Ha kellően átgondolják és következetesen végigviszik, a legegyszerűbb ötletekből is nagyszerű filmek születhetnek. Az abszolút független finanszírozásban készült, limitált forgalmazása ellenére komoly kritika elismeréseket besöprő Cheap Thrills legnagyobb erőssége, hogy maximálisan kiaknázza az alapszituáció lehetőségeit és egy pillanatra sem tér el a kijelölt koncepciótól. Az elsőfilmes E.L. Katz thrillerbe oltott éjfekete komédiája nyílegyenesen tart az elkerülhetetlen végkifejletig, miközben kellően pimasz és kegyetlen ahhoz, hogy képes legyen folyamatosan fenntartani a feszültséget. Bár a sztori alkotóelemei, a ránk váró fordulatok ismerősek, a remek figuráknak és a morbid alaphangulatnak köszönhetően egy pillanatra sem unatkozunk. Tulajdonképp már az első percekben sejtjük, mi fog történni, mégsem tudjuk egy pillanatra sem levenni a szemünket a képernyőről.

Szimpatikus főhősünk boldog családfő, aki az írás helyett autószerelésből próbál megélni, igen kevés sikerrel. Miután elveszíti az állását, egy bárban véletlenül az egykori osztálytársába botlik, aki a szürkegazdaságban, behajtóként dolgozik. Egy-két üveg sör után a párost egy gazdag házaspár hívja az asztalához, akik egyre nagyobb összegeket kínálnak azért, ha hőseink megtesznek bizonyos dolgokat. Először csak a felesek ledöntéséről és a vendégek bosszantásáról van szó, ám ahogyan híznak a felkínált dollárkötegek, a feladatok is egyre bizarrabbá válnak. A forgatókönyv a mindannyiunk számára ismerős „mennyiért mered?” hecckérdéséből kiindulva egy fokozatosan eszkalálódó pszichológiai drámát bont ki, de a téma realista ábrázolása helyett szórakoztatóan elrajzolja az eseményeket. A vaskos túlzások és a szalonképtelen viccek abszurd vígjátékba fordítják a tragédiát, a jelenetek mélyén még a legsötétebb pillanatokban is megcsillan az irónia.

A film rendkívül cinikusan és sajnos igen találóan nyilatkozik a pénz korlátlan hatalmáról. A Cheap Thrills az emberi méltóság, a szabad akarat árcéduláit vizsgálja és egyértelműen kijelenti, hogy mindenkinél létezik „az a bizonyos összeg”. Az alkotók egy percig sem rejtik véka alá a véleményüket, szerintük kivétel nélkül mindenki kapzsi, az erkölcsi határok a számjegyek növelésével gyorsan eltüntethetők. A perverz pár játékai alapvetően nem sokban különböznek a résztvevők megalázására épülő vetélkedőműsoroktól, épp ezért a film hasonlata is dupla fenekű. Ha az egymással egyre ádázabb küzdelmet folytató két főhőst a lesajnált valóságshow-szereplőkkel azonosítja a néző, akkor a versengésüket beteges élvezettel bámuló (és finanszírozó) házastársakban önmagát kell(ene) megpillantania. A film méregerős záró képsora ráadásul csavar a képleten és ravasz módon egyenlőségjelet tesz a lélekölő napi robot, a csillogó anyagi javakért folytatott hajsza és a látottak közé.

Katz szerencsére nem erőlteti a fenti párhuzamokat, ahogyan az írók sem mondatják ki a szereplőkkel a felbukkanó etikai dilemmákat. Az egyetlen éjszakán, két helyszínen, négy szereplővel forgatott film felesleges sallangok nélkül emeli a tétet és viszi a brutális végpontig a történetet. Az alkotók a humor és a sokk rafinált elegyéből építkeznek, a kimondottan gonosz, szórakoztatóan alpári poénokat dermesztően erőszakos jelenetekkel ellenpontozzák. A kamera szenvtelenül nyugtázza az elszabaduló őrületet és emésztéskönnyítő idézőjelek nélkül, kajánul szembesíti a nézőt az emberi természet sötétebbik oldalával. A legtöbbször eldönthetetlen, sajnálattal vagy kárörömmel kell-e fogadnunk az egyre bizarrabb fejleményeket. A címben ígért olcsó izgalmat helyett a Cheap Thrills kimondottan emlékezetes élményeket kínál, a film kiábrándult, csípős szarkazmusa hosszú ideig a nézővel marad.