Még vasárnap estig látható a Ludwig Múzeumban a Nemzeti Filmintézet szakmai közreműködésével megvalósult filmtörténeti tárlat, amely már 30 ezer nézőt vonzott.  

A Nemzeti Filmintézet 2021-ben sokszínű programsorozattal ünnepelte a magyar film 120 éves jubileumát, a kiemelt események egyike a Ludwig Múzeumban júliusban nyílt Nagylátószög – 120 éves a magyar film című hiánypótló kiállítás, amely a magyar filmtörténet első áttekintő, nagyívű bemutatása a kezdetektől napjainkig.

A kiállítás időrendbe állítva mutatja be az elmúlt 120 év filmtörténetét, ábrázolja a történelem és a film kapcsolatát és kölcsönhatásait, illetve számos korábban háttérbe szorult alkotó munkásságára hívja fel a figyelmet, valamint bemutatja a Magyarországról elszármazott, külföldön világhírűvé vált alkotók izgalmas pályáját is. A termeken végigfutó idővonalat gazdag mozgóképanyag egészíti ki, melyek közül több a kiállításon látható először. A tárlat 77 képernyőn pergő film mellett a filmgyártás tárgyi eszközeit is összegyűjti, a forgatókönyvektől a technikai eszközökön át a fesztiváldíjakig, személyes relikviáikig, melyekért a Nemzeti Filmintézet köszönettel tartozik az alkotóknak és hozzátartozóiknak, akik gazdagították a kiállítás tartalmát.

Új adásunkban a Taxisofőr írójának aktuális filmjét, az Oscar Isaac főszereplésével készült The Card Countert tárgyaltuk ki, illetve Sopranos-rajongókként a sorozat friss előzményfilmjét (The Many Saints of Newark) sem hagyhattuk ki. A Coen-sorozatunk már 4. résznél tartana, de A nagy ugrás helyett visszaugrunk 1985-be,ekkor mutatták be a Sam Raimi-féle Bűnözési hullámot, amelynek a Coenék írták a forgatókönyvét.
A podcastből kiderül továbbá, hogy

November 9-21. között a Toldi, Művész és Kino mozikban várja az érdeklődőket a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál. A 18. alkalommal megrendezett fesztivál szervezői 35 ország 64 filmjével készülnek, melyek ezúttal is a legaktuálisabb nemzetközi- és hazai emberi jogi témákat hozzák el, és többségében most lesznek először láthatóak Magyarországon. A fesztiválon bemutatott dokumentumfilmek a valóság rétegeivel foglalkoznak, mint az emberiség környezetre gyakorolt hatása, a testi-lelki traumákkal való megküzdés útjai, újságírók, tinédzserek, aktivisták történetei a hatalommal, becsontosodott rendszerekkel való küzdelemről vagy a fiatalok elszánt harca a jobb jövőért.

Sarkisova Oxana, a fesztivál igazgatója így foglalta össze: “Az idei év Verziójának “a valóság rétegei” jelmondatot választottuk. Hiszünk abban, hogy a dokumentumfilmek által hozott különböző látásmódok és tapasztalások segítenek minket abban, hogy minél többet fel tudjunk fedezni a körülöttünk lévő világból. A mindennapokban nagyon sok hírt fogyasztunk, mégis a legtöbbször felszínesen érnek minket ezek a hatások. A fesztivál idei filmjei segítenek elmerülni egy-egy témában, és emberi történetek által megismerni komplex folyamatokat.”

A filmtörténelem leghíresebb el nem készült sci-fije nyomán született meg a képregénytörténelem úttörő alapműve.

Költő, festő, szobrász, pantomimes, színházi rendező, zeneszerző, filozófus, filmrendező, színész, producer – az idén 92 éves polihisztor, Alejandro Jodorowsky minden szerepében önazonos. Hasonlóan egy másik jelentős szürrealistához, David Lynch-hez, a különféle művészi formák nála sem válnak el élesen, egyenrangú önkifejezési eszköznek tartja mindegyiket. Sok kortársával ellentétben a chilei születésű rendező a képregényre sem tekintett soha alacsonyabb rangú médiumként („azért foglalkozom vele, mert ugyanolyan komoly művészetnek tartom, mint a filmet, a festészetet vagy a költészetet” – nyilatkozta egy 2003-as interjújában.) Gyerekként még csak fogyasztotta az amerikai újságok mellékleteiként megjelenő, Flash Gordonhoz hasonló fantasy stripeket, Mexikóba költözése után, a hatvanas években saját képregényrovata is lett a legnagyobb helyi napilapban. Az általa írt és rajzolt Fabulas Panicas az 1962-ben indított szürreális performansz mozgalmához, a Panic Movementhez kapcsolódott, de íróként több önálló képregényt is jegyzett.

Olyan volt az arca a nagyközeliken, mint a sziklás, vad táj, amelyben állt. Kőkemény, rendíthetetlen, rajta mély gyűrődések: az idő nyomai. Bár a filmesek először kisportolt termetéért szerződtették, igazából ez a cserzett, napégette arc tette naggyá. Muszklimiska sok domborít a vásznon – neki a tekintetéből, az összeszorított szájából, az acélos külsőnek ellentmondó kisfiús félmosolyából sugárzott az erő: hogy vele nem lehet szórakozni.

„Indián vér csörgedezik az ereiben” – mondogatták róla a jólértesültek. Honnan is tudhatták volna, hogy a valóság ennél sokkal romantikusabb. Hogy tizenötgyerekes litván szénbányászcsaládba született, tizenhat évesen már maga is bányában dolgozott, a háborúban a Csendes-óceánon harcolt, leszerelése után kazánfűtő lett, rakodómunkás, kőműves, kikiáltó, hivatásos bokszoló és még sok minden más.

MAGYAR MŰHELY
Gelencsér Gábor: Elveszett illúzió (Premodern magyar értelmiségi melodrámák 1.)
Mohi Sándor: „Minden érdekelte” (Ágh István Huszárik Zoltánról)
Kránicz Bence: A láthatatlan idő formája (Beszélgetés Mundruczó Kornéllal)
Schubert Gusztáv: Kell egy csapat (Magyar producerek 1.)

JEAN-PAUL BELMONDO
Az új hullám színészeként befutott Belmondo a francia film legnépszerűbb férfihőse lett, legnézettebb filmjeit ötmillióan látták. Mintha egész életében csaknem lehetetlen szintézisre törekedett volna, arra, hogy összebékítse a szerzői mozit a közönség-mozival, a vígjátékot az
akciófilmmel, a nevetést a tragédiával.

Ádám Péter: Ászok ásza (Jean-Paul Belmondo 1933-2021)

FILM ÉS IRODALOM
John Maxwell Coetzee, a Nobel-díjas dél-afrikai író regényeiből készült adaptációk a rasszista apartheid-rendszer (majd annak bukása) közegében születtek. Történetei hasonlítanak a westernek alaphelyzetére: a gyarmatosító a saját kultúráját az egyedül üdvözítő szokásrendnek,
a meghódított népeket pedig alsóbbrendűnek látja.