Eaten Alive - amerikai, 1977. Rendezte: Tobe Hooper. Írta: Alvin L. Fast, Mardi Rustam, Kim Henkel. Kép: Robert Caramico. Zene: Tobe Hooper. Szereplők: Neville Brand, Robert Englund, Mel Ferrer, Marilyn Burns. 91 perc.

Utazók, útra fel! – Mit kell tudni róla?

1974-ben Tobe Hooper, mindössze 300 ezer dollárból, amatőr szereplőkkel leforgatta a filmtörténelem egyik leghatásosabb és legtöbbet hivatkozott horrorját. A texasi láncfűrészes mészárlás elismertségére jellemző, hogy nem csak a különféle filmes toplistákon van bérelt helye – sőt: Tarantino is a kedvenc grindhouse mozijának tartja –, de még a tekintélyes New York-i Modern Művészetek Múzeuma is felvette állandó kollekciójába, mint valódi kortárs műalkotást. Hogyan lehet mindezt fokozni? Hooper meg sem próbálta a lehetetlent: második filmjében ismét a bevált recepthez nyúlt. Keresett egy újabb, redneck környezetben játszódó rémlegendát, maradt az alacsony költségvetésnél és a kevésbé ismert szereplőknél. Így született meg az Élve elfogyasztva 1977-ben, amely nem hogy képtelen volt A texasi… sikereit megismételni, de még a célközönség ingerküszöbét se nagyon tudta átlépni; relatív ismertségre csak később, a VHS-korszakban tett szert.

Egy táska rejtélyes fényei – Miről szól?

Egy louisianai bordélyházban nyit a film, ahonnan menesztik az egyik engedetlen örömlányt, aki később egy mocsár mellé épített lerobbant motelben szál meg. A láthatólag komoly mentális problémákkal küzdő tulaj, Judd (Neville Brand) rövid úton kaszaélre hányja a szerencsétlen lányt (motiváció: ismeretlen), majd a holtestet a házikedvencként tartott óriáskrokodiljával falatja fel. Hamarosan újabb vendégek érkeznek a motelbe – hasonló sors vár mindannyiukra.

Apró különbségek – Hol jön QT a képbe?

A nyilvánvaló Tarantino-referencia felkutatásához sem túlzottan éles szemre vagy fülre, se kitartó türelem nincs szükségünk: rögtön a nyitómondat ismerős lehet a Kill Billből. A később Freddy Kruegerként horrorikonná váló Robert Englund egy Buck névre keresztelt tahó rednecket alakít, aki így mutatkozik be az erőszakos szodomizációra kiszemelt, megszeppent örömlánynak: „Name’s Buck, I’m ready to fuck.” Majdnem ugyanez a szöveg hagyja el egy másik Buck, a kómában lévő Mennyasszonyt megerőszakolni készülő férfi száját: „My name is Buck, and I’m here to fuck.”

Csak ugatsz egész nap, kicsi kutya…? – Hommage, „lopás”, vagy valami más?

Valami más. Egy igazán jó poént kétszer is el lehet sütni. Tarantino valószínűleg ezt tartotta szem előtt, amikor újrahasznosította a nevezett mondatot, amely majdnem ugyanolyan szituációban hangzik el, mint az Eaten Alive-ban, így a legkevésbé sem lóg ki a filmből. Hogy hallatára a keményvonalas horrorfanok a beavatottság jóleső tudatával bólogathattak, már csak bónusz.

Megmondom én nektek, miről szól a Like a Virgin! – Verdikt

Hiába készült az Eaten Alive is ugyanabból a formulából, mint A texasi láncfűrészes mészárlás, nem méltó rá, hogy egy bekezdésben említsük vele. Utóbbi egy trash-gyöngyszem, előbbi szimplán csak trash. A bekattant redneck jóval unalmasabb és kiszámíthatóbb főgonosz, mint Bőrpofa és b. családja, a gyilkos krokodilt pedig olyan olcsó eszközökkel „keltették életre”, hogy képtelenség félni tőle. Legfeljebb az operatőri munka, a stilizált díszletek vagy A texasi… legjobb pillanatait időző, idegtépő hangeffektek dicsérhetőek, de az Eaten Alive ezzel együtt is csak annak ajánlható igazán, aki a grindhouse-korszak hangulatát szeretné megidézni.

Bónusz: Orosdy kolléga némileg pozitívabb kicsengésű kritikája a Filmvilágból.