Filmvilág blog

Így készült a Szomszédok - Beszélgetés Bujtás Jánossal, a sorozat technikai rendezőjével

Második rész

2013. október 19. - filmvilág

Hogyan készült a magyar televíziózás emblematikus sorozata, a Szomszédok?  Miért vált óriási sikerré, és mitől népszerű még ma is? Milyen célok vezették az alkotókat, hogyan építették fel a széria világát? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a válaszokat Kudri Dávid, aki tanulmányt ír a Szomszédok fogadtatásáról. Nem csak a nézőkkel készít interjúkat, de az alkotókkal is. Az alábbiakban a sorozat technikai rendezőjével, Bujtás Jánossal folytatott beszélgetése, illetve annak második részlete olvasható. (Az első itt olvasható.) Kulisszatitkok minden mennyiségben!

Sokan azt mondják a Szomszédokra, hogy azért egyedülálló, mert nyugalmat, békét sugároz ebben a rohanó világban, hogy a mai sorozatokhoz, vagy akár filmekhez viszonyítva is erkölcsileg tisztább. Ez alkotói részről törekvés volt-e, vagy csak így sikerült?
Ez talán az egyik legbonyolultabb része. Az történt, hogy nekünk magunknak is, akik csináltuk, fel kellett dolgoznunk a kilencvenes éveket. Jöttünk egy kádárista rendszerből, rengeteg sztereotip megoldással, rossz szokással, rögzült elvárással, aztán a kilencvenes években hirtelen kinyílt a világ: lehetett utazni, jönni-menni, gondolkodni, vállalkozni, csalni-lopni…  mindent lehetett. És ezt a szabadságot valamiképp fel kellett dolgozni. Azt vettük észre, két dolog vált fontossá az embereknek. Az egyik, hogy valamennyire belelássanak ezekbe a változásokba, és ezért nekünk is segíteni kellett nekik, belelátni például az adózásba, a szavazásba. De nem mondtuk azt, hogy kire, csak, hogy rajtuk múlik. Ez volt a funkciója a sorozatnak. De önmagában az, hogy az embereket fókuszáltassuk arra, hogy „Haló-haló, tegnaptól mi is beleszólhatunk a dolgokba!”.

szomszédok-gazdagrét.jpg

A másik fele izgalmas, ez az én mondhatni élet és művészetfilozófiám. Azt gondolom, akár zeneműről, filmről, színházról van szó, az embereknek van egy alapigénye. Mindenki valamiféle harmóniát és példát szeretne mindezektől visszakapni. Például az avantgárd zeneművészet nem véletlenül kínlódik, amióta csak létezik, mert ugye egy ilyen zeneművet nehéz befogadni, és nehéz benne a harmóniát meglelni, még ha van is benne, csak másként van eldugva. Ezt érzékeltük, hogy ebben a gyorsan változó világban, amiben időnként mi is csak kapkodtuk a fejünket, óriási szüksége van az embereknek, hogy mutassunk nekik példákat, amik használható példák. Erre a legeklatánsabb megfogalmazás később az lett, amikor ilyeneket mondtak, hogy „De jó lenne, ha a mi boltunkban is lenne egy Lenke néni.” Ez természetes igény volt. Tapasztaltuk, hogy a demokráciában át lehet verni egymást, és kellenek ezzel ellentétes viszonyulási pontok: nem kell mindenkinek hazudni, csalni. Meg kellett teremtenünk azokat az alapértékeket, amik akkor is alapértékek maradnak, ha akárki is van hatalmon, hiszen az élet nem egy négyévente berendezkedő valami. Azzal, hogy elemeltük a Szomszédokat a realitástól, hogy a figurákat is kicsit elemeltük (mert a Vágási Feri nem egy tipikus nyomdász volt, a Mágen nem egy tipikus mentős, az Etus nem egy tipikus keramikus volt, hanem kicsit más), ezzel a mássággal eleve megfogalmaztuk, hogy e figurák nem feltétlenül mindig úgy viszonyulnak, cselekszenek, ahogy normális esetben. Van bennük valami több, amit az emberek imádtak.

Ezek a tulajdonságok például a becsületesség, jólelkűség stb.?
Igen, ez a „több” azok az alapértékek, amelyekhez az ember általában ragaszkodik. Tehát ha mi leülünk ide egymáshoz, akkor én eleve egy tisztességet feltételezek, és aztán szeretném ezt a tisztességet viszontlátni. Tehát ha valaha beleolvasok a megjelent interjúba, azt a tisztességet fogom keresni, hogy nem azt írod, hogy „Bujtás János azt mondta, hogy Horváth Ádám egy bolond”, hanem azokat fogalmazod meg, hozzátéve saját benyomásaidat, amik megfelelnek a valóságnak. Na, ez alapérték. Ha nem ilyen vagy, lehet, hogy meg tudod másképp csinálni, csak nem fogsz messzire jutni. Egyes embereknek ez a legnagyobb problémája, hogy valamikor régen nagyon eltértek ettől az úttól, ami a sikerhez vezetett volna, ez az út pedig tisztességgel van kikövezve.

Jelenleg Szomszédok-nézőket interjúztatok. A beszélgetésekből egy tanulmányt szeretnék írni a sorozat fogadtatásáról. Szinte minden interjúalany azt mondja, hogy a Szomszédok-univerzum végletesen idealizált: vannak a jók és a rosszak. Moralizáló mese, mint Horváth Ádám mondja (Vadas, 1991). A jók diadala az állandó rosszakarókon a cselekmény egy vetülete.  Ez kódolja magában a nézőknek a példamutatást. Ezen idealizált világ megteremtésével volt-e ilyen céljuk, hogy mintákat mutassanak a nézőknek?
Egyértelműen az volt a célunk, hogy a hétköznap problémáira vagy megoldást tudjunk találni az embereknek (akár konkrét vagy viszonyulási megoldást is). A másik része abszolút ideköt a mába. Én, aki nem politizálok, azt látom, hogy ma, amikor az ember simán lehülyézheti a miniszterelnököt (mindegy, ki a miniszterelnök), simán hazudhat, és nincs igazán nagy következménye, cigányozni-zsidózni lehet, zászlót égetni a tábor ellen stb., olyan példát mutat a politika és a társadalom, aminek a jövőben iszonyatos következményei lesznek. Ez ellentétes azzal, amit a Szomszédok, és az én generációm képviselt. A mai generáció azt látja, hogy el lehet lébecolni a hatalomban úgy, hogy szinte semmi nem igaz abból, amit mondok, száz évre titkosítani dolgokat stb. Ez nem feltétlen a FIDESZ-re vonatkozik, ezt látták az elmúlt 10-15 évben. De mindez olyan hihetetlenül rossz példa, és ebben van óriási felelőssége a médiának. Mert nem csak, hogy Szomszédok-szerű példákat nem mutat már, hanem amit mutat az a helytelen. A valóságshowk, arról szólnak, hogy verd a másikat fejbe, hogy legyél szemét, önző. Ez a rossz irány, feltehetőleg rá fogunk jönni, hogy az, de akkor már iszonyú árat kell majd érte fizetni. Csak meg kell nézni, hová fajult a bűnözés. Egyszerűen azért, mert egyre kevesebb tiszta értékrend van, amihez viszonyulni lehet. Ha ők hazudhatnak, én is hazudhatok.

szomszedok-Zenthe.jpg
Ráadásul még egy probléma van a médiával. Az lenne ugyanis a feladata, hogy részben közvetítse azokat az értékeket, amiről beszéltünk. Pozitív képet kellene mutatnia. Mert rendben, hogy lezuhant egy repülő, és meghaltak kétszázan, de ezen kívül sok más van, aminek értéke van: ha valahol felavatnak egy iskolát (nem tudom, avatnak-e még…), vagy egy kiváló tanár felkészítette az osztályát, vagy egy közösség működik. A Szomszédoknak ehhez hasonló kitűzött célja volt, hogy nem a rosszat akarjuk még a nyakukba önteni.

Ezek szerint szükség lenne ma is egy Szomszédokra?
Igen, nagyon kellene. És ezt bátran elmondtam (kollegák nem is örültek neki), hogy amik ma mennek sorozatok, a Barátok közt például, műsorozatok: fikciós, kitalált, stúdiós filmek. Nem hiszem, hogy bárki vissza tudja idézni a tíz résszel ezelőtti cselekményt. A Szomszédoknál ilyen nem volt, a figurákat, a fejlődésüket, a történetüket lehetett követni. Egy ilyen produkció rettentően hiányzik a mai televízióból, ami nyilván a mai modernséggel együtt hasonlót tálalna. Az emberek hálásak lennének érte.

Szerintem is. Lehet, hogy ezért is jók a nézettségi mutatói?
Igen, valószínű.

Az előbb említette, hogy próbálták a realitáson felülemelni a sorozatot. Szerintem pedig attól, hogy aktualitásokat tartalmaz, pont realista lesz. Ez egyedülálló a szappanoperák közt.
Alaposan meg is nehezítette a dolgunkat, mert ahhoz, hogy a produkció, aminek szerdára el kell készülnie, elkészüljön, rengeteg szervezőmunka kellett. Mégis meg tudtuk ezt oldani. Naprakésznek is kellett hozzá lenni, pl. ha valaki felmászott a turulra, ott legyünk. Ezt jól bele lehetett illeszteni, anélkül, hogy direkt lenne. Valamikor viszont direkt volt. Ezt a fajta aktualizálást elég hamar eldöntöttük, mert azt mondtuk, ha ez a mának szól, és a mában zajlik, akkor a sorozat egyik alapfeltétele a naprakészség. Persze, ehhez voltak információink, szaktanácsadóink (a tanári oldalról például). Érkeztek be hozzánk olyan impulzusok, amikből rengeteg mindent előre tudtunk, következtetni tudtunk. Ez kifejezetten egy nagy értéke volt például a Szomszédoknak.

szomszédok4.jpgVolt-e például egy-egy új törvény kivesézése mögött valami didaktikus szándék, hogy egy populáris műsoron keresztül hozzuk közelebb a nézőhöz az elefántcsonttoronyba zárt politikát? Megjelenik-e ez törekvésként? Konkrét példát tud mondani? Mondjuk amikor Lenke néniék privatizálni akarják a kisboltot? Vagy szerintem ilyen, amikor Vágási Feri számítástechnikát kezd tanulni.
Nem, ez biztos, hogy nem volt benne, inkább az, hogy a dramaturgia ezt nagyon ügyesen kitalálta és követte. Mert mi nem úgy hagytunk abba egy részt, hogy levágták valaki karját, mi helyette arra figyeltünk, mik azok az aktuális dolgok, amik mindenkit érdekelnek, és fönntartják a figyelmet. Azért tűnt didaktikusnak, mert mindig a legfontosabb, legizgalmasabb témákat dolgozták fel (Sümeghy és Kutya), hogy lehet privatizálni, magánboltot nyitni stb. De nem volt ilyen szándéka az egész sorozatnak, hogy „Majd mi megmondjuk!”. Őszintén szólva az egy fantasztikus mondata volt Ádámnak, hogy „Úgy csináltuk meg az első 6 részt, hogy azt se tudtuk, lesz-e folytatása.” Nem is indulhattunk másként, hiszen horribilis pénzbe került.

A politikai véleménynyilvánítások miatt sokakban felmerül a kérdés, hogy a Szomszédok elfogult-e, és ha igen, milyen irányban? Volt-e valamiféle probléma belőle, hogy valami kínos helyzetről szólt kritikusan a sorozat, ami az aktuális kormányzatnak gyenge pontja lehetett?
Igen, de ez inkább az élet és a változások kritikája volt. Mert ma azt határozottan állíthatom, hogy semmilyen pártközponttal, kormánnyal kapcsolatban nem álltunk. Akikkel igen (belügyminisztérium), az azért volt, hogy például engedélyezzék a filmezésünket. Ezekhez rengeteg segítség kellett ugyanis, a belügyminiszteri engedélyektől kezdve a rendőrségi területfoglalásig, vagy a rendőri közreműködésig. Ugyanígy a mentőkkel is például. Ez napi együttdolgozás volt.

Most hirtelen eszembe jutott az a borzasztó jelenet, amit én rendeztem. Egy krimijelenet egyik része volt, hogy két motoros rendőr nagy sebességgel megy egy utcán, és az egyik kanyarban pedig az egyikőjük nekiment az oszlopnak. Ott, egy másodperc alatt átfutott az agyamon, hogy hova lehet innen kerülni, hiszen én adtam ki a rendezői instrukciót az újrafelvételnél, hogy egy picit menjenek gyorsabban. Végül is, együttműködtek velünk. Nem attól következett be, hogy gyorsabban mentek, hanem valami foltra ráment.

Visszatérve a kérdéshez, politikai szálakkal, felsővezetéssel közel sem voltunk kapcsolatban. Sokan azt mondják, hogy mi kiszolgálói voltunk a rendszernek, de nem. Ez a legnagyobb büszkeségem a 12 évi részvételemmel kapcsolatban, hogy a semleges státuszt végig megtartottuk magunknak.

A kádár-rendszer kultúr- és médiapolitikája kézi vezérlésű, ezért joggal merül fel a kérdés: voltak-e irányadások a sorozatra vonatkozóan? Egy Vadas Mihály interjúban például (1991) Horváth Ádám azt mondja (szó szerint), „a tv egyik vezetője ugyan rendszeresen megnézte, de nem szólt bele.” Voltak-e irányadások, „ezt lehet, ezt nem, ezt kell”?
Ilyen direkt módon nem. Azért nem tudjuk letagadni és kivenni a hetvenes-nyolcvanas évekből, hogy az a fajta politikai irányultság, ami jellemezte a kádár-rendszert, a kultúrát irányító direkció bizonyos kereteket megszabott. Ahhoz az embernek a jól felfogott érdekében bizonyos szempontból igazodnia kellett, ha a pályán akart maradni. De ez ma is így van, kérdés, hogy ezen kompromisszumokban az ember meddig megy el. Hál’ istennek nekünk olyan nagy kompromisszumokat nem kellett felvállalni, mert szerintem például az elején nem is nagyon tudtak mit kezdeni a Szomszédok-szindrómával.

Valószínűleg ez a tévhit azért terjedt el, mert a televízió nagyon sokáig úgy működött (lehet, hogy bizonyos részei még ma is úgy működnek), hogy volt egy olyan típusú elfogadása az elkészült részeknek, hogy az aktuális szerkesztőség vezetője felelt azért, hogy mi jön ki a kezünk alól, és ezért végignézte velünk, alkotókkal együtt az elkészült részeket. És, ha kellett, megbeszéltük a végén, hogy ciki-nem ciki, lehet-nem lehet. Viszont ez nem azt jelentette, hogy megszabta, mit kell kivágni, kihagyni. Neki volt egy felelőssége, hiszen az ő neve volt odaírva, ezért őt is vonták volna felelősségre. Akik beleláttak a televízió ilyetén működésébe, azok ezt elferdítették, hogy valaki politikailag megmondja, mit is kell csinálni. Ha valahogy beleszóltak, az vélemény volt. Mint amit te is valahol megfogalmazol, hogy a történet szerint betörnek az ABC-be, és a belügyminisztériumi szakértő akkor figyelmeztetett, hogy ezzel vigyázni kell, mert az ember ezzel ötletet ad. Hiszen a film leképezi, hogy törünk be egy ABC-be, és ezek nem feltétlen azok a képek, amiket kellene, hogy továbbítsunk. Ilyen módon persze, volt kommunikáció ezekkel a nagy területekkel, de semmilyen politikai irányítás nem volt.

Említette, hogy pici kompromisszumokat kellett kötni, például miket?
Most mindegy, hogy filmrendezőként beszélek, de a kilencvenes éveket én is normál emberként éltem meg. Bizonyos dolgokkal szemben nekem is határozott ellenérzéseim voltak, de mindezt nem lehetett bevinni a Szomszédokba. Rengeteg olyan jelenet volt, amit én nem oda futtattam volna ki, ahova kifutott. Lehet, hogy ha csak rajtam múlik, bizonyos dolgokat másként fogalmazok meg. A megfogalmazás keménységében is kompromisszumot kellett kötni. Például a csúnya szavak esetében, hogy ne legyen irritáló, ne érezze senki, direkt megmondtuk neki. Vigyázni kellett a filmre, a színészekre, magunkra, és ezt jól meg is találtuk. Ez elsősorban Ádám koordináló munkájának volt a része, és ezzel kapcsolatban aláírom (és ez érdekes lehet szociológiai, vagy egyéb szempontból is), a Szomszédok létrehozása olyan csapatmunka volt, amit azóta senki nem überelt. Hihetetlen volt, ahogy az a 30 ember együtt dolgozott, hogy szerdára minden kész legyen. Persze, ennek is volt tétje, emberi konfliktusok jönnek-mennek: emlékszem egyszer talán egy világosítót kirúgtam, mert valamit ott humorizált, már nem tudom miről. Az annyira nem illett bele ebbe az idilli képbe, hogy a saját indulatom kivitt a rendezői székből, és megköszöntem neki a részvételt. De egyébként mindenki tudta, mi a dolga, senki nem akart a másiknak keresztbe tenni, jól dolgoztunk együtt. Azért, mert valóban értéket teremtett, valóban nagy volt a nézettség, és meg kell, hogy mondjam, tisztességesen megfizették a munkánkat.

1987-ben mennyire volt könnyű elindítani egy hasonló volumenű sorozatot? A kádári kultúrpolitika hogy viszonyult ehhez a kezdeményezéshez?
Két feltétel kellett ahhoz, hogy akkor valami elindulhasson. Az egyik nem is feltétlenül a művészi oldalához tartozott, hanem a legyárthatósághoz, magyarán financiális lehetőségektől függött. A másik természetesen az volt, hogy ez valamennyire beleillik abba a televíziós média koncepcióba, ami akkoriban ment. Ma ugye ez nem ilyen kérdés, mert bármilyen extrém dolgot kitalálhatnék, ha van rá gyártó, aki pénzt ad, és benyom a kapcsolatokon keresztül, sajnos bármi megjelenhet a médiában. Más kérdés, hogy mi történik az emberrel. De alapvetően ez a két dolog kellett hozzá.

szomszédok2.jpgMég egyszer mondom, vitatkozom azokkal, akik megpróbálják az egész Kádár-rendszert egy sötét diktatúrának beállítani. Én nem vagyok egy nagy Kádár-hívő, de az ellen határozottan tiltakozom. Aki akkor normális volt, alkotni tudott, volt benne készség egészséges kompromisszumokra, tudomásul vett bizonyos törvényszerűségeket, az tudott érvényesülni. Ez ma sincs másként. Próbálj meg ma úgy létezni, hogy nem vagy hajlandó kompromisszumokat kötni! Csak ma sokkal nehezebb, mert máshova fajult a világ, több oldalról bombáznak, több elvárásnak kell megfelelned, sőt, szerintem ma sokkal didaktikusabban, ha úgy tetszik, diktatórikusabban megmondják, mit tehetsz meg és mit nem.

Látom a fiatalok problémáját, kijövünk az egyetemről, és nincs hol dolgozni. Hogy lehet ma megtervezni egy családot? Még akkor se, ha egy szuper munkahelyet találsz. Ki biztosítja, hogy az három év múlva meg lesz? Kit érdekel, ha megszűnik? Kit érdekel, ha nem tudsz elhelyezkedni? Ezt nyilván ti is látjátok. 50 évesen az emberek utcán vannak, nincs biztonságuk, egészségük, jövőképük, borzasztó, ami történik. Akkor volt egy pici biztonságunk. Ha nem csináltál valami egetverőt, habár voltak köztünk forradalmár-alkatok. Ilyenek mindig vannak. Én kevésbé konfrontatív, nem-forradalmár típus voltam.


(Folytatása következik! Az első rész itt olvasható.)

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr365586195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása