Filmvilág blog

Rémmesék mesterei a Filmvilág Filmklubban

2024. november 26. - filmvilág

filmvilag_filmklub.jpg

Decembertől a hónap első hetében látható a Bem moziban a Filmvilág folyóirat havi filmklubja.

A december 4-én szerdán, 20.30-kor kezdődő duplafilmes program első darabja George A. Romero elfeledett 1973-as korai alkotása, a Vidámpark, amely csak 2017-ben, nem sokkal a legendás horror-rendező halála előtt került elő – miután a bezárt pennsylvaniai vidámparkban forgatott szürreális rémálom-film láttán a megrendelő egyházi szervezet lemondott a bemutatásról. A második, ugyancsak egyórás alkotás, a Vámpír, féregfarok a rangos katalán kísérleti filmes, Pere Portabella egyik első nagyobb lélegzetű műve: a Jesus Franco euro-horror rendező híres, 1971-es Dracula-filmjének forgatásán készült werkfilm a műfaj szabályait merészen felrúgva inkább egyéni módon újragondolja a filmadaptációt, saját szerzői kommentárokkal ellátva.

Tovább

Meddig él egy fénykép? Meddig egy film?

jel.jpg

Vízkeleti Dániel filmrendező Jel című kisjátékfilmjét Méhes Károly író, költő, fotóművész Meddig él egy fénykép? című fotókiállításának keretében november 30-án a TS Art Space Galériában ismét levetítik. 

Vízkeleti rövidfilmje Méhes Károly Érettségizettek című novellája alapján készült. Így a Jel vetítésének kiváló apropót szolgáltat a kiállítás, ami Méhes három évtizedes alkotói útjának vizuális és irodalmi rétegeit egységes élménnyé olvasztja össze.

A Jelet a rendező alkotói pályájának tanulmányi szakaszába sorolja, a készítése során sajátította el a filmkészítés legizgalmasabb fortélyait. Elsősorban Méhes különleges irodalmi világának szikrázó vizualitása ragadta meg, az érdekelte, hogy hogyan lehet a novella profán és archetipikus ellentétes aspektusait egyszerre kibontani a filmkép segítségével.

Tovább

#164 - Gladiátor II, Anora, Kix, Eretnek, A leleményes Hugo

anora2-ht-ml-241017_1729176690018_hpmain.jpg

Új adásunkban foglalkozunk az év egyik legjobban várt folytatásával (Gladiátor II), az év egyik legkellemesebb meglepetésével, Hugh Grant horrorjával (Eretnek), az év magyar dokumentumfilmjével (Kix), és folytatjuk a Scorsese-sorozatunkat A leleményes Hugóval + hallgatható a Művész moziban felvett Anora-kibeszélőnk is.

Menetrend:

00:13:20 - Eretnek
00:38:25 - Gladiátor II
01:13:20 - Kix
01:41:05 - Scorsese-sorozat: A leleményes Hugo
02:18:20 - Anora (spoileresen)
02:59:50 - Ajánljuk még (My Old Ass, Futni mentem, Szívtelenítési eljárás)

Tovább

Véletlenül nyertem egy legjobb gyerekfilm díjat

tallinn_lakosnora_foto_erlendstaub.jpg

Legjobb film díjat nyert Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet című felnövéstörténete Európa A-kategóriás filmes seregszemléjén, a Tallinn Black Nights Just Film Nemzetközi Filmfesztiválon, a Just Film Youth and Children szekciónban.

A Nemzeti Filmintézet, a Nederlands Filmfonds és az Eurimages támogatásával, a JUNO11 Pictures és a holland BIND koprodukciójában készült egész estés családi mozifilm főbb szerepeiben Demeter Villő, Mátray László, Zsurzs Kati, Hárs Bonca, Rujder Vivien, Tenki Réka, Lovas Rozi és Mucsi Zoltán láthatók. A film a JUNO11 Distribution és az Emberi Jogi és Kulturális Alapítvány forgalmazásában január 16-án érkezik a hazai mozikba.

A film, amit azonnal megmutatnának saját családjuknak is, látványvilága magával ragadó, témáihoz pedig könnyű kapcsolódni – indokolta a gyerekzsűri a döntését. „Legfőbb üzenete, hogy a kreatív alkotás bármilyen nehézségen túl tud lendíteni, az álmainkat pedig mindenkörülmények között követnünk kell” – tették hozzá.

A holland-magyar koprodukcióban készült családi film nemzetközi premierjén a stáb és a vezető színészek is jelen voltak. Az ünnepélyes díjátadóra november 23-án került sor, a díjat Lakos Nóra író-rendező vette át.

Tovább

Elindult az 5. Arany Blende

arany_blende_2023_czirja_k_pa_l_2416.jpg

Az Arany Blende évről évre kiemeli azokat a trailereket és plakátokat, amelyek különös figyelmet igényelnek. Idén is versenyben vannak egymás mellett a hatalmas költségvetésű és a no-budget-filmek trailerei és plakátjai is. Tavaly a Larry előzetesei nyerték a fődíjat, de díjazták a Magasságok és mélységek különleges teaserét is, a plakátdíjakat a Szelíd, a Larry és a Nyugati nyaralás nyerték. 

Idén 54 magyar filmhez 68 érvényes filmelőzetes nevezés érkezett, elindult a közönségszavazás, külön van plakát- és trailerzsűri, a díjátadón pedig masterclass, trailertörténelem és trailerpremierek várhatók.

December 4-én hattól késő estig tart majd az 5. Arany Blende programja. A legjobb magyar filmplakátokat és filmelőzeteseket kereső fesztiválnak már  zajlik a közönségszavazása az aranyblende.hu oldalon. A filmek és az előzetesek nézettsége közötti különbség jelzi azt, hogy sokan nézik, szeretik a trailereket. De nemcsak abban van szerepük, hogy mennyien látják a filmet, hanem szélesebb körben a plakát és az előzetes határozhatja meg azt, hogy egy filmről milyen kép alakul ki a társadalomban. Ennek a többrétegű felelősségnek a fontosságát hangsúlyozzák az Arany Blende szervezői, akik idén másfél év magyar filmbemutatójának promóciós anyagát gyűjtötték egybe. 

A  trailerzsűri tagjai lefedik a filmes, a marketing és kreatív szakma több területét: 

Tovább

Visszatér a Magyar Filmszemle

20241118_filmfeszemle_2500px_kg021.jpg

2025. február 3-9-ig a budapesti Corvin moziban rendezik meg a 44. Magyar Filmszemlét.

1965-ben született meg a Magyar Játékfilmszemle, amely 1986-tól Magyar Filmszemle néven, a Magyar Filmművészek Szövetsége szervezésében 2012-ig évről évre egybegyűjtötte az adott év magyar filmtermését.

Az elődök előtt tisztelegve és a magyar film jövőjéért érzett felelősség tudatában a 44. Magyar Filmszemle a Magyar Filmművészek Szövetsége szervezésében létrejövő versenyfilmfesztivál. A Filmszemlét a Magyar Filmművészek Szövetsége megbízásából a MFSzemle.hu Nonprofit Kft. szervezi.

A 44. Magyar Filmszemle hagyományaihoz híven szeretné összegyűjteni és bemutatni a magyar filmkészítők munkáinak legteljesebb körét, szolgálva ezzel a magyar filmművészet fejlődését, az alkotók egymás közti és a nézőkkel való személyes kapcsolatainak fejlesztését. Célja, hogy a filmalkotások bemutatásán keresztül segítse a magyar társadalmat szellemi értékeinek, örömeinek, konfliktusainak bemutatásában és megoldásában.

Tovább

Vasárnap újra Európai Art Mozi Nap

mindenseg_elmelete.JPG

Kilencedik alkalommal rendezik meg az Európai Art Mozi Napot, az egyik legnagyobb összeurópai filmünnepet, amelyet 40 ország több mint hétszáz art mozijában tartanak egy időben, november 17-én, vasárnap. A hazai programkínálatban a legnevesebb fesztiválok - Cannes, Berlin, Velence – versenyfilmjei mellett egy új magyar film és egy animációs klasszikus is szerepel. Az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége (CICAE) és az Europa Cinemas hálózat kezdeményezésére elindított, határokon átívelő vetítéssorozathoz hagyományosan a magyar art mozik is csatlakoznak, az Art-Mozi Egyesület szervezésében országszerte 30 helyszínen, több mint száz vetítést tartanak az esemény égisze alatt.

A résztvevő filmszínházak – 8 budapesti és 22 vidéki art mozi – ezen napon egyedi filmkínálattal várják a közönséget, lehetőséget nyújtva a nézőknek, hogy akár hetekkel vagy hónapokkal az országos premier előtt láthassák a kiválasztott alkotásokat. A hazai art film forgalmazóknak köszönhetően a sokszínű filmkínálatban a német misztikus sci-fi-thrillertől az olasz háborús drámán, francia fantasyn és spanyol vígjátékon át a svéd-magyar természetfilmig izgalmas új európai koprodukciók szerepelnek, emellett egy digitálisan felújított animációs klasszikus és egy új magyar romantikus vígjáték is bemutatkozik.

Tovább
süti beállítások módosítása