Filmvilág blog

Sosem látott színes képsorokon a húszas évek Magyarországa

2019. szeptember 24. - filmvilág

20as_evek_riportfilm_foto_eye2.jpg

Egyórányi ismeretlen filmanyag került elő a húszas évek Magyarországáról. Csaknem 100 éve francia operatőrök járták a magyar falvakat és városokat, hogy megörökítsék az ott élők mindennapi életét. A tekercseket a Budapesti Klasszikus Film Maraton szakmai programján mutatta be a holland filmarchívum. 

A nemrég véget ért 3. Budapesti Klasszikus Film Maraton értékes hozadéka az a néhány most közzétett, Magyarországot bemutató riportfilm, amelyet a Budapesti Francia Intézetben megtartott szakmai napon mutatott be Elif Rongen holland filmtörténész. A tekercsek az elmúlt években kerültek hollandiai magángyűjteményekből a Magyar Nemzeti Filmalap Filmarchívum igazgatósággal szoros együttműködésben dolgozó amszterdami EYE Filmmuseumba, ahol már eddig is számos elveszettnek hitt magyar némafilmet találtak meg, köztük a világhírű Kertész Mihály (Michael Curtiz) 1918-as drámáját, Az utolsó hajnal-t. 

A most közzétett riportfilmek mindegyikét a legendás francia Pathé filmgyár készítette a húszas évek elején, és elsősorban vidéki életképeket mutatnak be. A képsorokon Móricz Zsigmond világa elevenedik meg, regényeinek alakjai néznek ránk a filmkockákról, s az ő mindennapjaikat láthatjuk a Debrecen környéki tanyákon, vagy éppen a város utcáin, piaci forgatagában. 

Külön érdekessége a most közzétett, összesen egy órányi filmanyagnak, hogy egy részük a francia mozikban oly népszerű kézi színezési eljárással készült, ami azt jelenti, hogy a fekete-fehér kópiákat utólag vegyszeres festékkel színezték kockáról-kockára. A most előkerült felvételeken kívül nem tudunk más olyan magyar vonatkozású filmről, amely hasonló eljárással készült volna. A színezés oka ugyanakkor nyilvánvaló, hiszen a messze földön híres mezőkövesdi hímzéseket és a matyó népviseletet mutatja be a tudósítás apró részletességgel.

A sok hortobágyi és matyóföldi képsor mellett láthatunk néhány snittet Kassáról is, ami azt feltételezi, hogy a képek talán még korábban, a trianoni határok meghúzása előtti másodpercekben készülhettek. Ugyancsak erre utalnak azok a kis falvakat bemutató képsorok is, melyek ily módon készülhettek akár Erdélyben vagy Kárpátalján. 

Az 1927-es, Magyarországról készült félórás „országimázsfilmben” felbukkan Budapest is, melynek legnépszerűbb helyszínei mellett láthatunk néhány kevéssé ismert részletet is a városból.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr5815163618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Májkül 2019.09.26. 09:52:50

Jó látni ezeket a régi filmek és tudni, hogy az emberek valóban viselték ezeket a szép ruhákat, mégha csak ünnpei alkalmakkor is, amiket manapság inkább csak múzeumokban és kiállításokon látni.
Az is érdekes, hogy a film legtöbb beállítása olyan, mintha csak fényképet csinálnának és a modellek arra várnak, hogy elkészüljön a kép.

Macropus Rufus 2019.09.26. 10:55:27

valaki tudja, hogy mi az a topogós "tánc" amit 5:30-tól mutatnak? Ilyen "tánc" létezik?
Ez kb. helyben topogás és néha megpörgetem a csajt oszt jó napot, de még a pörgetés is qurvára erőtlen.

mbazs 2019.09.26. 12:55:38

Elképesztő felvételek, nagyon tetszik! Töri órákon inkább ilyeneket néztünk volna a halál unalmas magolás helyett.

dont be such a jew 2019.09.26. 23:29:23

szuper cucc, legsiralyabb orszag evor

Audianer 2019.09.27. 08:24:31

Furcsa érzés nézni ezeket az embereket akik közül nagy valószínűséggel senki sem él már és a most előkerült kópiáknak köszönhetően újra életre kelnek.
A tánc nekem is feltűnt. Ez nem lehet más mint csakis az azóta feledésbe merült "Mezőkövesdi topogós" :))
Ilyenkor derül ki, hogy az általunk ma ismert néptáncnak mennyire nincs köze az egykori valósághoz.
süti beállítások módosítása