Filmvilág blog

Már hivatalosan is Borbély Alexandra a legjobb európai színésznő

2017. december 10. - filmvilág

Tegnap este átadták az Európai Filmdíjakat Berlinben az Európai Filmakadémia több mint 3 ezer fős tagságának szavazati alapján. A legtöbb díjat idén Ruben Östlund szatírája, A négyzet vitte el, de számunkra fontosabb, hogy a legjobb színésznőnek Borbély Alexandrát, a Testről és lélekről…

Tovább

Csak lazán – Moszkva tér

Limitált vetítéssorozatban újra moziba került Török Ferenc kultikussá vált egyetemi vizsgafilmje, ennek apropóján közöljük újra a Filmvilág 2001.szeptemberi számában megjelent kritikát. Török Ferenc elsőfilmje 1989-ben játszódik, két korszak határán, hősei az akkori tizennyolc évesek. Csupa…

Tovább

Filmvilág Podcast #18 - A Viszkis

Tizennégy évvel a Kontroll után Antal Nimród újra magyar filmet készített, ráadásul nem másról, mint a 90-es évek emblematikus bűnözőjéről, Ambrus Attiláról. Nekünk ennyi már bőven elég, hogy mikrofon(ok) elé üljünk és megbeszéljük többek közt, hogy szabad-e filmet készíteni egy…

Tovább
süti beállítások módosítása