The Graduate – amerikai, 1967. Rendezte: Mike Nichols. Írta: Charles Webb regényéből Buck Henry. Kép: Robert Surtees. Zene: Simon & Garfunkel. Szereplők: Dustin Hoffman, Anne Bancroft, Katharine Ross, William Daniels, Murray Hamilton. 106 perc.
Utazók, útra fel! – Mit kell tudni róla?
A 22-es csapdája mellett máig a Diploma előtt számít Mike Nichols legismertebb filmjének, aki a második rendezéséért (az első a Nem félünk a farkastól volt) rögtön meg is kapta az Oscart. A forgatókönyvet Charles Webb regényéből Buck Henry (A 22-es csapdája, Mi van, doki?) írta*, az operatőr Robert Surtees volt (Ben Hur, A nagy balhé), a cselekmény hangsúlyos pontjain megszólaló dalokat a Simon & Garfunkel szerezte, a főszerepet pedig a fiatal Dustin Hoffman alakította Anne Bancroft és Katharine Ross mellett. A korabeli kritika lelkesen fogadta a filmet (érdekesség, hogy a nemrég elhunyt Rogert Ebert éppen a zenét és a szerinte néhol túl művészi kameramunkát tartotta a Diploma előtt egyedüli hibájának), a különféle listák, illetve a nézői visszajelzések (IMDb: 250/#189) alapján pedig az elmúlt évtizedek során a filmtörténet egyik klasszikusává érett.
*A stáblista szerint Calder Willingham (A dicsőség ösvényei, Spartacus, Kis nagy ember) a forgatókönyv társszerzője, a leforgatott szkripthez azonban nem volt köze. Egy korábbi verzióhoz viszont igen, ez alapján kért és kapott kreditet
Egy táska rejtélyes fényei – Miről szól?
A történet főhőse, Benjamin Braddock a sikeres érettségit követően visszatér szülei Beverly Hills-i házába. Az engedelmes és jó fiú hírében álló, a családja által körülrajongott Ben aggódik a jövője miatt, fogalma sincs róla, mihez kezdjen magával. Apja egyik üzlettársának elhanyagolt felesége, Mrs. Robinson, kihasználva zavarát és tapasztalatlanságát, elcsábítja az alig 20 éves fiút. A kizárólag a szexre korlátozódó viszonyuknak az asszony lányának felbukkanása vet véget. Mrs. Robinson hiába tiltja meg Bennek, hogy randevúzzon Elaine-nel, a fiatalok egymásba szeretnek.
Apró különbségek – Hol jön QT a képbe?
A Diploma előtt nyitójelenetében Benjamint láthatjuk profilból, amint a reptéri mozgójárdán jobbról balra halad, miközben a főcímzene (The Sounds of Silence) szól. Az emlékezetes képsorok azonnal megteremtik a film melankolikus alaphangulatát, de egyben a főszereplő helyzetére is reflektálnak: Hoffman karaktere úgy halad szembe a tömeggel (a filmekben a balról jobbra történő mozgás számít természetesnek), hogy közben egy helyben áll – a történet nagy részében ez a sodródás jellemzi leginkább a fiút.
Tarantino ebből a nyitójelenetből merített ihletett a Jackie Brownnál. A címszereplővel nála ugyancsak a reptéri mozgólépcsőn találkozunk először, miközben Bobby Womack nem kevésbé hangulatos zenéje szól az ebben a rovatban már tárgyalt Across 110th Street című filmből. Egyes források szerint a Ponyvaregényben is történik utalás a Diploma előttre: mindkét filmben fontos pillanatban „szólal meg” a kenyérpirító.
Csak ugatsz egész nap kicsi kutya…? – Hommage, „lopás”, vagy valami más?
Hatásos hangulatkeltés. Kérdés, hogy ezen túl Tarantino akart-e párhuzamot is vonni Hoffman és Pam Grier karaktere között. Nem tűnik valószínűnek, de nem is teljességgel abszurd a gondolat: bár életkort, nemet és bőrszínt tekintve különböznek egymástól, némileg hasonló szituációban vannak. Egyikük sem találja a helyét és mindketten különösebb jövőkép nélkül sodródnak az árral. A Jackie Brown nyitánya ugyanakkor expozícióként is szolgál: megismerteti a nézőt a főszereplő foglalkozásával, Jackie ugyanis stewardess, ezért amit a főcímben látunk, az számára maga a mindennapi rutin.
Megmondom én nektek, miről szól a Like a Virgin! – Verdikt
A Diploma előtt a legkiválóbb illusztrációja annak, hogy egy filmet nem feltétlenül a története emel a klasszikusok közé. Webb regényét akár konvencionális hollywoodi romkomként is adaptálni lehetett volna, cselekménye ugyanis kifejezetten banális. Mike Nichols rendezése azonban a dramaturgia fordulatok helyett főhőse egzisztenciális krízisére koncentrál, és Benjamin „kapunyitási pánikját” szavak helyett leleményesen plánozott képekben és zenében mondja el; a film ikonikus zárójelenetében még arra a bravúrra is képes, hogy a sablonos happy endet idézőjelbe tegye. A Diploma előtt sikeréhez ugyanakkor nagyban hozzájárult, hogy épp a megfelelő időben, az ellenkultúra évtizedében készült el. A szüleik értékrendjétől eltávolodó, a saját sorsuk irányítására vágyó fiatalok ki nem mondott érzéseit, félelmeit tükrözte – és tükrözi ma is.