The Gauntlet – amerikai, 1977. Rendezte: Clint Eastwood. Írta: Michael Butler és Dennis Shryack. Producer: Robert Daley. Operatőr: Rexford L. Metz. Vágó: Joel Cox és Ferris Webster. Szereplők: Clint Eastwood (Ben Shockley), Sondra Locke (Gus Mally), Pat Hingle (Josephson), William Prince (Blakelock), Bill McKinney, Michael Cavanaugh. 109 perc.

Utazók útra fel! – Mit kell tudni róla?

A vesszőfutás volt a Sergio Leone és Don Siegel segítségével előbb Európában, majd az egész világon sztárrá váló Clint Eastwood önállósodási törekvéseinek 6. állomása. A sztárrendező ekkor még nem rendezősztár volt, „csak” egy tehetséges, de következetesen a saját útját járó filmes, aki főállásban mégiscsak színész. (Azért beszédes apróság az életúttal kapcsolatban, hogy az 1972-es Joe Kidd óta alig készült olyan Eastwood-film, ami nem a színész saját projektje volt, beleértve a haverok – volt asszisztensek, kaszkadőrök, írók – által rendezett mozikat is.)
Mások a hatodik filmjükre már kiégnek, Clint viszont minden jeles részeredmény (főleg A törvényenkívüli Josey Wales) ellenére még javában alakulóban lévő rendező volt, így – anyagi siker ide, pár kedvező kritika oda – minőségben ez a mozi sem kelhet versenyre Siegel kései filmjeivel (A mesterlövész, Szökés Alcatrazból), Leone munkáiról nem is beszélve (ő akkoriban már a csodálatos Volt egyszer egy Amerikán dolgozott). Pár erősebb jelenetének hála, A vesszőfutásra mégis jó szívvel emlékeznek a filmbarátok (különösen a címet ihlető, egy páncélozott busz leamortizálását bemutató finálé maradt meg sokakban).

Egy táska rejtélyes fényei – Miről szól?

Ben Shockley, az alkoholista zsaru rutinfeladatnak tűnő megbízást kap, egy jelentéktelen tanút kell átszállítani repülőn Las Vegas-ból Phoenix-be. A helyszínre érve aztán egyik meglepetés éri a másik után: a férfias nevű Gus Mally valójában egy nagyszájú prosti, akinek egy olyan ügyben kell tanúskodnia, ami a maffia mellett Shockley megbízóját, a rendőrfőnököt is közelről érinti. A szinte megállás nélkül veszekedő furcsa pár a folyamatos menekülés közben egyszerre próbálja kicselezni a bérgyilkosokat és a félrevezetett hatóságokat, hogy Mally időben odaérjen a tárgyalásra. Hála a figyelmes Las Vegas-iaknak, a kudarcukra nyilvánosan is fogadni lehet, komoly nyerési esélyekkel.

Apró különbségek – Hol jön QT a képbe?

A napokban elhunyt Tony Scott súlyosat bukó, de hamar kultikussá váló rendezésében, a Tiszta románcban a forgatókönyv szerzője, Mr. Tarantino (vagy esetleg a hozzá igencsak közel álló átíró, Roger Avary) elhelyezett egy rövidke részletet, ami nagyon emlékeztet A vesszőfutás egyik epizódjára. Mindkét film puskaporos fináléjában egy szerelmes nő szólítja fel az egy zsaru által meglőtt pasiját arra, hogy „Nehogy meghalj nekem!”, miközben a biztonság kedvéért még rá is csap a szeretett férfi testére. És persze mindkét férfi magához tér nem sokkal később – mi mást is tehetne? (Speciel QT eredeti forgatókönyvében Clarence meghal, a megmentése kifejezetten Scott ötlete volt, de utólag Tarantino is elfogadta, mondván, a happy end sokkal jobban illik a kész filmhez a korábban leírtaknál.)

Csak ugatsz egész nap kicsi kutya…? – Hommage, lopás vagy valami más?

Idézet, vagy talán az sem. A két jelenet meglehetősen hasonlít egymásra, ahogy a két film között is akadnak hasonlóságok, és persze sem Tarantino, sem Scott világától nem áll távol Eastwood klasszikus műfaji filmeken csiszolt, macho hozzáállása, de maga az ötlet nem nevezhető különösebben eredetinek, így az sem teljesen biztos, hogy a Tiszta románc alkotói konkrétan rá akartak játszani A vesszőfutás hasonló megoldására.

Megmondom én nektek, miről szól a Like a Virgin! – Verdikt

A törvény szikár őre bűnözőt / védett személyt kísér a bíróság elé / börtönbe /biztonságba, és le is szállítja oda, még ha a fene fenét eszik is. Az ötlet nem kifejezetten új, még a filmek világában sem, legfeljebb az akciódús, kortárs közegbe helyezett változat (volt akkoriban) ritkább: A vesszőfutás tulajdonképpen patinás mintákat követő western, amelynek szinte minden részlete behelyettesíthető a vadnyugati történetek megfelelő elemeivel (rendőr – sheriff, repülőjárat – vasút, szétlőtt ház – ostromolt fogadó, maffia – lótolvajok és/vagy indiánok, busz – lovaskocsi/vonat). Ha a főszereplő két férfi, havervígjátékot vagy akciófilmet látunk (ilyen az Eastwood filmjére itt-ott emlékeztető Éjszakai rohanás, vagy kis jóakarattal a Fekete eső és Az utolsó szolgálat), ha egyikük nő, kisebb-nagyobb mértékben romantikus mű lesz a végeredmény (ld. a Kobra utolsó harmadát, de maga Eastwood is szerepelt korábban ilyesmiben, ez volt a Két öszvér Sara nővérnek című, Don Siegel rendezte westernvígjáték Shirley MacLaine-nel).
A vesszőfutás tehát nem túl eredeti, de minden hibája (hézagos sztori, nehezen hihető fordulatok etc.) ellenére meglehetősen szórakoztató munka, amely későbbi filmekre is hatással volt, és még csak nem is a Tiszta románcra a leginkább. Richard Donner 16 utca című műve finoman szólva sokban emlékeztet Eastwood munkájára az alkoholista zsaru – nagyarcú bűnöző-tanú párosától a rájuk vadászó korrupt rendőrökön át a buszos akciókig. És bár Donner filmje a rendező kései munkái közül egyértelműen a jobbak közé tartozik, összességében inkább gyengébb, mint erősebb az ihletőjénél. A vesszőfutás tehát egy távolról sem kihagyhatatlan, de kifejezetten szerethető alkotás – nemcsak a sztár rajongói, a humoros akciófilmek kedvelői is bátran próbálkozhatnak vele.