Filmvilág blog

Indul a 18. Verzió Filmfesztivál!

2021. november 09. - filmvilág

orokke_esni_fog.jpg

November 9-21. között a Toldi, Művész és Kino mozikban várja az érdeklődőket a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál. A 18. alkalommal megrendezett fesztivál szervezői 35 ország 64 filmjével készülnek, melyek ezúttal is a legaktuálisabb nemzetközi- és hazai emberi jogi témákat hozzák el, és többségében most lesznek először láthatóak Magyarországon. A fesztiválon bemutatott dokumentumfilmek a valóság rétegeivel foglalkoznak, mint az emberiség környezetre gyakorolt hatása, a testi-lelki traumákkal való megküzdés útjai, újságírók, tinédzserek, aktivisták történetei a hatalommal, becsontosodott rendszerekkel való küzdelemről vagy a fiatalok elszánt harca a jobb jövőért.

Sarkisova Oxana, a fesztivál igazgatója így foglalta össze: “Az idei év Verziójának “a valóság rétegei” jelmondatot választottuk. Hiszünk abban, hogy a dokumentumfilmek által hozott különböző látásmódok és tapasztalások segítenek minket abban, hogy minél többet fel tudjunk fedezni a körülöttünk lévő világból. A mindennapokban nagyon sok hírt fogyasztunk, mégis a legtöbbször felszínesen érnek minket ezek a hatások. A fesztivál idei filmjei segítenek elmerülni egy-egy témában, és emberi történetek által megismerni komplex folyamatokat.”

A 64 film között a különböző tematikus szekciók és a versenyprogram segíti a könnyebb eligazodást. A versenyprogramok filmjeit a nemzetközi zsűri, a diákzsűri és a közönség is értékeli a fesztivál folyamán, a nyerteseket pedig a fesztivál záróeseményén, november 13-án hirdetik ki. Ekkor látható majd a fesztivál zárófilmje, a Százontúliak, ahol százévesnél idősebb emberek osztják meg élettapasztalatukat és életigenlő történeteiket, hogy segítsenek közelebb kerülni a hosszú élet titkához.

A nemzetközi versenyprogramba idén is a világ minden tájáról érkeznek díjnyertes, kreatív dokumentumfilmek emberi jogi és társadalmi témákban, melyek először lesznek láthatók Magyarországon. Az Arica című film, amely az azonos nevű chilei kikötővárosban játszódik, és az odahordott veszélyes hulladék súlyos, hosszútávú következményeit mutatja be. Az Örökké esni fog egy lenyűgöző képi világú utazás a háború és béke végtelen körforgásában, a szíriai polgárháborútól az ukrajnai konfliktusig. A Rohingyák száműzetésben - Vándorlástörténetben pedig egy fiatal rohingya férfi kalauzol a sorstársai álmai és rémálmai között.

Az idei magyar versenyprogramban Magyaroszágon előszőr lesz látható a Dívák, ami egyben a fesztivál nyitófilmje, valamint Oláh Kata legújabb dokumentumfilmje a Digitális Nomádom és a Sábesz stikában, amely Shiri Zsuzsa és Wizner Balázs filmje. A VERZIÓn is látható lesz a már korábban bemutatott Tobi színei, az Anyáim története, a Mesék a zárkából, a Még emlékszem, az Idegek játéka és a Ketten. A Diák- és elsőfilmes versenyprogram tizenkét filmje pedig válogatás a legjobb diák- és elsőfilmekből: emberi jogi történetek a fiatalok szemével, Indiától Moldováig.

A fesztivál idei egyik fókusztémája a félelemnélküli beszéd, melynek a Parrhesia: Az igazság ideje című szekció ad keretet. Látható lesz a Kurázsi, a belarusz tüntetések története, valamint a Beiskolázva, amelyben a konzervatív orosz oktatási rendszer világában beszélgetnek tanárok gyerekekkel emberi jogokról és társadalmi kérdésekről. A díjnyertes amerikai dokumentumfilm, az Amíg el nem fogy a szó egy szklerózis multiplexszel frissen diagnosztizált fiatal férfiről szól, aki a végsőkig harcol az egészségügyi rendszer igazságtalanságai ellen. Három szíriai aktivista a szíriai forradalom képsoraival szembesülve, tíz év távlatából tekint vissza az eseményekre Az emlék a miénk című filmben, míg a Tűzzel írva India egyetlen, dalit nők által vezetett lapjának munkáját mutatja be, ahol a frontvonalból tudósítanak politikai ügyekről és korrupcióról.

Az Elmerülés szekció a fizikális és mentális egészség témáját járja körbe. Az első nőben Evaval ismerkedhet meg a néző, aki sok év pszichiátriai intézetben eltöltött idő után új esélyt kap a független életre. A bátyám története Christine és a siket, vak és autista bátyja összetett kapcsolatát tárja fel. A chilei Éjszakai felvétel pedig egy, a filmrendezőt kísértő sok évvel ezelőtti szexuális erőszak feldolgozásának története.

A fesztivál Antropocén szekciójába olyan friss dokumentumfilmek érkeznek, amelyek bemutatják az emberiség környezetre gyakorolt hatását. Közülük a Kertrendezés Grúziába repíti a nézőt, ahol a helyi lakosok változó érzésekkel követik figyelemmel, ahogy több száz éves fákat ásnak ki a helyükről azért, hogy több kilométerrel arrébb egy magánbirtok kertjébe kerüljön. A Felhőcsinálók című filmből kiderül, hogy mivel jár, ha a sivatagban próbálunk esőt fakasztani, míg a Hakni vége bemutatja, hogy a rugalmas munkaidőért cserébe hogyan kerülnek a gig economy dolgozói kiszolgáltatott helyzetbe.

A Képkereső szekció öt díjnyertes filmje mind magyar premier, melyek a képek hatalmáról és történetmesélő képességéről, a kamera emberek életére gyakorolt hatásáról szólnak. Az Életembe vág egy afroamerikai anya-lánya duó ritka archívuma puerto rico-i családok életéről a '60-as és '70-es évek Brooklynjából. A Röntgenkép egy családról egy szerelmi történet, amelyben a modern Irán zűrzavarába csöppenünk.

A teljes program a verzio.org-on érhető el.

A tavalyi online VERZIÓ jó tapasztalatainak és nagy sikerének köszönhetően idén is lesz egy virtuális hét november 15-21. között, ahol nemcsak a filmek, de felvételről a beszélgetések és kerekasztal programok is elérhetőek lesznek a VERZIÓ oldalán. A fesztiválra több mint 60 nemzetközi és hazai vendég érkezik, akikkel a filmek utáni beszélgetések alkalmával, a Verzió szakmai eseményein, valamint online lehet találkozni.

A fesztiválbérletek és jegyek elérhetőek a budapesti vetítésekre a Toldi, a Művész és a Kino mozikban és a mozik weboldalán.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr5116750272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása