Egyetlenegyszer voltam a nagymamámmal moziban, de azt a meghatározó élményt biztos, hogy sosem felejtem. „Ó, ha én még egyszer 70 éves lehetnék!” – mondta sokszor a nagymamám, hiszen ő a hetvenes éveiben még egyedül utazott hátizsákkal Európában. Minden nyarat egy vitorláshajón töltött, még élete utolsó évében, 93 évesen is. Lilla egészen különleges valaki volt, akit én csak Lillának hívtam, hiszen a Nagymama megszólítás öreges lett volna, gondolta, és az biztos, hogy ő nem volt soha öreg.

Tízéves lehettem, amikor Lilla kitalálta, hogy elvisz moziba, mert a Cirko-Gejzírben adnak egy fantasztikus filmet, amit ő még régen Párizsban látott, és ezt a filmet látni kell. Marco Ferreri A nagy zabálás című filmje volt az a bizonyos fantasztikus film. Egy történet arról, hogy egy társaság összegyűlik, hogy halálra zabálja (és közben nem utolsósorban szexelje) magát. Mentünk tehát a 4-6-os villamoson a 85 éves nagymamámmal a Cirkóba A nagy zabálást nézni. Azt a botrányos filmet, aminek a főszereplőit a Cannes-i bemutató után hónapokig nem engedték be éttermekbe, és amire maga a zsűri elnöke, Ingrid Bergman is azt mondta, hogy alantas. 

Lilla teljesen kétségbeesett a film végére, hogy hova hozott engem, ő egyáltalán nem így emlékezett erre a filmre. De azért ki nem jöttünk, végignéztük. Utána szabadkozott anyukámnak is, szégyellte magát, miközben én közel sem voltam annyira sokkolva, mint ő. Emlékeimben érdekes módon a film fekete-fehér, és inkább unalmas és bizarr, mintsem megbotránkoztató. De nagyon megmaradt Mastroianni szürreálisan viccesen fagyott arca, és az érzés, hogy ez a film arról szól, hogy emberek jó dolgukban is tudnak végtelenül boldogtalanok lenni. Lenyűgözött a furcsa értelmiségi társaság, a titkos összejövetel hangulata, ami erősen összemosódik a Cirko-Gejzír mozival, ahol előtte sosem jártam. Apukámmal jártunk moziba, amit nagyon szerettem, de pont a Cirko-Gejzír addig ismeretlen volt számomra. Már a neve is furcsán gyanús volt, mintha csakis olyan megveszekedett társaságok gyűléseire lenne alkalmas, mint amilyen A nagy zabálásban is van. Mintha a Cirko-Gejzírben – ezen a föld alatti búvóhelyen – éjjel-nappal A nagy zabálást játszanák. Később meg is lepett, amikor rájöttem, hogy a Cirko valójában egy rendes mozi, ahol ugyanolyan filmek mennek, mint máshol. Meg voltam róla győződve, hogy az egy szabadkőműves páholy, amit csak az olyan beavatottak ismerhetnek, mint Lilla. 

Felnőtt fejjel újranézve a filmet elképedtem, hogy micsoda szürreálisan horrorisztikus és pornográf tragikomédia ez. Így már megértem, hogy miért jött annyira zavarba Lilla, de azt is, hogy miért vitt el a filmre. Szegény Lilla, azt hiszem, nem örülne, ha tudná, hogy a Filmvilág lapjain kötött ki ez az eset, rettentően bánta, pedig valójában igaza volt. Ez egy fantasztikus film, amit látni kell. Egy fantasztikus moziban, ahova járni kell.