Filmvilág blog

Tarsem Singh - Barokkos képzelet

2015. július 23. - Baski Sándor

tarsem.jpg

Az indiai származású rendező a kortárs amerikai mozi egyik legstílusosabb vizionáriusa. Sajátos kézjegyét minden munkáján rajta hagyja, legyen szó reklámról, klipről vagy blockbusterről.

Kevés hollywoodi rendező mondhatja el magáról, hogy filmjeit már az első snitt alapján be lehet azonosítani. A legközelebb ehhez az elmúlt két évtizedben azok az alkotók kerültek, akik pályájukat videoklipek készítésével kezdték, és markáns vizuális stílusukat át tudták menteni a mozi médiumába is. A „főállásban” reklámokat forgató, de a kilencvenes évek elején a klipműfajba is belekóstoló Tarsem Singh-nek még ebből a rendkívül erős, többek közt David Fincher, Spike Jonze, Michel Gondry, Jonathan Glazer, Mark Romanek és Anton Corbijn alkotta mezőnyből is sikerült kitűnnie – már ami az azonnali felismerhetőség kritériumát illeti.

Tovább

Tévéajánló - Csütörtök (07.23.)

Lili 1-3. rész
Makk Károly mini-sorozata, társíró: Bacsó Péter. Szereplők: Haumann Péter, Santana-Somogyi Lorena, Esztergályos Cecília, Kern András, Koncz Gábor, Balázsovits Lajos, Gáspár Sándor, Koltai Róbert, Tordai Teri, Epres Attila.
Vetítik: Film Mánia - 14:10

A vadon szava
Ken Annakin kalandfilmje Jack London klasszikus regénye nyomán, Charlton Heston és mindenféle eurokult favoritok (Raimund Harmstorf, George Eastman, Rik Battaglia stb.) főszereplésével.
Vetítik: Film Mánia - 19:00

A magány-nyomozó
Jake Kasdan figyelemreméltó debütje Bill Pullmannal, Ben Stillerrel és Ryan O'Neallel.
Vetítik: Viasat3 - 21:00

Casanova visszatér
Edouard Niermans Arany Pálmára jelölt kosztümös drámája Arthur Schnitzler regénye és Jean-Claude Carriére forgatókönyve nyomán, Casanova szerepében Alain Delonnal. További szereplők: Fabrice Luchini, Elsa Lunghini, Wadeck Stanczak, Philippe Leroy, Alain Cuny.
Vetítik: Duna - 21:20

casanova_visszater.jpg

Tovább

Szeretnéd, hogy Makk Károly zsűrizze a filmed?

dontesfilmszemle_kreativ.jpgSzeptember 25-ig lehet jelentkezni a Faludi Ferenc Akadémia nemzetközi amatőr film- és fotóversenyére. A szervezők idén a Szerzetesek Évéhez kapcsolódóan a döntést választották témának, erre várják a lelkes amatőr alkotók és alkotóközösségek pályamunkáit. Az előzetesen kiválasztott filmeket és fotókat az érdeklődő közönség november 6-7-én tekintheti meg ingyenesen az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A fesztivál filmes zsűrijének elnöke idén Makk Károly rendező, aki Dombrovszky Linda és Szekeres Csaba rendezőkkel valamint Lázár Kovács Ákos filmesztétával értékeli a közönség és az alkotók jelenlétében a filmeket. A fotókból Haris László, Pályi Zsófia, Sopronyi Gyula és Vékás Magdolna válogatja a kiállítandó, illetve nyertes képeket.

A mustra 19 éves fennállása alatt a világ összes tájáról érkeztek már kisfilmek. Célja, hogy kultúrák, vallások és nézőpontok között egy aktuális téma mentén párbeszédre és kreativitásra hívja az ifjúságot. Sok tehetséges fiatal számára jelent ez alkotási és bemutatkozási lehetőséget, a nyerteseknek pedig szakmai díjakat, médianyilvánosságot ajánl fel az intézet.

A szervezők a jelentkezéseket filmek esetében online vagy postán, fotók esetében pedig postán várják! A filmszemlére és a fotópályázatra történő nevezés is ingyenes, korhatár megkötése nélkül várja a Faludi Akadémia a pályázatokat!

Tévéajánló - Szerda (06.22.)

Cadillac Man
Roger Donaldson szatírája a nemrég elhunyt Robin Williams, valamint Tim Robbins főszereplésével.
Vetítik: Story4 - 21:00

A vörös fogadó
Claude Autant-Lara és Fernandel klasszikus komédiájának remake-je a Taxi-filmek rendezőjétől, a Splendid társulat néhány jeles tagjával a főszerepben (Josiane Balasko, Christian Clavier, Gérard Jugnot -- Clavier a forgatókönyvön is dolgozott).
Vetítik: Duna - 00:20

Dalok ismerkedéshez
Vígjáték Michael Cera és Kat Dennings főszereplésével.
Vetítik: TV2 - 03:00

Hunky Blues - Amerikások

Hunky Blues - Az amerikai álom – magyar, 2009. Rendezte és írta: Forgács Péter. Zene: Másik János, Cserepes Károly. Vágó: Sass Péter. Narrátor: Csere Ági, Forgach András, Forgács Bálint, Forgács Péter, Gyabronka József. Producer: Kovács Gábor. 100 perc.
Vetítik: TV2 – 03:00

1907-ben a Clevelandben megjelenő Szabadság napilap körkérdést intézett az olvasóihoz: Miért jöttem Amerikába? A válaszadók többsége a megélhetés, a jobb kereset reményében érkezett, mások kalandvágyból, de akadtak néhányan, akiket a polgári öntudat vezérelt. Például a chicagói illetőségű John Szabót, aki azért vándorolt ki, mert úgy érezte, hogy Magyarországon „nem az az ember vagyok, akinek lennem jogom van… független, szabad ember”.

hunky_blues.jpg

Tovább

Hét év után újra filmet rendez Gigor Attila

kut.jpg

2008 mutatták be Gigor Attila első filmjét, A nyomozót (itt meg is nézhető), amely a Magyar Filmszemlén hat díjat nyert, majd számos nemzetközi elismerést kapott, mások mellett Karlovy Varyban, Varsóban és Pozsonyban, elnyerve többek között a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját. Az azóta eltelt hét évben Gigor színházban rendezett, illetve az HBO-s Terápia sorozaton dolgozott.

Új filmje, a Kút, amelynek ma indul a forgatása, egy elhagyott benzinkúton játszódik majd, valahol az osztrák határ közelében. A pusztulásra ítélt és elhagyatott kút tizenöt kilométeres körzetében nincs lakott település, áthaladó forgalom is alig. A lerobbant helyet egy budapesti vállalkozó vette meg, aki lányok svájci futtatásából él, és kis háremét két-három hetente onnan indítja útnak külföldre alvállalkozó és mindig cserélődő sofőrjeivel. A Kút 35 mm-re forog, a rendező szerint ugyanis még mindig ez az a formátum, ami éppen úgy igaz és „koszos”, mint a történet, amit el akar mesélni.

"Tiszta érzelmekről egy zavaros világban - ez a hívószava a Kútnak. Azt dolgozzuk fel benne, hogy mindenkinek kell egy ember, akibe kapaszkodni tud, hogy folytatni tudja az életét. Hogy mindenkinek kell egy történet. Esetleg több is."

A filmtervre a Magyar Nemzeti Filmalap döntőbizottsága legutóbbi ülésén 314,6 millió forint gyártási támogatást ítélt meg. A Kút a Pusztai Ferenc vezette KMH Film gyártásában készül és július 21-től 34 napig forog Csákvár közelében. Operatőre Herbai Máté, látványtervezője az 1 című film rendezője, Pater Sparrow, vágója Kiss Wanda, producere a KMH Filmet vezető Pusztai Ferenc. A főbb szerepeket mások mellett Trokán Nóra, Kurta Niké, Pokorny Lia, Jankovics Péter, László Zsolt és Horváth Csaba alakítják, de feltűnik a filmben többek között Udvaros Dorottya is. Az alkotás előreláthatóan jövő tavasszal kerül a magyar mozikba, összköltségvetése 450 millió forint. A film magyar forgalmazója a Vertigo Média.

Tévéajánló - Kedd (07.21.)

Zene és szöveg
Romantikus vígjáték Drew Barrymore-ral és Hugh Granttel.
Vetítik: RTL Klub - 21:20

Az ügyfél
John Grisham regényének nagysikerű adaptációja az író műveit előszeretettel feldolgozó Joel Schumachertől. Főszereplők: Tommy Lee Jones, Susan Sarandon, Brad Renfro.
Vetítik: Duna - 21:30

Hunky Blues - Az Amerika Álom
Forgács Péter elismert dokumentumfilmje a XIX. és XX. század fordulóján Amerikába tömegesen kivándorló magyarokról.
Vetítik: TV2 - 03:00

süti beállítások módosítása