Idén október 10-20. között rendezik meg a 13. SZEMREVALÓ│SEHENSWERT FILMFESZTIVÁLt a budapesti Művész moziban. A Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet közös filmhete a német nyelvterület legfrissebb filmjeiből ad ízelítőt, ezúttal is eredeti nyelven, magyar felirattal. 

Október 10-én a budapesti Művész moziban Hans Steinbichler Egy egész élet című alkotása nyitja a 13. Szemrevaló Filmfesztivált. Robert Seethaler azonos című, érzékeny regénye nyomán a film egy árva fiú, Andreas Egger történetét meséli el. A fiút magához veszi ugyan az osztrák Alpokban egy tanyán gazdálkodó nagybátyja, de keményen dolgoztatja, és gyakran megveri. Felnőve Andreas elhagyja a gyűlölt tanyát, és feleségül veszi élete szerelmét. A második világháború kitörése azonban elszakítja őt a szülőföldjétől, ahová csak a szovjet hadifogságot megjárva tér vissza. Öregemberként megbékélve tekint vissza küzdelmekkel teli életére.

Miért nem változott semmi harminc éve a magyar iskolákban, és mi történne, ha egyetlen magyar filmes sem forgatna itthon többé semmit? Interjú a Fekete pont rendezőjével.

A Fekete pont forgatásakor fontos volt számotokra, hogy minél hitelesebb képet adjatok egy magyar diák mindennapjairól. A kutatómunka hogyan nézett ki? Mi volt a legizgalmasabb neked?

Beültem órákra, eltöltöttem egy egész napot egy ötödikes osztállyal, beszélgettem az igazgatóval, tanárokkal. Voltunk több terepszemlén, húsz-huszonöt iskolát bejártunk, plusz megnéztem ötven-hatvan évnyitót a YouTube-on. Az évnyitójelenet konkrétan ezekből építkezik.

Van olyan mozzanat, szófordulat, amit egy az egyben átemeltél ezekből a tapasztalatokból?

Volt olyan, amit én is megkaptam sokszor: „körülötted forog a világ”, „úgy kéne tudni, mint a vízfolyás”, „katasztrofális lett a dolgozat”. Ezeket mindenki ismeri. Felmerült az a kritika, hogy ez egy harminc évvel ezelőtti történet, mert én akkor jártam általános iskolába, de az évnyitók megnézésével, a sulik végigjárásával meg az összes ilyen élménnyel az derült ki, hogy nem változott semmi. De miért is változott volna? Visszafelé megyünk az időben.

A Budapesti Klasszikus Film Maraton keretében adta át éves díját a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetsége, a FIAF a világszerte elismert német filmrendezőnek, Wim Wenders-nek csütörtök este. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott gála házigazdája az NFI Filmarchívum volt, amely 1955 óta tagja a nemzetközi szövetségnek, a laudációt Enyedi Ildikó tartotta.

Az ünnepséget Ráduly György, az NFI Filmarchívum igazgatója nyitotta meg. „Nagy öröm, hogy most először házigazdái lehetünk a FIAF díjátadónak. 2017 óta elkötelezetten dolgozunk a Filmarchívum korszerűsítésén, valamint a klasszikus filmek és a mozikultúra közönségének építésén, létrehozva a restaurált filmek egyik legnagyobb fesztiválját Európában. Nagy megtiszteltetés, hogy Wim Wenders elfogadta meghívásunkat, és nagy öröm, hogy a közönségünk találkozhat vele. Hálásak vagyunk azért a fontos munkájáért, amelyet a filmmegőrzésért végez.”

Szeptember 23-án új helyszínen a Művész mozi Buñuel termében indul újra a Filmrendezők klubja, a Magyar Játékfilmrendezők Egyesületének mesterkurzusa. A legtöbb betiltott film rekordját tartó rendező, Elek Judit korszakos alkotását, a Majd holnap című filmet lehet látni hosszú idő után ismét nagyvásznon. A vetítést követően maga a rendező – aki egyben az egyesület korelnöke is – szakmai fogásokba vezeti majd be az érdeklődőket, és mesél a pályájáról. A beszélgetést Till Attila vezeti.

A jegyek elővételben megvásárolhatók online a Művész mozi honlapján vagy személyesen a mozi jegypénztárában.

A film egy szerelmespár életébe enged betekintést, akik külön-külön házasságban élnek. Bár szeretik egymást, egyikük sem kész elveszíteni a házastársát, gyermekét. Kapcsolatuk nyílt titok a két családban, nem kell bujkálniuk, de tudják, előbb-utóbb megoldást kell találniuk a mindannyiukat felőrlő helyzetre. A film fellibbenti a fátylat a késő Kádár-kor zilált magánéleti viszonyairól, és arról a kilátástalanságról, amely nemcsak a szerelmi fészekül szolgáló, málló vakulatú falakat, hanem az egész korszakot körbelengi.

A filmalkotást biztosította a Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zrt.

A Filmvilág tizenhárom szakembert kérdezett meg a filmszakma különböző területeiről a kanonizáció szükségszerűségéről és legfontosabb területeiről (filmkritika, fesztiválok, filmoktatás), a válaszokból összeállított kivonat a szeptemberi szám Filmkanonizáció blokkjában olvasható: az alábbiakban Gyenge Zsolt (filmkritikus, egyetemi oktató) és Kocsis Ágnes (forgatókönyvíró-rendező) teljes válaszai olvashatók az öt kérdésre. (Az első rész Reisz Gábor és Vincze Teréz válaszaival itt olvasható.)

GYENGE ZSOLT

1/ Szükség van-e újrakanonizálásra minden korban vagy a klasszikusok épp a rendíthetetlen időtállóságuk miatt klasszikusok?

Teljesen mindegy a szükséglet, az újrakanonizálás zajlik, különösen, hogy a hetvenes évek vége óta a filmművészet egyre nagyobb része állandóan hozzáférhető újranézésre, így folyamatosan tesztelhetjük, jól öregedett-e egy mű. A klasszikusok kérdése bonyolultabb, mert ebben a formában ez a körkörös érvelés esete: valami azért klasszikus, mert klasszikusként kanonizálták, és azért kanonizálták akként, mert abban a pillanatban klasszikusnak, vagyis „rendíthetetlenül időtállónak” ítélték meg. Gadamer szerint bármely mű addig klasszikus (normatív és nem történeti értelemben), ameddig képes áthidalni a létrejötte és a befogadása között eltelt egyre nagyobb időbeli távolságot – amikor valamiért erre már nem képes, már csak rendkívül értékes történeti relikvia. Így aztán ebben az értelemben intézményi kanonizáció nem létezhet, hiszen a valóban klasszikus mivolt nem más, mint egy minden befogadáskor a műhöz intézett, érvényességről szóló kérdés.

Átadták a jubileumi, 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A fesztiválon a norvég Szerethető három díjat nyert, de elismerték a magyar Január 2. és az amerikai Dìdi című filmeket is. A közönségdíjas az ugyancsak norvég Sarkvidéki konvoj lett. A fesztivál zárásaként a közönség a Tatami című filmet láthatta, amely az első, iráni és izraeli alkotó által közösen rendezett játékfilm.

A fesztivál fődíját, a Pressburger Imre-díjat a Szerethető című film kapta, amelyet a rendező Lilja Ingolfsdottir személyesen vett át. A zsűri indoklásában kiemelte, azért ítélték a norvég alkotásnak a díjat, mert nemcsak egy problémát, egy drámai helyzetet ábrázol, hanem az abból való kiutat is képes megmutatni az embereknek. A zsűri szerint a Szerethető rávilágít annak fontosságára, hogy először saját magunkat tanuljuk meg szeretni, hogy jobban tudjuk szeretni és elfogadni a körülöttünk lévő világot. A film a Pressburger Imre-díj mellett elnyerte a CICAE (Art Mozik Nemzetközi Szövetsége) és a Nemzetközi Ökumenikus Zsűri díját.

A fesztivál Nagydíját, azaz a Zukor Adolf díjat az amerikai Dìdi (r.: Sean Wang), míg az idei évben indult East of Europe szekció díját a szerb 78 nap (r.: Emilija Gašić), a CineDocs díjat a német Riefenstahl (r.: Andres Veiel) nyerte el, a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI) pedig Szilágyi Zsófia Január 2. című alkotását ismerte el.