Ha tényleg olyan jó ez a film, miért nem hallottam eddig róla?
Hollywood a nyolcvanas években hamisítatlan szórakoztatóipari gigavállalattá nőtte ki magát, a mozitermek pedig a nagy sikerkovácsok újabb és újabb dobásaitól voltak hangosak. Míg Joel Silver, Andy Vajna vagy a Simpson/Bruckheimer páros dübörgő blockbusterei elsősorban a jól fésült sztárokra, a humoros egysorosokra és a férfias akciókra építettek, addig a John Hughes képviselte tini-irányvonal a fizetőképes célcsoportként komolyan vett fiatalság szívét, azaz a Reagen-korszakban felcseperedő kamaszok érzéseit vette górcső alá. Hughes korai munkássága nemcsak a gimifilmes műfaj szempontjából kulcsfontosságú, de a mai komédiák ünnepelt királya, Judd Apatow is az ő köpönyege alól bújt elő. A felnőtté válás kilátástalansága, a család nyomasztó súlya és az ügyetlen szerelmi próbálkozások tetszőleges kombinációja jelenti egy Hughes-film gerincét. A mai utánzók és újragondolók túlnyomó többsége csak merészebb felvételekkel, gusztustalan altesti poénokkal és az f-betűs szó hangsúlyos használatával bővítik a bevált receptúrát.
Hughes nemcsak az akkori tinédzserek lelki világát ragadta meg, de e különleges nézőpontjából sikerrel konzerválta a Reagen-éra sajátos atmoszféráját is. A néhány évvel később kibontakozó X-generációs jelenség megértése a filmjei nélkül elképzelhetetlen, hisz a kilencvenes évek hajnalán passzívan sodrodó nagyvárosi huszonévesek korábban az ő képzeletbeli gimnáziumában értek fiatal felnőtté. A kiforrott filmes eszköztárral, markáns alkotó szemlélettel levezényelt tinimozik egyértelműen kiállták az idő próbáját, a legsikeresebb darabok a tengerentúlon ma kikezdhetetlen kult-státusznak örvendenek. A Nulladik óra és a Meglógtam a Ferrarival itthon is kedvelt és viszonylag népszerű alkotásnak számítanak, ám a csúcsműveket megelőző, szintén kiváló Tizenhat szál gyertya sajnos teljességgel ismeretlen.
Oké, de miről is szól pontosan a film?
Samantha várva várt tizenhatodik születésnapja tragikusan indul, a nővére esküvőjére eszelősen készülő család nemes egyszerűséggel megfeledkezik róla. A lány peches szériája a suliban is folytatódik: titkos szerelme, a végzős Jake rá sem hederít, sőt, egy viccből kitöltött szex-kvíz is a lehető legrosszabb kezekbe kerül. Samantha este az iskolai buliba is hivatalos: ekkor határozza el, hogy ha törik, ha szakad, mindenképp emlékezetessé varázsolja ezt a szimbolikus értékű napot.
A poént azért ne lőjük le… Szerepel benne valaki, akit érdemes kiemelni?
Hughes egy teljes színész-generáció pályáját indította el, a “Brat Pack” néven emlegetett csapat túlnyomó többsége az ő műveiben debütált először a vásznon. Bár a Tizenhat szál gyertya két főszereplője, Molly Ringwald és Anthony Michael Hall a legendás Nulladik óra gimis könyvtárában is feltűnik, ők később inkább mellékszereplőként váltak ismerté. Fordított a helyzet Joan Cusack és John Cusack esetében, Hughes debütfilmjében ugyanis még csak egy-két mondat jutott a két, ma már neves holywoodi sztárnak.
Még mindig nem vagyok meggyőződve róla, hogy ezt a filmet nekem látnom kell. Valami egyéb érv?
Bár a Tizenhat szál gyertya Hughes bemutatkozó rendezése, mégis olyan, mintha egy rutinos mester jegyezné. A film teljes fegyverzetében mutatja az író-rendezőt: a Chicago környéki, gazdag kertvárosi környezet, a fehér, felső-középosztálybeli nagycsalád, a munka és a testvérek miatt lanyhuló szülői figyelem egyszerre idézik a Meglógtam a Ferrarival magukra hagyott tinédzsereit és a Reszkessetek betörők véletlenül otthon felejtett lurkóját. A tizenhatodik születésnapját sorsfordítóként megélő tinilány keserédes útkeresésével Hughes még nem vállalkozik olyan összetett nemzedéki analízisre, mint az ezt követő főmű, a Nulladik óra gimnáziumi tablója esetében - a későbbieknél egy fokkal talán játékosabb és szertelenebb hangulatjelentés mégis elemi erővel javítja a néző kedélyállapotát. Molly Ringwald kirobbanó tehetséggel mutatja meg a fiatal lány érzelmi káoszát, de Hughes messzebb merészkedik a főhős részletgazdag bemutatásánál. A péntek esti iskolai buli érzékletes ábrázolása már pontosan arról az útkereső életérzésről mesél, amivel a későbbi pályafutása során is előszeretettel foglalkozott.
A Tizenhat szál gyertya imponáló arányérzékkel vegyíti a humort és a komolyságot, a populáris elemeket és a kritikusabb társadalmi megfigyeléseket. A vicces mellékfigurák, a burleszk-mozikat idéző audiovizuális gegek tökéletesen keverednek a látszólag könnyedre festett, mégis igen pontos és találó generációs problémákkal. Hughes sikerének titka, hogy megértő, személyesen is érintett alkotóként közeledik a célközönséghez, az alapvetően konzervatív, a családi összetartás fontosságát megpendítő tanulságot pedig szókimondó őszinteséggel és lázadó pimaszsággal tálalja. A videoklippes megoldások, a vaskos dumák és a giccs határáig merészkedő, ám onnan mindig visszatáncoló érzelmek gyorsan megolvasztják a szívünket, a feszes tempó, a jól adagolt fordulatok és a hitelesnek tűnő szereplőgárda pedig garantálják a minőségi szórakozást. A Tizenhat szál gyertya fésületlenebb története a következő filmeknél egy fokkal talán kontrasztosabban emeli ki, miért John Hughes lett a nyolcvanas évek egyik legsikeresebb, legmeghatározóbb hollywoodi alkotója.
Az Eltűntnek nyilvánítva rovatunk további epizódjai itt olvashatóak.
