Filmvilág blog

Tévéajánló - Szombat (10.15.)

2016. október 15. - Orosdy Dániel

Kegyes hazugság
A szudáni polgárháborúban elárvult és menekülni kényszerülő, nuer és dinka származású emberekről szóló Kegyes hazugság is jobbára a bevett sablonok alapján készült. (...) A filmet hitelesíti, hogy a főszerepekben valóban a szudáni Elveszett Fiúk nemzedékéhez tartozó, fiatalon Amerikába érkezett afrikaiakat láthatunk, köztük több egykori gyerekkatonát – ennek az információnak a birtokában hirtelen súlya és tartalma lesz minden, egyébként szokványosnak ható mondatnak a megváltásról, újrakezdésről és a múlt elengedéséről. A nehéz sorsukat arcukon, testükön hordozó főhősök mellett óhatatlanul idegennek és feleslegesnek tűnik Reese Witherspoon sztárjelenléte, ám a színésznő és a forgatókönyv javára írható, hogy a menekültek beilleszkedését segítő kansasi szociális munkás karaktere dicséretesen a háttérben marad, a kezdeti távolságtartásból együttérzésbe forduló, teljesen közhelyes érzelmi út ábrázolása pedig nem okoz gondot Witherspoon számára. (Kránicz Bence)
Vetítik: Cool - 12:30

Nagy zűr Korzikán
A tökös, a török, az őr meg a nő rendezőjének vígjátéka a Christian Clavier - Jean Reno párossal. Clavier - jó szokása szerint - társszerzője a szkriptnek is.
Vetítik: TV2 - 13:55

Zoolander, a trendkívüli
Ben Stiller kultikus vígjátéka a divat világáról, a rendező és egy tucat sztár főszereplésével.
Vetítik: TV2 - 16:00

Nagytudásúak
Vígjáték Christian Clavier-vel. A leírások alapján az Éretlenekre hajaz.
Vetítik: Film+ - 19:00

A háború császára
Peter Webber (Leány gyöngy fülbevalóval, Hannibal ébredése) filmje a II. Világháború után, Japánban játszódik, ahol Douglas MacArthur parancsnok azzal bízza meg fiatal tábornokát, hogy derítse ki, vajon Hirohito császár is felelősségre vonható-e a háborús bűnök miatt. (BS)
Vetítik: Film Mánia - 19:00

Jó reggelt, Vietnam!
Barry Levinson népszerű háborús vígjátéka állandó tettestársával, Robin Williams-szel (ez volt az első közös munkájuk). Williams-t Oscarra és BAFTA-ra jelölték az alakításáért, egy Golden Globe-ot haza is vihetett.
Vetítik: Duna - 19:30

MEMO
Ez a tévéfilm minden bizonnyal "az eddig csak dráma- és forgatókönyíróként ismert Tasnádi István első rendezése", mellyel "[s]aját színdarabját, a Memo – A felejtés nélküli embert" dolgozta fel. "A történet egy pszichiáterről szól, aki doktori értekezését a hipermnéziából írja, ezért találnia kell egy élő hipermnéziást. Azért fontos számára ez a téma, mert apja emlékezetvesztésben szenved. A pszichiátriai intézetben végül talál egy beteget, de kiderül, hogy olyan erős nyugtatókkal kezelik, ami hosszú távon teljes szellemi leépülést okoz, ezért a saját felelősségére hazaviszi az intézetből. A két férfi közt 'szokatlan' kapcsolat alakul ki, ami a pszichiáter házasságát, karrierjét, de magát a pácienst is veszélyezteti." (Részletek az Ezekért a filmekért érdemes elzarándokolni Miskolcra - Indul a CineFest! című posztból.)
Vetítik: Duna - 21:35

memo.jpg

Az éhezők viadala: A kiválasztott - 1. rész
A Suzanne Collins nagysikerű regényein alapuló filmsorozat 3. része, pontosabban annak az első fele. Rendező: aki már a 2. részért is felelt, Francis Lawrence. Szereplők: Jennifer Lawrence, Josh Hutcherson, Liam Hemsworth, Woody Harrelson, Donald Sutherland, Philip Seymour Hoffman, Julianne Moore, Elizabeth Banks, Jeffrey Wright, Stanley Tucci.
Vetítik: RTL Klub - 21:55

Órák (alias Összeláncolva)
A korábban főleg horror-franchise-ok (társ)írójaként dolgozó Eric Heisserer thrillere az utolsó szerepei egyikét alakító Paul Walkerrel a főszerepben.
Vetítik: Duna - 23:15

A bosszúálló
Tévéfilm Frederick Forsyth regénye és a kiváló Alan Sharp forgatókönyve nyomán. Főszereplők: James Cromwell, Sam Elliott, William Hope, Timothy Hutton.
Vetítik: Viasat6 - 23:55

Warrior - A végső menet
Gavin O'Connor filmjében két egymástól (és apjuktól is) elhidegült testvér (Tom Hardy, Joel Edgerton) találkozik újra – egy ketrecharcos viadal döntőjében. Férfimelodráma és hagyományos (küzdő)sportfilm hatásos randevúja Nick Nolte Oscarra jelölt jutalomjátékával. (BS)
Vetítik: RTL Klub - 00:25

Miss Pettigrew nagy napja
Romantikus vígjáték Frances McDormanddel.
Vetítik: TV2 - 00:50

Üss vagy fuss
Akció-vígjáték David Palmertől (társrendező) és az elsősorban színészként ismert Dax Shepardtól (társrendező, író, főszereplő). Szereplők: Kristen Bell, Kristin Chenoweth, Tom Arnold, Bradley Cooper.
Vetítik: Cool - 00:55

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr2211808583

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása