Filmvilág blog

Ezekért a filmekért érdemes elzarándokolni Miskolcra - Indul a CineFest!

2016. szeptember 09. - Baski Sándor

cinefest.jpgMa este Juliette Binoche közreműködésével megnyílik a 13. Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. Az Oscar-díjas színésznő jelenlétének köszönhetően minden korábbinál nagyobb az érdeklődés a Fesztivál iránt, úgyhogy talán ajánlani sem kellene a(z idén is) méregerős programot, de azért megtesszük. Elsőször azokról a filmekről ejtünk pár sort, amelyeket már láttunk, utána azokat ajánljuk, amelyekre különösen kíváncsiak vagyunk.

Toni Erdmann

A kritikusok állítólag még nem rajongtak ennyire egyetlen filmért sem Cannes-ban. Az ősbemutatón több jelenetre is ovációval és tapssal reagáltak, majd amikor a díjátadón kiderült, hogy a zsűri nem osztja a lelkesedésüket, sokan felháborodva tiltakoztak a produkció mellőzése miatt.  

De hogyan tudott a fesztiváldömpingbe gyakran belefásuló, hivatásos nézőkből ilyen intenzív érzelmeket kiváltani az a film, amelynek a története még a legmelegebb hangú méltatások szerint sem sokkal komplexebb egy hollywoodi komédiáénál? (Volt, aki már a lehetséges remake szereposztását is megálmodta: a rendezői székben Jason Reitman ülne, az apát Bill Murray vagy Steve Martin, a lányát Kristen Wiig alakítaná.)

A megfejtés talán a történet és a megközelítés egyszerűségében rejlik. Nem mintha ne lenne többféleképpen is értelmezhető (nézhető feminista tanmeseként a férfiak dominálta vállalati világban önállóan boldoguló, és a fináléra egyre öntudatosabbá váló karrierista nőről, vagy a szinglilét kritikájaként, de értelmezhető akár a multicégek, illetve a kapitalizmus maró szatírájaként is), de a Toni Erdmann elsősorban egy életszagú apa-lánya film, amelyen lehet sokat nevetni, és a megfelelő pontokon meghatódni.

Vetítés: 09.11. 21:00 Pressburger /// 09.12. 17:00 Uránia

Ernelláék Farkaséknál

Hajdu Szabolcs Karlovy Varyban fődíjat nyerő filmje természetesen rendes moziforgalmazásban is látható lesz, de aki nem tud szeptember végéig várni, az már Miskolcon megnézheti premier előtt.          

Az Ernelláék Farkaséknál abban a népszerű kategóriában indul, amelyben a filmeknek nem csak szinopszisuk, de (keletkezés)történetük is van. Hogy Hajdu a saját lakásában, a saját családjával forgatott fillérekből, már önmagában kuriózum, ugyanakkor több is ennél: egy autonómiáját, szabadságát őrző alkotó demonstratív művészi és politikai gesztusa.

Hajdu filmje azért működik, mert nem akarja elidegeníteni vagy kizökkenteni a nézőt, épp ellenkezőleg: minden kényszerűségből választott megoldása – a castingtól a helyszínen át a 13 operatőrhallgató alkalmazásáig – művészileg indokolható. Hajdúnak sikerült is színpadiatlanítania a történetet, nem csak a fluid kameramozgásnak, a maníroktól mentes alakításoknak, de a kortárs hazai filmekhez képest páratlanul életszagú dialógusoknak is köszönhetően.

Vetítés: 09.15. 21:00 Pressburger /// 09.16. 17:00 Uránia

Éjszakai élet (Nocno zivljenje)

Az egyetlen éjjel leforgása alatt játszódó, megtörtént események által inspirált szlovén Éjszakai élet hagyományos thrillerként indul. Megismerjük Milant, a sztárügyvédet, akinek éppen most sikerült felmentetnie leghírhedtebb ügyfelét. A következő jelenetben már Ljubljana egyik utcáján fekszik vérben úszva, meztelenül és eszméletlenül. Kórházba szállítják, és miközben az orvosok az életéért küzdenek, a felesége megpróbálja kideríteni, hogy mi történt. Lea első gondolata az, ami a nézőé is: a férfit a munkája miatt akarhatták megölni. Egyre több nyom utal azonban arra, hogy Milannak lehetett egy másik, a felesége elől eltitkolt (szexuális) élete.  Leának egyszerre kell szembesülnie férje elvesztésének gondolatával és azzal a megrázkódtató felismeréssel, hogy talán nem is tudta, ki az az ember, akivel évtizedeken át együtt élt.

Meglehet, az átlagnéző számára nem húsbavágó probléma a társadalmi státusz megrendülésének réme, ezt az absztrakt koncepciót azonban Kozole olyan rögrealizmussal ellenpontozza, amelyre csak a román új hullám legjobb darabjai képesek.

Vetítés: 09.10. 16:00 Pressburger /// 09.11. 21:00 Uránia

swiss-army-man.jpg

Az ember, aki mindent tudott (Swiss Army Man)

Újabb film, amelyet jócskán megelőzött a híre. A Sundance-ről a legjobb rendezés díjával távozott, és agyament koncepciója miatt talán erről a produkcióról beszéltek a legtöbbet. A Daniles néven futó rendezőpáros (Daniel Kwan, Daniel Scheinert) nyilván eleve high conceptben gondolkoztak, és a sokk-, illetve meglepetésfaktorra alapoztak, ezért is ellenjavallt az előzetes megtekintése. A szinopszis ismerete bőven elég:

Hank egy lakatlan szigeten ragadt. Minden reményét elvesztette, érzi, többé nem jut haza. De egy nap minden megváltozik: a tenger partra sodor egy Manny nevű holttestet, akivel azonnal összebarátkoznak.

Ha ez alapján esetleg ostoba blődlire számítanánk, akkor csak részben lenne igazunk. A Swiss Army Man valóban blődli, ezt büszkén vállalják is az alkotók, de hogy ne lenne agya, sőt szíve, az nem állítható. Felszabadultan vicces, jólesően fárasztó és elképesztően energikus filmre készüljünk – és bemelegítés gyanánt nézzük végig Danielsék nem kevésbé bizarr klipes munkásságát.

Vetítés:  09.11. 21:00 Pressburger /// 09.12. 17:00 Uránia

Közeli találkozások Zsigmond Vilmossal (Close Encounters with Vilmos Zsigmond)

Az idén elhunyt, két évvel ezelőtt a CineFesten életműdíjjal kitüntetett világhírű magyar operatőrről a francia Pierre Filmon készített személyes hangvételű doku-portréfilmet, amelyben többek közt olyan nevek méltatják Zsigmond Vilmost, mint Peter Fonda, Darius Khondji, John Boorman, John Travolta, Isabelle Huppert és Vittorio Storaro.

Vetítés:  09.13. 21:00 Pressburger /// 09.14. 17:00 Béke


memo.jpg

Memo

Erős idén a magyar szekció: Hajdu filmje, a Zsigmond-portré, és a Budapesten játszódó, amerikai-magyar koprodukcióban készült Fiú a vonaton mellett az eddig csak dráma- és forgatókönyíróként ismert Tasnádi István első rendezése is látható lesz, egyetlen alkalommal.   Saját színdarabját, a  Memo – A felejtés nélküli embert adaptálja. A történet egy pszichiáterről szól, aki doktori értekezését a hipermnéziából írja, ezért találnia kell egy élő hipermnéziást. Azért fontos számára ez a téma, mert apja emlékezetvesztésben szenved. A pszichiátriai intézetben végül talál egy beteget, de kiderül, hogy olyan erős nyugtatókkal kezelik, ami hosszú távon teljes szellemi leépülést okoz, ezért a saját felelősségére hazaviszi az intézetből. A két férfi közt „szokatlan” kapcsolat alakul ki, ami a pszichiáter házasságát, karrierjét, de magát a pácienst is veszélyezteti.

Vetítés: 09.16. 21:00 Uránia 

Elle

Az Elemi ösztön rendezője, Paul Verhoeven visszatért az erotikus thriller műfajához, és az eddigi visszajelzések alapján jól tette. A szinopszis szerint az Isabelle Huppert által alakított kőkemény vállalati vezető otthonába egy ismeretlen férfi betör és megerőszakolja. A nőnek sikerül később lenyomoznia a tettest, és izgalmas játszma kezdődik kettőjük között.

Vetítés:  09.17. Zárógála / Pressburger /// 09.17. 21:00 Uránia

Vonat Busanba - Zombi Expressz (Busanhaeng)

Az éjféli vetítésekről ajánlhatnánk bármelyik klasszikust (Ragadozó, Az élőhalottak éjszakája, Halloween, Rémálom az Elm utcában), de azért kíváncsiak vagyunk a mezőny egyetlen koreai zombifilmjére is, ami a szinopszis alapján (a szereplőknek egy expresszvonaton kell megküzdeniük a túlélésért), a kiváló Snowpiercert juttatja eszünkbe. Ha csak feleannyira izgalmas és ötletes, mint Bong Joon-ho akció-scifije, már jól jártunk.  

Vetítés: 09.17. 22:00 Pressburger

Vademberek hajszája (Hunt For The Wilderpeople)

Egyetlen film, a fergetegesen vicces és szellemes Hétköznapi vámpírok kellett csak hozzá, hogy megjegyezzük magunknak az új-zélandi Taika Waititi nevét. (Ebben azért segített az is, hogy eleve kevés új-zélandi rendezőt ismerünk.) A sztoriból ítélve a Vademberek hajszája konszolidáltabb humorral operál (és talán kevesebben is halnak meg benne), és az alaphelyzet (egy nagyvárosi gyerek magára marad az új-zélandi bozótban a mostoha-nagybátyjával) is rejt magában némi giccsveszélyt, de az eddigi kritikák és a fesztiválokon begyűjtött közönségdíjak alapján nyugodtan bizakodhatunk.

Vetítés: 09.10. 18:00 Pressburger /// 09.11. 23:00 Uránia

Egyes nők (Certain Women)

Kelly Reichardt nevét talán egyre kevésbé kell bemutatni (a Toldi mozi tavasszal már külön retrospektív vetítéssorozatot tartott a filmjeiből), rendezett már feminista westernt (Meek’s Cutoff –Járatlan út), ökoterroristás thrillert (Night Moves - Sötét húzások), neorealista drámát (Wendy és Lucy). Új filmje három montanai nő párhuzamos történetét meséli el, főszerepben olyan nevekkel, mint Michelle Williams, Laura Dern és Kristen Stewart. Eddigi munkássága alapján borítékolható: az amerikai függetlenfilm egyik legmarkánsabb alkotója ezúttal sem okoz csalódást.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr8611690499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása