethető mű, amely nem véletlenül hozott nemzetközi hírnevet a rendezőnek. Bergman nagy csodálóját, Woody Allent is megihlette a Szentivánéji szexkomédiában.

Tovább

Filmvilág Podcast #28 - Nyári filmnaplózás

orokseg.jpg

Mi köze az év horrorfilmjének a legújabb Pixar-folytatáshoz, vagy Benicio Del Toro ámokfutásának a Duna Tv ifjúsági sorozatához? Csak annyi, hogy sikerült mindegyiket kielemeznünk egyetlen adásban, (majdnem) 1 óra alatt, spoilerek nélkül. Jó szórakozást!

A tartalom:
00:00 - Sicario 2.
19:55 - A hihetetlen család 2
29:40 - Egynyári kaland
41:55 - Örökség

A podcast régebbi epizódjai a Mixcloudon érhetőek el, de az iTunes-on is fel lehet ránk iratkozni. (Ugyanitt köszönettel várjuk a szöveges értékeléseket.)     

Itt a júliusi Filmvilág!

fv187.jpgVIETNAMI HÁBORÚ
A vietnami konfliktus nem csupán az addig jobbára legyőzhetetlennek hitt Egyesült Államok katonai presztízsét rendítette meg, de az amerikai sajtó hatalomhoz és háborúhoz fűződő viszonyát is alapjaiban rajzolta át. Ez volt az első televíziós háború, amit újságírók központi cenzúra nélkül, a történésekkel szinkronban közvetíthettek.

Soós Tamás Dénes: A sajtó hatalma, a hatalom sajtója (Vietnam és a média)
Vágvölgyi B. András: Éles képek (Haditudósítók Vietnamban)
Benke Attila: Virágnyelven a borzalomról (A vietnami háború allegóriái)

MAGYAR MŰHELY
A szocialista Magyarország túl szűk hely volt ahhoz, hogy a krimibe illő nagyformátumú bűn elférjen benne. Az 1949-ben államosított magyar filmgyártás korántsem vonzódott a bűnügyi filmek zsáneréhez, majd húsz évbe tellett, míg az első szocialista krimi (A hamis Izabella, 1968) filmvászonra került.

Hirsch Tibor: Kékfény az alagút végén (A Kádár-kori bűnfilm)
Morsányi Bernadett: Magyar Godard (Beszélgetés Grunwalsky Ferenccel)
Szivák Bernadett: Irinyi mindig újrakezdi (Beszélgetés Cibulya Nikollal)

ÚJ RAJ
Teszár Dávid: Még közelebb (Naomi Kawase)

TUDOMÁNYTÓL MÁGIÁIG
„Az emberi elmének semmi sem szabhat határt.” – nyilatkozta a nemrégiben eltávozott Stephen Hawking. A globális szorongás korában a retrográd amnéziával küszködő mainstream sci-fi nem így látja, ritkán kínál érdemi perspektívát a néző számára, az emberi faj jövőjébe vetett hit a függetlenfilmesek privilégiumává vált.

Géczi Zoltán: Vissza a jövőbe (Sci-fi prognózisok)
Huber Zoltán: Végzetes vonzerő (A Marvel-fantasy világképe)

PASOLINI
Pólik József: A sivatag polgárai (Pasolini Teoréma – 1. rész)

FILM ÉS IRODALOM
Talabos Dávidné: A „szív írója” (Dickens adaptációk)
Bikácsy Gergely: A montázs, Bazin és mi (André Bazin 100)

FESZTIVÁL
Gyenge Zsolt: Feminin fesztivál (Cannes)
Baski Sándor: Provokálok, tehát vagyok (Kolozsvár)

KÖNYV
Koósz István: „Mondottam, ember: küzdj…” (Hirosima gyermeke – Sindó Kaneto filmművészete)

KRITIKA
Margitházi Beja: Ameddig bírod (Tuza-Ritter Bernadett: Egy nő fogságban)
Barotányi Zoltán: Adj király katonát! (Claudio Poli: Hitler kontra Picasso; Ross Adam – Robert Cannan: Kim Dzsongil bemutatja)

A címlapon: Stanley Kubrick: Acéllövedék (Matthew Modine)

X – A rendszerből törölve - Sorozatgyilkosra vadászik a rókatündér

x_arendszerboltorolve_jelenetfoto_photokredit-pinterleo_1.jpg

Elkészült az első előzetes Ujj Mészáros Károly (Liza, a rókatündér) új filmjéhez. Az X – A rendszerből törölve műfaja thriller, főszerepét, egy pánikbeteg gyilkossági nyomozót Balsai Móni alakítja, partnerei Schmied Zoltán, Bede-Fazekas Szabolcs, Molnár Áron, Kulka János, Básti Juli, Hámori Ildikó, Olasz Renátó, Szirtes Ági és Fekete Ernő. A premier november 1-jén lesz.

Tovább

A populista hős a Vadnyugaton

shane1.jpg

Donald Trump elnök állandó eposzi jelzője a „populista”. Ami nem egy találó kifejezés. Ugyanis a 19. század végi amerikai populisták éppenséggel nem az üzletemberek uralmát kívánták. Az 1891-ben alakult People’s Party (Néppárt) célja a kisemberek, farmerek, munkások érdekeinek védelme volt. Kifejezetten baloldali demokrata programot képviselt, a vasút-, távíró- és telefontársaságok állami ellenőrzésének, a szállítási tarifák csökkentésének, a progresszív adózás és a nyolcórás munkaidő, valamint az ezüst fizetőeszköz tömeges használatának követelésével. A néppártiak (populisták) a jeffersoni demokrácia-eszmény és a jacksoni elvek jegyében az önszerveződő, autonóm kisközösségeken alapuló farmerdemokrácia eszményét kívánták megőrizni a 19. század végi amerikai társadalomban.

Tovább

15 év után újra rendez Gothár Péter + kísértetekről forgat Bergendy Péter

gothar.jpg

15 év után ismét mozifilmet rendez a Megáll az idő, A részleg és a Haggyállógva Vászka alkotója, Gothár Péter. A Hét kis véletlen címen készülő film gyártására 375 millió forint támogatást szavazott meg a Filmszakmai Döntőbizottság. 

A legrangosabb művészeti díjakkal elismert Gothár Péter új filmjével rendhagyó vizuális és zenei világ teremtésére, különleges filmnyelv létrehozására vállalkozik.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanító Gothár a készülő film vizuális koncepcióját elsőfilmes tanítványaira bízza, biztosítva ezzel a mai, friss szemléletet, amit a klasszikus és modern filmkészítés eszközeivel vegyít. Az új Gothár-film családi véletlenek hét epizódja, történetmesélése a kortárs szórakoztató film sablonjaitól eltérő új filmes közlési forma lesz.

A Hét kis véletlen forgatókönyve Gothár Péter, Németh Gábor és Bognár Péter közös munkája, a film operatőre Táborosi András, producere Kovács Gábor és Pataki Ágnes, koproducere Kenesei Edina.

A főszerepekben Rezes Judit, Mészáros Blanka, Mészáros Máté és Börcsök Olivér lesz látható, a forgatás augusztusban kezdődik. 

Tovább

Rémálomban élni - Twin Peaks 3. évad

twinpeaks2017.jpg

A kultikus sorozat folytatásában Lynch nemet mond a nosztalgiára, összegzi az életművét, és újra felforgatja a televíziós szabályokat. 

A Twin Peaks harmadik évadában Normának, a Double R Diner tulajdonosának egy ajánlatot kell mérlegelnie. Adja-e nevét egy olyan étteremlánchoz, amely a Double R-ban megszokott ízeket és hangulatot próbálja reprodukálni – gyengébb alapanyagokból – ,vagy tartsa saját felügyelete alatt a brandet, és ragaszkodjon az elveihez, akkor is, ha így leszűkíti a célközönségét?

Lynch ezzel a történetszállal alighanem saját alkotói pozíciójára is reflektált. Már a tévétörténelmet író első évad is egy kompromisszum eredményeként született meg: Lynch, a nagybetűs Szerző vállalta, hogy alkalmazkodik egy kereskedelmi médium epizodikus történetmesélésre épülő sorozatformátumához, cserébe kedvére tágíthatta, feszegethette a műfaj határait. Az alkut a csatorna a második évadban felrúgta – a csökkenő nézettség miatt arra presszionálta az alkotókat, hogy fedjék fel a gyilkos kilétét, vagyis hódoljanak be a legfőbb krimikonvenciónak –, Lynch távozott is a produkcióból, és csak a fináléra tért vissza. Tanult az esetből, így amikor 2014-ben befutott a Showtime ajánlata, szigorú feltételeket szabott. Teljes alkotói kontrollt kért, és – némi közjáték után – kapott is.

Tovább
süti beállítások módosítása