Filmvilág blog

Nyárközépi horror magyar segítséggel

2019. július 18. - filmvilág

A most mozikba kerülő Fehér éjszakák (Midsommar) forgatása volt az első alkalom, hogy magyar szakembert – Takács Gergelyt – kértek fel egy amerikai film vizuális effektjeinek megvalósítására. Ráadásul sikerült a VFX utómunka egy részét is Magyarországra hozni.  Pontosan egy évvel ezelőtt folytak a…

Tovább

Filmvilág Podcast #44 - 2019 legjobb filmjei (eddig)

Túl vagyunk 2019 első felén, úgyhogy megtartjuk szokásos (fél)évértékelőnket, és elmondjuk, hogy melyek voltak idén a legjobb filmek eddig. (Plusz a 3 legnagyobb csalódás is szóba kerül.) Az adás játékidejéből kiderül, hogy volt miről beszélnünk bőven, több olyan film is felkerült a listáinkra,…

Tovább

Jön a 3. Filmmaraton Pierre Richard-ral és Udo Kierrel

Szeptember 4. és 11. között harmadik alkalommal rendezi meg a Magyar Nemzeti Filmalap a Budapesti Klasszikus Film Maratont. A restaurált klasszikus filmek seregszemléjén nyolc nap alatt mintegy 100 filmet láthat a közönség több budapesti moziban, és idén is lesznek Egerben és Győrben vetítések.…

Tovább

Virágvölgy - Eszkimó asszony gyereket nevel

Csuja László Karlovy Varyban díjazott első filmjének peremre szorult hősei menekülő szerelmeseket játszanak. (A Virágvölgy jelenleg elérhető az HBO GO kínálatában.)A társadalomtól elidegenedett, kallódó magyar hősök hagyománya olyan jelentős a magyar filmben, hogy egyes filmtörténészi vélekedések…

Tovább

Ingyenes szabadtéri vetítéssel ünnepli a 25. születésnapját a Cirko-Gejzír

25 éve megnyílt Cirko-Gejzír mozi szeptemberben filmfesztivállal ünnepel: a CIRKO25 – Ami kimaradt elnevezésű rendezvényre olyan fontos filmeket válogatnak össze, amelyeket Magyarországon moziban még nem láthattak a nézők. Ezen kívül a szeptemberi eseménysorozatig minden hónapban más-más…

Tovább

Itt a júliusi Filmvilág!

AGNÈS VARDAA francia új hullámhoz tartozó Varda dokumentum-, játék-, rövidfilmek, televíziós sorozatok és installációk alkotta életműve csak elsőre tűnhet össze nem illő darabok kollázsának. Hétköznapi emberek és történetek iránti empatikus kíváncsisága, állandó kísérletezőkedve, formakereső…

Tovább

Filmvilág Podcast #43 - Éretlenségi, Túltolva, A szavak ereje

A betépett Matthew McConaughey jutalomjátéka, kritikuskedvenc tinikomédia + Wes Anderson és Aki Kaurismaki találkozása egy angol kisvárosban – nyári villámpodcastunkban olyan friss filmeket ajánlunk, amelyek bekerültek ugyan a magyar mozikba, de nem váltottak ki akkora visszhangot, mint amekkorát…

Tovább
süti beállítások módosítása