Filmvilág blog

Ezüst Medvét nyert Fliegauf Benedek filmje

Beszélgetés a rendezővel

2012. február 18. - filmvilág

Fliegauf Benedek filmje, a Csak a szél elnyerte az Ezüst Medvét (a zsűri nagydíját) a 62. Berlini Filmfesztiválon. Ezzel egymás után második alkalommal kapja egy magyar rendező a rangos elismerést. (Tavaly Tarr Béla Torinói lovát díjazták.) Fliegauf Benedekkel januári számunkban közöltünk interjút, amelyet most változtatás nélkül elérhetővé teszünk itt a blogon is. Gratulálunk a rendezőnek és a stábnak!

csak a szél2.jpgVálságok és választások

Csak a szél a rendszerváltás korszakának legbrutálisabb rasszista gyilkosságsorozatára reflektál. 

Új filmed a közelmúlt egyik legmegrázóbb eseményét, a romák elleni 2008-2009-es gyilkosságsorozatot dolgozza fel. Melyik volt az a pillanat, amikor döntöttél arról, hogy hozzányúlsz a témához?

Valószínűleg nagyon megrázott mindaz, ami történt. Azért mondom, hogy valószínűleg, mert időközben már az egészet elfedte a filmkészítés guanója. Úgy értem legalábbis, hogy az első élményt. Az biztos, hogy egy időben sokszor ébredtem arra, hogy hallom, ahogy a másik szobában lelőnek valakit, álmomban pedig láttam a torkolattüzeket is.

A szereplőid egy ponton emlegetik a történtek „sajátos logikáját”. Szerinted van ilyen?
Amikor a filmet írtam, még rejtély volt, hogy miért csinálják, vajon mi motiválja őket. Úgynevezett dolgos cigányokat lőttek le, nem „parazitákat”, ezzel viszont a rasszista logika nem tud mit kezdeni. Hiszen a rasszisták kifejezetten azt szeretik hangoztatni, hogy nem minden zsidóval-cigánnyal van baj, csak azokkal, akik lopnak, hazudnak, ölnek, nem dolgoznak stb. Csak azokat kell, kirekeszteni, gettóba terelni, megölni, a többieket nem. Ebben az ügyben szerintem az a dupla csavar, hogy úgy tűnik, a tettesek szándékosan „derék cigányokat” öltek meg. Azt gondolták, hogy erre a többiek csak véres bosszúval reagálhatnak, és akkor végre kitörhet a polgárháború. Szép terv. A jog az ilyesmit aljas indoknak nevezi, én meg idiotizmusnak. A rasszizmus nem más, mint érvelési hibák fatális sorozata: tehát ostobaság.  

Miért volt fontos, hogy a filmben a roma-kérdés mellett – és legalább olyan hangsúlyosan – foglalkozz a kortárs tinédzserek, gyerekek helyzetével?
Én egyébként sem tudok ellenállni a kamaszoknak. Olyan extrémek, ártatlanok, irritálóak. A tinédzser már önmagában is tragikus karakter, mert ez az utolsó tiszta stádium, mielőtt elkezdődne az a hosszú homály, amit felnőttkornak hívunk. Ebben a filmben különösen érdekes volt, hogyan pácolódnak a gyerekek a rasszizmusban és a nyomorban. A kisfiút alakító Sárkány Lajos egy amolyan Huckleberry Finn-figura, akinek a fenyegetettség éppen annyira jelen van az életében, mint a kalandvágy. Őt az utóbbiban él, és valószínűleg maga sincs teljesen a tudatában annak a borzalmas szituációnak, amit a történet kibont. A maga eszközeivel próbálja megoldani a nehéz helyzeteket, ami sokszor szívszorítóan esetlenre sikerül. Kevésbé involválódik a valódi eseményekben, mint például az édesanyát játszó felnőtt, Toldi Katalin. Ez persze talán nem is baj, hiszen a srác karakterének lényege éppen ebből a tudatlanságból fakad, vagyis abból hogy valójában fel sem foghatja, mi megy végbe körülötte. Amikor forgatni kezdtünk a gyerekekkel, a stáb nagy része aggódott miattuk, ám hamar kiderült, hogy legfeljebb a szövegüket kell néha átírni, de tulajdonképpen velük van a legkevesebb baj. Összességében azt mondhatom, hogy amúgy is jó velük lenni-dolgozni, mert ébren tartják az embert.

csak a szél.jpg

Hogyan viszonyultak a romák a film ötletéhez?
A szereplőket és a helyszíneket a cigánytelepeken kerestük, átfogó és hosszas munka során. Persze az is fontos volt, hogy amennyire csak lehet, igazi helyzetekbe kerüljek, és valós tapasztalatokat szerezzek. A két év alatt sok roma barátom lett. Amikor elmondtam nekik, hogy mi járatban vagyunk, néha elvesztették a kedvüket, mert nem a kereskedelmi tévétől jöttünk – ezt filmesként egyébként amúgy is gyakran átélem, ehhez igazán nem kell cigánytelepre menni. A gyilkosságokról szinte mindenhol tudtak, és fenyegetve érezték magukat. Lehangoló volt látni, hogy milyen reménytelen egy-egy kitörési kísérlet ebből a kilátástalan helyzetből. A rasszizmus természetesen a cigányságon belül is elterjedt métely, de köztük még megrázóbb módon, főleg öngyűlölet formájában jelenik meg. Véleményem szerint a cigány társadalom képe tulajdonképpen az ország tragikomikus verziója. Olyan, mintha a szomorú paródiája lenne annak a cirkusznak, amit Magyar Köztársaságnak nevezünk.

Mennyire volt hatással a munkára, hogy a film készítése közben csendben összeomlott a magyar támogatási rendszer?
Amikor az MMA összeomlott, éppen két héttel voltunk a forgatás előtt, a film tehát startra készen állt. Úgy éreztem, hogy ezzel lehúzzuk a WC-n ezt a gyönyörű anyagot, ami hajmeresztő volt. Akkoriban persze nem csak az én hajam meredezett, de mi összeomlásunk éppen azért volt látványos, mert már nagyon közel voltunk a forgatáshoz. Jól esett viszont, hogy sokan felhívtak, és próbáltak segíteni. Egy év múlva aztán mégis sikerült összehozni a dolgot: Mécs Mónika a magyar forrásokat teremtette elő, Muhi András kreatív producerként vett részt, én pedig hoztam a német és a francia partnert. Így aztán magyar-német-francia koprodukció lettünk. Ezen amúgy később sokat nevettünk, főleg amikor például egy húsz éves Suzukiban ültünk öten összepréselődve, vagy amikor a Facebookon munka felől érdeklődtek nálam, amire csak azt tudtam válaszolni, hogy igen, van lehetőség arra, hogy dolgozzanak a filmben, fizetni azonban biztosan nem tudunk érte.

csak a szél1.jpg

A film a korábbi darabjaidhoz képest erőteljesen kifelé fordul, a belső utazás helyett a körülményekkel való küzdelemre koncentrál, ami stiláris változást is jelent. Fordulópont az életműben vagy csak igazodtál a történet igényeihez?
A film vágója, Xavier Box, azt mondta, hogy a filmjeimben van valamiféle furcsa, másvilági lebegés, amit ő nagyon szeret. Amikor meglátta a Csak a szél musztereit, egy kicsit megijedt, hogy akkor most hová is lett ez a lebegés. Miután összerakta az első változatot, örömmel jelentette, hogy megvan, még mindig ott van benne, csak másképp. Nem tudom, de az biztos, hogy most nagyon megkönnyebbültem, mert végre látom, mi az. ami engem igazán érdekel a magyar filmművészetben. Válságövezetekben játszódó válságtörténeteket ezután is nagyon szívesen mesélnék. Az ilyen filmekre nagyon nagy szükség van, finanszírozhatók is, és ugye Magyarország válságövezetekben, hogy úgy mondjam, gazdag vidék.

Ez a szemléletmód mégis kissé hiányzik a közelmúlt hazai filmjeiből…
Visszatekintve úgy érzem, hogy ahhoz, hogy valami érvényeset mondhassak más emberekről,  valószínűleg először a saját házam táján kellett rendet tennem. Tudom, hogy általában fordítva van, és a rendezők többsége a szociális tablóktól jut el a spirituális filmekig, de a mi generációnknál ez valahogy másképp alakult. Hogy ennek egészen pontosan mi az oka, az előttem is kérdés. Egyébként pedig nem gondolom, hogy a nemzedékem filmjeit illető kritika, amely a szociális kérdések feldolgozását hiányolja, helytálló lenne. Ez a vonal igenis elég pregnánsan jelen van például Kocsis Ági Pál Adriennjében, Bollók Csabától az Iszka utazásában, vagy Mátyássy Áron Utolsó idők, Mundruczó Kornél Szép napok, Horváth Lili Napszúrás című filmjében, de a Dealerben is nagyon erős, noha ezeket a munkákat inkább más minőségek uralják. A Dealer tele van társadalomkritikával és leíró utalásokkal, bár az elemelt hangvétel, az erős szimbolika miatt egyszerűen nem szoktak eljutni odáig az elemzésben. A románok azt kérik számon a saját filmkészítőiken, hogy nincs elég fantáziájuk, az itthoniak azt, hogy túl sok van.     

Amikor a legtöbben (élükön a film szereplőivel) éppen elhagyni próbálják az országot, te fordítva: visszatérsz, méghozzá egy fájdalmasan magyar történettel. Mondhatjuk, hogy adós voltál ezzel?
Abszolút adós voltam! Nekem ez az első magyar filmem, és remélem nem az utolsó.    


Készítette: Barkóczi Janka (Filmvilág 2012/1.)

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr174131245

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Groó Diana, Fabricius, Fliegauf és a kortárs filmművészet 2012.02.26. 16:06:36

Groó Diana 1973-ban Budapesten született, a Kazinczy utca környékén nőtt fel. Filmjeiben rendszeresen megjelenik a közép-európai zsidóság, mint téma. Származását élete fontos momentumának vallja. „A zsidóság – életem része; a származásom mi...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása