Ma kezdődött és vasárnapig tart a 6. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál. A magyar versenyprogramba összesen 34 film került be, láttuk mindet, és most ajánljuk is a kedvenceinket. Rövidre fel!
A Friss Húst idén nyugodtan át lehetne keresztelni Rainer-Micsinyei Nóra-fesztiválra, a fiatal (karakter)színésznő gyakorlatilag minden második filmben feltűnik. Nem mintha érdemtelenül foglalkoztatnák, a kamera előtti jelenléte hihetetlenül természetes, nincs egyetlen hamis gesztusa sem. Az összes szerepe közül talán a Lauretta pénztárosáé a legemlékezetesebb, és a leghálásabb is egyben. Lauretta az anyjával lakik egy panelban, amíg az idős nő rosszul nem lesz és kórházba szállítják. Mindennapjai látszólag nem sokat változnak, napközben a vásárlók idegesítik a szupermarketben, az anyjának továbbra is mindenről be kell számolnia, csak nem élőben, hanem telefonon, nővére pedig ráveszi, hogy menjen el egy vakrandira. A törést az jelenti az életében, amikor rátalál anyja holmijai közt a saját 15 évvel korábbi felvételi értesítőjére, amiben az áll, hogy felvették a Zeneakadémiára. Brauner Máté filmje arra keresi a választ, hogy miként lehet feldolgozni, ha álmainkat épp azok törik ketté, akik a legközelebb állnak hozzánk – a megoldás a fináléban frappáns, csak a kivitelezés módjába lehetne belekötni. (BS)
A méltatlanul kevés figyelmet kapott Hetedik alabárdos rendezője, Vékes Csaba rövidfilmjében is egy ún. szerethető kisember főhőst talált magának, aki a partvonalon ücsörögve álmodozik arról, hogy egy szép napon övé lesz a főszerep, csak itt nem a színházi világ adja a kulisszát, hanem egy harmadosztályú focicsapat pályája és a családi otthon. Márton a munka és a gyereknevelés mellett próbál időt szakítani a hobbijára, a futballra is, de felesége sokallja a heti két edzést és a hétvégi meccseket, pláne, hogy férje cserekapusként szinte soha nem is lép pályára. Végül mégis eljön az ő ideje, Vékes pedig egy ügyes húzással a meccs sorsdöntő pillanatát elnyújtja az egész filmre, meg-meg szakítva a férfi hétköznapjainak egy-egy epizódjával, hogy aztán a fináléban természetesen összecsengjen a két szál. Ha leírnánk a tanmese tanulságát, olcsó falvédőbölcsességet kapnánk a férfi és a nő szerepéről, a család fontosságáról és az önfeláldozás kényszeréről, de Vékes szerencsére nem mondja, hanem mutatja, és így csak annyira banális a Cserekapus, amennyire az egy populáris dramedytől elkerülhetetlen. (BS)
A színészként is aktív Tóth Barnabás készített már nagyjátékfilmet (Rózsaszín sajt), mégis a rövidfilmes formában tudott eddig a legjobban kibontakozni, legyen szó a magyar szerzői filmeseknek címzett fricskáról ((terep)SZEMLE), politikai szatíráról (Egy szavazat), vagy az internetet letaroló keserédes tanmeséről (Újratervezés). Tökéletesen érzi a műfaj, tudja, hogy mennyi cselekmény fér bele egy negyedórába, és milyen nézőpont, illetve ritmus passzol hozzá. Természetes, hogy a Susotázs is vérprofi munka egy izgalmas ötletre felfűzve. A történet két főszereplője két magyar szinkrontolmács, akik egy fordítófülke magányából közvetítik a mérsékelten izgalmas hűtőgépgyártó-konferencia felszólalásait az egyetlen magyar résztvevő számára, akit ugyan nem ismernek, de menet közben, kizárásos alapon, beazonosítják. Egyikük képtelen ellenállni a kísértésnek, és a tolmácsszerepből kilépve udvarolni kezd a csinos szőke nőnek. A Susotázs csavarja nem olyan rafinált, mint az Egy szavazaté vagy a Van egy határé, de egyetlen hamis hang sincs benne, Göttinger Pál és Takács Géza, illetve a csak az arcával játszó Osvárt Andrea hármasát pedig élmény nézni. (BS)
A 66. születésnapjára Mimi ráncfelvarrós kupont kap férjétől az egyik plasztikai sebészeti klinikára, ahol összemelegszik egy hasonló korú férfi pácienssel. Papíron nem tűnik különösebben izgalmasnak a történet, de elég az első pár másodpercet megnézni, hogy kiderüljön, Grosan Cristina rendezésében a „hogyan” a lényeg, és nem a „mi.” A siófoki Hotel Ezüspartban forgatott filmen látszik ugyan, hogy szűkös volt a büdzsé, a különleges helyszínnek és a szokatlan beállításoknak köszönhetően mégis olyan érzésünk lehet, mintha a szegény ember Brazilját néznénk, amely egy sosemvolt disztópikus Magyarországon játszódik, ahol a NER helyett a szépségipar uralkodik. Takács Katalin és Bán János hibátlan a főbb szerepekben, de az epizodistákat, Rainer-Micsinyei Nórát és Huzella Júliát is érdemes kiemelni. (BS)
A tévéfilmnek készített, de mozikompatibilis Szürke senkikből is látszott, hogy Kovács István vizuális érzéke kiemelkedő, és az Ostrommal sem okoz csalódást. A történet egyszerű: a dél-szláv háború idején a tűz alá vett Szarajevó egyik paneltömbjében egy magányos bosnyák nő megpróbál túlélni, és emberhez méltó körülményeket teremteni magának. A látványvilág alapján a film készülhetett volna akár 20-30 éve is, és ez itt most dicséret akar lenni – a 35mm-re forgatott, csodálatosan szemcsés képeken nincsenek stílusidegen elemek, a korhű hangulatot semmi nem töri meg. (A fényképezésen túl nyilván Rajk László díszlettervező szerepe is jelentős volt ebben.) A sztoriban és a megközelítésben nincs túl sok újdonság, mintha a rendező a filmet csak ujjgyakorlatnak szánta volna, annak viszont hibátlan. (BS)
A Friss Hús mezőnyében meglepően sok a szülők generációjával és idősek problémáival foglalkozó film, többségük vállalható is, de azért jó látni azt is, amikor egy rendező a saját korosztályáról vagy a még fiatalabbakról forgat, pláne, ha beszéli is a nyelvüket. Bozzay Balázs Ugrása ilyen, nincs benne semmi finomkodás, szemérmeskedés, és nem is romantizálja a kamaszok világát. A mindössze 10 perces történetben egy átlagos bulis estét mesél el egy visszahúzódó, de a hormonok által elég erősen meggyötört srác szemszögéből. A névtelen fiút menő osztálytársnője, akibe láthatóan belezúgott, felhívja magához (hogy miért, az nem derül ki, talán tanulni), de megérkeznek a lány csatakrészeg barátai, köztük Botond, és elviszik őket egy házibuliba. A fiú a félénkségét itt sem tudja levetkőzni, ráadásul kénytelen végignézni, hogy a bunkó módra viselkedő, hajléktalanokat levizelő Botond ráhajt a lányra. Nem jutunk el A-ból B-be, nincs ún. tanulság vagy csattanó, egy szeletet kapunk csak egy átlagos srác átlagos életéből, amit a kínzó kamaszvágyak tesznek fájdalmasan komplikálttá. Bozzay olyan hiteles légkört teremt, mintha nem is fikciót, hanem dokumentumfilmet forgatna, de az Ugrás a főszerepet alakító, rusztikus arcú Gyöngyösi Zoltán miatt működik igazán. (BS)
Aki valamennyire jártas a magyar képregények kicsiny világában, annak talán Felvidéki Miklós neve is ismerősen csenghet. Remek első önálló kötete, a Némajáték humorosan önreflektív meta-szuperhőstörténete mellett ő rajzolta többek között a Papp Laciról készült képregényt, de vendégművészként a híres-hírhedt Nyugat+Zombikba is bedolgozott. Felvidéki rajzait és illusztrációt látva eddig sem volt kétséges, hogy egy nagyon tehetséges, egyedi stílusú alkotóról van szó, de mindezt most mozgóképen is megcsodálhatjuk. A MOME animációs szakán, mesterdolgozatként készült Gorgon sodró lendületű minihorrorja egy zsebtolvaj, egy rendőr és egy különös bérház bizarr találkozását meséli el, igen expresszív képi világgal. Felvidéki néhány vonallal is karakteres figurákat és helyszíneket teremt, és az egyszerűsége miatt különösen erőteljes színkezelése is passzol a témához. A nyolc perces sztori nagyon magabiztosan követi a horrorfilmes dramaturgiát, de leginkább azért működik, mert a képek mögött végig ott lappang az a baljós hangulat, ami képes magával ragadni a közönséget. (HZ)
Bucsi Réka új animációs kisfilmje pontosan onnan folytatja, ahol a Symphony No. 42 és a LOVE abbahagyta. A Solar Walk az elődeihez hasonlóan egy gyönyörűen csapongó, a legkülönfélébb ötleteket egybegyúró trip, amit most a kozmikus utazás motívuma tart egyben. Mindez persze egyszerre jelent fizikai és mentális utat, hisz az űrben lebegő, összeálló és széteső mechanikai szerkezetektől kezdve az álomszerű figurák szürreális, néhol kifejezetten meditatív kalandjaiig jutunk. Az izgalmas képzettársítások kapcsolódási pontjai most is meghökkentők, a használt animációs technikák látványos gazdagodása viszont egyértelmű újdonság a korábbiakhoz képest. A Solar Walk nemcsak jóval színesebb és tarkább, de a skála a pontokra redukált minimalizmustól egészen a számítógéppel renderelt fejekig terjed. Bucsi Réka űrsétája így nemcsak a markáns fantáziavilágán vezet keresztül, de az animáció legkülönfélébb iskoláin is. Az abszrakt film hagyományai a rajzfilmes poppal keverednek, de még a 2001: Űrodüsszeia legendás experimentális epizódja is felvillan. (HZ)
Kis Hajni SZFE-s diplomafilmje pont olyan, mint előző munkája, a diák Oscarra jelölt Szép alak: érzékeny, empatikus, hiteles. A története szűk egy napot ölel fel, főszereplője egy 61 éves nagymama, aki éppen felszámolja itthoni életét, hogy kiköltözhessen a lányához és unokájához Angliába. Egész napja rohanásból áll, csomagol (a jóféle házisajtokat is beletuszkolja a bőröndbe), átadja a lakását az új tulajdonosnak, gazdát keres kedvenc cserepes virágjának, és közben az angol nyelvvizsgát is megpróbálja letenni. Megmosolyogtató, ahogy csetlik-botlik, de a rendezőnek eszében sincs kinevettetni a főhősét, engedi inkább, hogy a néző együttérezzen vele, átélje és megértse azt az áldozatvállalást, amire éppen készül. A történet működne akkor is, ha a migráció nem lenne éppen a legaktuálisabb hívószó, de Zsurzs Kati zseniális alakítása nélkül aligha. (BS)
Félórás játékidejével már a rövidfilmes kereteket feszegeti Márton Dániel filmje, de nem csak ezért lóg ki a mezőnyből. Amíg a legtöbb fiatal filmes arra törekszik, hogy közérdekű, „így jöttem”-típusú témákkal indítsa a pályáját, addig Márton egy kisfilm forgatásáról forgatott kisfilmet. Szakállas trükk, hogy ha nincs ihleted, akkor írj / forgass arról, hogy nincs ihleted (lásd pl.: Adaptáció), de a Rossz színész esetében aligha erről van szó. Vagy ha mégis, akkor sincs miért szégyenkeznie az író-rendezőnek, mert a végeredményen a legkevésbé sem érződik az izzadtságszag, sőt épp a játékossága, a virtuóz lazasága az, amitől működik. Alapesetben valószínűleg keveseket érdekelne egy kisfilm elkészítésének önreflektív története, de egyrészt a Rossz színésznek zseniális(an gonosz) a humora, másfelől van egy címszereplője is, akinek a magánéleti gyötrődései kulisszaként szolgálnak a forgatáshoz (vagy fordítva.) Marci igazi szeretnivaló lúzer (mintha a VAN főszereplőjének rokona lenne), akivel a barátnője még az első jelenetben szakít, a forgatás során pedig természetesen beleszeret a női főszereplőbe (Döbrösi Laura karrierjének legjobb alakítása), és egy idő után a filmbéli film története és a valóság rendkívül szórakoztató módon keveredik össze. Ha a fiatal Hajdu Szabolcs (a stáblista végén Márton nem véletlenül mond neki köszönetet) és az idős Jancsó Miklós forgattak volna egy közös rövidfilmet, az pont olyan lenne, mint a Rossz színész. (BS)
Ajánljuk még:
Gyimesi Anna örkényi abszurddal flörtölő, de mégis nagyon komoly és szomorúságában is szép filmjében egy házaspárnak kell negyven év után elválnia. Ecsedi Erzsébet és Székely B. Miklós jutalomjátéka.
Mit meg nem tesz egy felnőtt gyerek a haldokló szülőért, avagy amikor a kölcsönös (ön)becsapás a szeretet gesztusának számít. Aki a show-t Venczel Vera és Tóth Ildikó elől ellopja: Lovas Rozi, az emberséges nővér szerepében.
Egy apa elleni lázadás és egy kamaszszerelem érzéki története 4:3-as képekben.
Szellemes stop-motion animációs mese egy vándorárusról, aki olyan varázslatos portékákkal házal, mint az időt visszapörgető óra, a láthatatlanná tevő karika vagy a gyorsítóalma. 5 könnyed perc, csattanóval a végén.
Norbi, a szobafestő mindent megtesz, hogy családja elkerülje a kilakoltatást, de összeesküdött ellene a sors. Neorealista tanmese a kitartásról fanyar humorral.
Az Oscar-díjas Deák Kristóf filmje úgy indul, mint a magyar Black Mirror, az alapötletnél már csak a vizuális kivitelezés parádésabb, kár, hogy a fináléra giccsbe fordul.
