Magukra hagytuk a kamaszokat. Mintha végletesen individualista társadalmunk szerkezetébe kódoltan hordozná saját jövőjének felemésztését.
Amikor a család is, az iskola is formálissá válik, marad az online közösségi terek párhuzamos valósága, melynek farkastörvényeire azonban lehetetlen felkészülni. A szülő a napi hajtás után hazaérve már képtelen odafigyelni gyermeke lelki rezdüléseire, nincs ideje meghallgatni a történeteket, legfeljebb számonkérni, követelni tud; a tanár az iskolában nem ösztönöz, nem kérdez, örül, ha a szokásos darálóban a tananyagot sikerült így-úgy leadnia. A barátokkal folytatott elmélyült, világmegváltó beszélgetések, a közös élmények helyét pedig észrevétlenül veszi át a virtuális közösségi élet sokcsatornás háttérzaja, amelyben néhány percre bármi fontossá válhat, de semmi sem fontos igazán. Miközben a kamaszlét legalapvetőbb késztetése az egymáshoz és önmagunkhoz vezető utak keresése. Így viszont a tizenévesek végül legelemibb problémáikkal maradnak szorongatóan egyedül.
A kamaszkori magány örvénye adja Schwechtje Mihály első nagyjátékfilmjének alapmotívumát. És bár a téma akár veretes művészfilmet is ígérhetne, a darab úgy tud erről a súlyos problémakörről beszélni, hogy közben a néző előtt egy pszichothrillerrel kevert szerelmi melodráma feszült képei peregnek, amely első percétől magával ránt, és nem is ereszt el az utolsóig. Az alkotás megadja a szereplőkkel való együttlélegzés mágikus élményét, ami itt egyszerre köszönhető a jól megírt karaktereknek, az érzékeny színészvezetésnek és a gondosan felépített képi világnak. Schwechtje csalhatatlan érzékkel válogatta össze szereplőit, ami kamaszok között játszódó fikciós mű esetében különösen nagy bravúr. A cselekmény gimnazista főhőseit megformáló fiatalok – Herr Szilvia, Vajda Kristóf, Rácz Dávid – hitelesen oldják meg a legnehezebb jeleneteket is; mellettük Polgár Csaba, Rezes Judit, Schell Judit, Kardos Róbert, Mácsai Pál nyújt élvezetes alakítást.
A Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) magabiztos rendezői debütálás. Igaz, a megfogalmazás megtévesztő lehet, hiszen Schwechtje mögött már jelentős rövidfilmes munkásság áll. Ennek tapasztalatai a nagyjátékfilmbe is átszűrődnek. A határhelyzetek iránti fogékonyság, a váratlan fordulatokra épített dramaturgia és a szerkezeti tudatosság nyilvánvaló példáit nyújtják e folytonosságnak. Rejtettebb kapcsolatot jelent a szürrealitás, a groteszk, a bizarr visszatérő felbukkanása a történetvilágokban, ami egyes rövidfilmek (Az alma; Ünnep; Porcukor; A pingvinkonstrukció) és a nagyjátékfilm esetében egyaránt az elbeszélés fokozatos áthangolásával valósul meg, azt sugallva, hogy a szürreális magának a hétköznapi valóságnak válik részévé.
Voltaképp az emberi kapcsolatok virtualizálódásából adódó határhelyzetek hordozzák magukban a szürrealitás élményét. Ebből a szempontból tekinthető a nagyjátékfilm legközvetlenebb előtanulmányának a Porcukor, illetve a rendező egy korai dokumentumfilmje, a Szerelmi vallomás. Mindkettőben megmutatkozik a virtuális térben megváltozó játékszabályok visszahatása a szereplők személyes integritására, illetve az ennek elvesztéséből adódó sérülékenység, amely végső soron a társadalmat alkotó emberi közösségeket kezdi ki. Mindez a Remélem... történetében a család és az iskola diszfunkcionalitásának feltárásával bővül teljes körképpé.
Nehezen lehetne ennél aktuálisabb problémakört találni. Ezért is érthetetlen, miért nem szavazott bizalmat a Filmalap döntőbizottsága Schwechtje filmtervének – a rendező nyilvánvaló szakmai felkészültsége ellenére sem. Persze pont az elkészült alkotás bizonyítja, hogy van élet az egykapus támogatási rendszeren kívül is. A szerényebb költségvetés ezúttal szerencsére egyáltalán nem hagyott nyomot a végeredményen, hiszen mind a forgatókönyv, mind a casting több mint professzionális minőségben valósult meg, Herbai Máté képei pedig éppoly szuggesztívek, akár a Testről és lélekről esetében. A kérdés csak az, mennyit kell várniuk az alkotóknak a következő lehetőségig.
A film jelenleg elérhető az HBO GO kínálatában.
Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) – magyar, 2018. Rendezte és írta: Schwechtje Mihály. Kép: Herbai Máté. Vágó: Kővári Szabolcs. Hang: Madácsi Imre. Producer: Pusztai Ferenc, Petrányi Viktória. Szereplők: Herr Szilvia (Eszter), Vajda Kristóf (Péter), Polgár Csaba (Csababá), Rácz Dávid (Beni), Lénárt Judit (Adri). Gyártó: KMH Film. 100 perc.
