„Gyönyörű férfi volt…”- emlékezett vissza rá Kim Novak, a híres színésznő és szexszimbólum. „Nagyon magas, kisportolt, szimpatikus. Csodálatos kék szemekkel és szoborszerű arccal. Ha csak ránézett valakire, azt már lenyűgözte a tekintete.”

Burt Lancasternek nemcsak kivételes külseje volt, hanem sziklaszilárd egyénisége és óriási színészi tehetsége is. Kezdetben elsősorban kalandtörténetek, westernek hőse volt, de realista stílusú, drámai színészként is világhírű lett. Nem hagyta beskatulyázni magát, ő maga választotta meg a szerepeit, amelyek sokoldalúságát, intelligenciáját bizonyították.

Szuggesztív erejű egyénisége volt Hollywoodnak, szenvedélyes erővel, teljes átéléssel játszott. Gyors, határozott beszéde, kitűnő beszédtechnikája, ruganyos mozgása, kifejező arcjátéka szinte fogalommá vált. Kora leghíresebb rendezőivel dolgozott, mégis minden filmjére saját szuggesztív egyénisége nyomta rá meghatározóan a bélyegét. Kortársai közül egyedül Kirk Douglas rendelkezett hozzá hasonló óriási tehetséggel, életerővel, aktivitással, kivételes színészi képességekkel.

Burt Lancaster élete és tündöklő pályafutása több egy tipikus amerikai karriertörténetnél, egy nagy egyéniség saját erejéből elért sikersorozata. Kettős karriert tudhatott a magáénak: kiváló akciósztár és igazi nagy drámai színész volt egyben.

1913 november 2-án született, New York Cityben. Az egyszerű, szegény családból származó fiú már iskolás éveiben minden sportágban kitűnt, végül kosárlabda-ösztöndíjjal jutott be az egyetemre. Tanulmányait azonban félidőben megszakította és egy vándorcirkuszhoz szegődött, ahol akrobataként alkalmazták. Hét éven át művelt hajmeresztő mutatványokat trapézon. Hároméves katonai szolgálata alatt döntött végleg a színészi pálya mellett, és leszerelése után, 1945-től New York-i színházakban kezdett játszani. Egy hollywoodi tehetségkutató hamar felfigyelt a jó kiállású fiatalemberre. Hal Wallis, a Paramount igazgatója szerződtette, és Burt már első filmjével, a Gyilkosokkal (1946) igazolta a belé vetett bizalmat. Rövidesen kiderült, hogy a remek külső mögött érzékeny lélek és kivételes színészi tehetség rejtőzik. Még mielőtt végleg beskatulyázták volna a kalandhős és hősszerelmes egysíkú szerepkörébe, 1948-ban saját filmvállalatot alapított, és a Hecht-Hill-Lancaster Productions igényes, művészi értékű filmek sokaságát készítette.

1947-ben, negyedik filmje, az Egyedül járok forgatása során ismerte meg az ugyancsak pályakezdő Kirk Douglast. Egyszerű származásuk, azonos temperamentumuk, maximalizmusuk, szakmaszeretetük, hasonló életszemléletük alapozta meg életre szóló barátságukat. Aheilah Graham, a híres újságírónő „Elviselhetetlenül Energikus Ikrek”-nek nevezte a két kivételes tehetségű művészt. Az évek folyamán hat közös filmet készítettek együtt, és a két erős egyéniségű férfi valósággal felforgatta az Álomgyár tradíciókba kövesedett és elavult világát.

1957-ben aratták legnagyobb közös sikerüket, az Újra szól a hatlövetű című örökbecsű, ma is élvezetes westernnel. Barátságuk a film forgatása alatt, sokszor hajnalig tartó beszélgetések folyamán mélyült el igazán.

Lancastert négyszer jelölték Oscar-díjra, az elsőt a Most és mindörökké (1953) főszerepéért kapta. A 6 Oscar-díjjal elismert háborús drámában élete egyik legnagyobb alakítását nyújtotta, s a film világsikere után karrierje szédületes gyorsasággal száguldott felfelé. Művészi igényességét, intelligenciáját bizonyítja, hogy csillagászati sztárgázsiját a saját cége által finanszírozott filmjeibe fektette. Így született az Apacs (1954), ez az újszerű, káprázatos western, filmműhelyének bemutató darabja, amely azóta a műfaj klasszikusának számít.

Produceri tevékenysége csúcspontját az 1955-ös Marty jelentette. Minden fő kategóriában elnyerte az Oscar-díjat: az „Év legjobb filmje” lett, továbbá elnyerte a „Legjobb férfi főszereplő” és a„Legjobb rendezés” díját is. Ő maga személyesen nem játszott benne, ennek ellenére a film óriási kritikai sikere szélesre tárta előtte az Álomgyár kapuit. Azzal és azt forgatott, akivel és amiről csak akart. Igényes szórakoztató filmek sokaságával bizonyította intelligenciáját és szakmaszeretetét.

Változatlan aktivitással játszott: számos filmben bizonyította színészi nagyságát. Csak néhány cím a további legemlékezetesebbek közül: Trapéz (1956; Tony Curtisszel és Gina Lollobrigidával), Az esőcsináló (1956), Elmer Gantry (1960; ezért színészként végre megkapta az Oscar-díjat), és mindenekfölött A Párduc (1962), amelynek címszerepével pályája csúcsára ért.

A film rendezője, Luchino Visconti még azok közé a kivételes alkotók közé tartozott, akik a filmet valódi művészi alkotásnak tekintették, nem pedig fogyasztási cikknek. Kivételes precizitással, maximális korhűséggel vitte vászonra Lampedusa híres regényét. A grandiózus, színes, panoráma-szélesvásznú  produkció forgatása legalább olyan érdekes volt, mint maga az elkészült mű. Visconti eleinte hallani sem akart arról, hogy „egy borostás cowboy” játssza el a címszerepet, de Lancaster végül meggyőzte arról, hogy csakis ő lenne a legalkalmasabb a szerepre. Alain Delon és Claudia Cardinale alakították a további főszerepeket, mellettük statiszták sok ezres tömege dolgozott a filmben. Minden simán ment, ám egy jelenetnél a mester sehogy sem volt elégedett. Már sokadszor ismételtette a jelenetet, végül behozatta a könyvet és felolvastatta az oda vonatkozó részt. Amikor odaértek, hogy „A herceg szíve összeszorult.”, Visconti felkiáltott: „ Állj ! Ezt akarom látni!”

És Lancaster eljátszotta. Olyan nagyszerűen, hogy Salina herceg megformálása élete legnagyobb alakítása lett. A Párduc óriási közönség- és kritikai sikert aratott: elnyerte a cannes-i filmfesztivál fődíját, az Arany Pálmát. Alain Delon alakítását Golden Globe-díjra jelölték, maga a mű pedig mára bevonult a filmművészet legnagyobb klasszikusai közé.

Érdekes módon Burt Lancaster A Párducért még Oscar-jelölést sem kapott, „kárpótlásként” az Alcatrazi madárember (1962) meghozta számára harmadik Oscar-jelölését. Ezután folyamatosan ontotta a jobbnál jobb filmeket: többek között A hivatásosak (1966) című izgalmas westernt és a Repülőteret (1970), amely a nagysikerű Airport sorozat nyitó darabja volt, egyben Oscar-jelölést kapott, „A legjobb film”-kategóriában.

A hetvenes években mítoszromboló westernekben nyújtott emlékezetes alakítást: Valdez jön! (1971), Ulzana porttyája (1972). 1972-ben ismét együtt szerepelt az akkor már szupersztár Alain Delonnal, a Skorpió című izgalmas kémfilmben.

Egészen késő öregkoráig folyamatosan játszott: gyakran szerepelt olasz alkotásokban is. Bernardo Bertolucci XX. század című monumentális filmjében is vendégszerepelt. Közel a hetvenhez újabb Oscar-jelölést kapott: az Atlantic Cityben (1981) nyújtott ragyogó teljesítményéért. 1986-ban ismét, immár hatodik alkalommal, együtt szerepelt legjobb barátjával, Kirk Douglasszel. A kemény fickók (1986) című Disney-vígjáték könnyes-mosolygós búcsú volt szeretett közönségétől. Azért időnként még fel-felbukkant újabb produkciókban is, egészen 1993-ban bekövetkezett szívrohamáig. Az egykori, félelmet nem ismerő akrobata utolsó évében tolókocsihoz kötve tengette életét.

Lancaster háromszor volt nős, öt gyermeke született. 1990-ben nősült meg harmadszor: titkárnőjét, Susan Scherert vette feleségül.

A született tehetségű színész, a kiváló akciósztár 1994 október 21-én hunyt el Los Angelesben. Jellegzetes alakja, utánozhatatlan játéka örökéletű.