Akadnak filmrajongók, akik elvből nem néznek trailert. Egy élére vasalt előzetes másfél percbe sűríthet két órát, vagy olyan összefüggéseket tárhat fel, amelyekre a film alatt kellene rájönnie a nézőnek. Szintén problémás eset, amikor a trailer feszes, tömény és sokat ígér, hogy később kiderüljön: a film a már összevágott csattanókat leszámítva gyatra, unalmas. A legrosszabb viszont, amit egy előzetes szerkesztői elkövethetnek, hogy (többnyire a figyelemfelkeltés vagy az eladhatóság érdekében) egy teljesen más hangulatot sugalló ajánlót készítenek, mint ami egyébként a komplett film atmoszféráját jellemzi.

Utóbbi helyzet áll fenn a Titanic első napján vetített Ütős angyal esetében is, amelynek az előzetesét nem is vagyok hajlandó itt megmutatni, ha valakit ennek ellenére is (vagy épp ezért) érdekel, az járjon utána. Az alkohollal, pontosabban a satu részegséggel együtt járó, megmosolyogtató jelenetek vidám és pattogós zenére történt egybefűzése láttán ugyanis azt hihetjük, hogy a lengyel Wojciech Smarzowski tavaly bemutatott munkája valami szellemes ökörködés, helyzetkomikumok láncolata, vagy akár egy fagyos, Kaurismäkit idéző abszurd. A valóság ennek a szöges ellentéte. A korábban Közlekedés-rendészet című krimijével a kortárs lengyel film egyik kiemelkedő alkotójává avanzsált Smarzowski Ütős angyala valójában egy sziklakemény dráma az alkoholbetegségről, középpontjában a delírium világában rekedt, onnan szabadulni képtelen író-karakterrel.

A szesztől már valamelyest eltorzult vonásai ellenére is sármos és karakteres író, Jerzy (a Lech Walesát is megformáló Robert Wieckiewicz) visszatérő vendég az addiktológián. Rendszerint a mentő viszi be, de olykor előfordul, hogy saját elhatározásból költözik be a fehér csempék és a hideg vaságyak világába. Az intézmény igazgatója befogadja, de már rég nem bízik benne, pedig Jerzy minden egyes távozásakor elmondja: ez után más lesz… Csakhogy a taxiból kiszállva az első útja nem a lakása, hanem a szemben lévő kocsma felé vezet, ahol már kérnie sem kell, a csapos szó nélkül tölti neki a napindítót. Az egyetlen, ami kizökkenthetné ebből a körforgásból, a véletlen találkozás egy fiatal lánnyal, aki belészeret és felvillantja a változás lehetőségét. Kezdetben úgy tűnik, megvalósulhat a lehetetlen, Jerzy a lány családjával is megismerkedik, ahol a mama és a papa teljes döbbenetére mintegy mellékesen közli, hogy feleségül fogja venni a lányukat. A vodkásüveg tartalmával folytatott szenvedélyes kapcsolat azonban erősebbnek bizonyul, így emberünk kisvártatva ott folytatja, ahol abbahagyta: saját mocskában fetrengve.

Smarzowski rendezői koncepciója először nagyjából a film felénél mutatkozik meg egyértelműen: borul az idő linearitása, ugyanazok a jelenetek köszönnek vissza a vászonról, Jerzy múltja és jelene totálisan összekeveredik az elmesélt események tekintetében. Az elvonón vergődő szedett-vedett figuráknak is megismerhetjük az előtörténetét, mindannyian felelevenítik a mélypontot, azt a pillanatot, amikor végre szembesültek betegségükkel. Ezek a karakterek később hallucinációként jelennek meg Jerzy delíriumában, lehetetlennek tűnő jelenetek ékelődnek be a történet folyásába – a film ugyanúgy zilálódik szét és változik át teljes káosszá, ahogy a menthetetlen alkoholista fejében a kusza gondolatok, ezzel teljes párhuzamban pedig az életének minden szeglete. Smarzowski tehát tökéletes összhangba hozza a formát a tartalommal egy olyan filmben, amelyben a felrajzolt probléma ugyan egyetemes, de a lengyelek mellett bennünket is mélyebben érint az átlagnál. Azért pedig plusz piros pont jár a rendezőnek, hogy nem valamilyen menő kábítószert, hanem az alkoholt vette elő a függőségről szóló, hamisítatlanul káeurópai filmjéhez, amely ez utóbbi szempontból az egyetlen az idei év kínálatában.

A filmet vetítik még: április 13., 18:45, Toldi.