A harmincas években az amerikai film virágkorát élte. Ragyogó külsejű, tehetséges színészgárda vitte sikerre a sokszor egy kaptafára készült produkciókat, és ez a „nagy csapat” már életében legendássá vált. James Stewart neve évtizedeken át önmagában is biztosítékot jelentett a sikerre.
Jimmy – ahogy egy ország nevezte Stewartot – 1908. május 20-án Indianában született. A Princeton Egyetemen végzett, építészmérnöki diplomát szerzett. Egyik osztálytársa (Joshua Logan, a későbbi híres rendező) tanácsára csatlakozott az egyetemi színtársulathoz. Annyira megszerette a színjátszást, hogy – végzettsége ellenére – vidéki, majd New York-i színházakhoz szerződött. Autodidakta módon sajátította el a színészet minden csínját-bínját, mindezt olyan sikerrel, hogy rövidesen hősszerelmes- és vígjátéki főszerepeket kapott. Rokonszenves külseje eleve pozitív hősök megszemélyesítésére predesztinálta, rövidesen a közönség egyik kedvence lett. Egy előadás után Hedda Hopper – a leghíresebb hollywoodi újságírónő – kopogott be öltözője ajtaján és Hollywoodba hívta filmezni. Neki köszönhette első filmszerepét 1935-ben, a Gyilkos című krimiben, Spencer Tracy „árnyékában”.
Már 1939-ben Oscar-díjra jelölték, a Becsületből elégtelen című film főszerepéért, Frank Capra rendezésében. Első nagy korszakában az ő vígjátékaiban játszott, legsikeresebb filmjük Az élet csodaszép (1946) volt. Közben, 1940-ben elnyerte az aranyszobrocskát, a Philadelphiai történet főszerepéért, Cary Grant és Katherine Hepburn partnereként, George Cukor irányításával.
1941-ben katonai szolgálatra vonult be a légierőkhöz, 1945-ben ezredesként szerelt le. A II. világháború után újabb nagy korszakába lépett a Kötél című 1948-as filmmel, amelyet a feszültségkeltés nagymestere, Alfred Hitchcock rendezett. Az izgalmas krimi életre szóló barátságot és 10 éves, sikerekben gazdag együttműködést eredményezett a rendező és sztárja között. Az ötvenes években további három Hitchcock-film főszerepét játszotta: a Hátsó ablakét (1956), a gyönyörű Grace Kelly (a rendező nagy szerelme és kedvenc színésznője) társaságában, majd Az ember, aki túl sokat tudott (1956) és a Szédülés (1958) című világsikerű thrillerekét. Grace Kelly és Cary Grant mellett ő lett Hitchcock egyik állandó sztárja, neve mintegy fémjelezte a nagy rendező alkotásait.
A Hitchcock-krimikkel párhuzamosan, az ötvenes évek elejétől, a megújult, realista westernek sztárjaként tündökölt. A vadnyugati film egészen késő öregkoráig végigkísérte pályafutását. A harmadik nagy korszakának tekinthető western-áradat nyitányát a Winchester’ 73 (1950) és a Törött nyíl (1950) című klasszikus alkotások jelentették. Sikersorozata a Csupasz sarkantyú (1953), az Egy férfi Laramie-ból (1955) és a Ketten együtt lovagoltak (1961) című „cowboy-filmekkel” folytatódott. A világhírű, félszemű westernkirály, John Ford három alkotását – Aki megölte Liberty Valance-t (1962), A Vadnyugat hőskora (1963) és A Cheyenne-indiánok alkonya (1964) – vitte sikerre, majd a sokszor egy kaptafára készült vadnyugati filmek tucatjait emelte alakításával az átlag fölé.
Pozitív hőseit humorral, meleg emberséggel formálta meg. Ragyogó példa erre a késői éveiben készült Bandolero! (1968) című izgalmas western főszerepe. A filmet az ő alakítása teszi ma is szórakoztató, emlékezetes élménnyé. Újabb rendezőbarátra talált a direktor Andrew V. McLaglen személyében, akivel három sikeres, vadnyugati filmet készítettek együtt.
James Stewart viszonylag későn, 41 éves korában nősült meg, mintaférj és mintaapa volt. Minden díjat elnyert, amit színész csak kaphat, már életében Hollywood legendás személyiségévé vált. Idős korában sikerrel tért vissza a Broadwayre, és TV-filmekben is szerepelt. A hetvenes évektől gyakorlatilag már nem filmezett, az ’Airport’77 (1977) és A nagy álom (1978) jelentették a kivételeket.
Ez a nagyszerű színész, az amerikai sztárok talán legemberibb, legszimpatikusabb képviselője, 1997. július 2-án, 89 éves korában hunyt el.
Lányi János
