Filmvilág blog

Az év utolsó bemutatói

Premierek a héten

2010. december 30. - filmvilág

AZ UTAZÓ – Nehezen született meg a 2005-ben bemutatott francia Anthony Zimmer  amerikai remake-je: egymást váltották a rendezők és a színészek a projekt élén, míg végül a német Florian Henckel von Donnersmarck (A mások élete) vállalta rendezést, a két főszerepre pedig Angelina Jolie-t és Johnny Deppet sikerült megnyerni. Az eredetileg Nizzában játszódó történet helyszíne Velence, a rendőrség illetve a maffia itt próbál lépre csalni egy hírhedt tolvajt. Ebbe a játszmába keveredik bele Jolie femme fatale-ja és Depp amerikai turistája. A kritikusok földbe döngölték a filmet, de a bemutatóhoz igazítva – hogy-hogynem – befutott néhány Golden Globe-jelölés. [előzetes]

ÉSZAKI KARÁCSONY – A norvég Bent Hamer (Dalok a konyhából, Tótumfaktum, O' Horten) filmje némileg megkésve érkezik a moziba, a történet, pontosabban a történetek, ahogy a címből is sejthető, karácsony este játszódnak – különféle emberi sorsok keresztezik egymást. [előzetes]

A Filmvilág kritikusa szerint: Bent Hamer korábbi alkotásai finomságához képest az új opus egyenesen egy földrengés erejével fogalmaz, olyannyira, hogy egyes elemei már-már a giccs határát súrolják: egy igazi szívhezszóló karácsonyi darabot kapunk, érzelgős zenével aláfestve és erős, teli színekkel, tűzpirosokkal, királykékekkel és napsárgákkal megfestve. (Vajda Judit kritikája a januári Filmvilágban olvasható.)

SPORTHORGÁSZAT – Adrian Sitaru 2007-ben forgatott elsőfilmje végül elért a magyar mozikba is. A tehetséges román rendező egy különös találkozásról készített kamaradrámát: egy hétvégi piknikre induló páros elüt egy prostituáltat. Miközben azon vitatkoznak, hogy mit tegyenek a holtesttel, kiderül, hogy a lány életben van, majd ő maga is csatlakozik a pároshoz. A köztük feszülő ellentétek szép lassan felszínre kerülnek. [előzetes]

A Filmvilág kritikusa szerint: Adrian Sitaru filmjét a groteszk humor, a klisékből kihámozható őszinte valóságra való kíváncsiság és a bonyolult viszonyok egyszerű ábrázolásának képessége teszi érdekessé. (Forgács Nóra Kinga kritikája a decemberi Filmvilágban olvasható.)
 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr402547359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása