Filmvilág blog

Muhi András kapja az első alkalommal kiosztott Árvai Jolán produceri díjat

2023. január 04. - filmvilág

muhi_andras.jpg

Árvai Jolán (1947-2001), Balázs Béla díjas szerkesztő-riporter, az egykori Magyar Televízióban működő Fiatal Művészek Stúdiójának alapító vezetője és producere volt. Az FMS Stúdióban számtalan fiatal művésznek (rendezők, szerkesztők, operatőrök, hangmérnökök, vágók) segített elindulni, pályájukat elkezdeni vagy folytatni olyan produkciókkal, amelyek - bemutatási kötelezettség nélkül - kísérletezhettek a film- és televízióművészet területén. Árvai Jolán ezenkívül az egyik első olyan, rendszerváltás utáni független filmproducer is volt, akinek munkássága alatt fesztiváldíjas filmek sora készülhetett el. Emlékét, az Eurora Kulturális Alapítvány egy díjjal szeretne megőrizni, amelyet évente egyszer, a MÚOSZ Sajtóházában a Film- és Tv kritikusok díjával egyidejűleg adnak át - első alkalommal: 2023. február 3-án.

Az Árvai Jolán-díjat minden évben egy arra érdemes független filmproducernek ítéli meg az Eurora Kulturális Alapítvány által felkért grémium.

A 11 tagú grémium, a tagok (Báron György filmkritikus, Dér András operatőr-rendező, Enyedi Ildikó filmrendező, Gyürke Kata újságíró, az Eurora Kulturális Alapítvány kuratóriumának tagja, Katona Zsuzsa szerkesztő-rendező, az Eurora Kulturális Alapítvány kuratóriumának elnöke, Molnár György filmrendező, Sós Ágnes jogász, Sülyi Péter rendező-fesztiválszervező, Szabó Gábor operatőr, Szüts Miklós festőművész, Tóth András gyártásvezető-producer, a díjat odaítélő bizottság elnöke: Enyedi Ildikó filmrendező), javaslatai alapján, többségi alapon választja ki azt a független filmproducert, aki a díjat kapja.

A Díjat az a magyar független filmproducer kaphatja meg, aki az 1986-tól 2000-ig működő Fiatal Művészek Stúdiójának és Árvai Jolánnak a szemléletét képviseli, azaz értékteremtő, igényes művészi színvonalú filmeket létrehozó, több műfajban alkotó, kísérletező műalkotásokat befogadó és pályakezdőket segítő, jelentős életművel rendelkező, államilag nem elkötelezett filmproducer.

A DÍJ: egy FMS-logóval ellátott tárgyi emlék és oklevél, melyet az adott év fent említett formában létrejövő díjátadó eseményén a díjat odaítélő grémium elnöke, azaz ENYEDI ILDIKÓ filmrendező ad át a díjazott független filmproducernek. Az elnök akadályoztatása vagy távolléte esetében az Eurora Kulturális Alapítvány és a grémium egy-egy képviselője közösen adják át a díjat a díjazottnak. A díjazottat minden díjátadás alkalmával laudációval köszönti egy, a grémium többsége által előzetesen javasolt személy.

2023. február 3-án az 1. Árvai Jolán-díjat, melyet független producereknek ítél meg a grémium, az összesített szavazatok alapján, MUHI ANDRÁS producer kapja.

fotó: Kallos Bea (MTI)

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr8918018098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása