Filmvilág blog

Tévéajánló - Vasárnap (05.01.)

2016. május 01. - Orosdy Dániel

Szegény Dzsoni és Árnika
Sólyom András népszerű mesefilmje Lázár Ervin műve nyomán. Főszereplők: Puskás Tamás, Nyertes Zsuzsa, Bujtor István, Balázsovits Lajos, Törőcsik Mari, valamint a focista szerepében maradandó alakítást nyújtó Orbán Viktor.
Vetítik: m2 - 11:20

Sarki fény
Romantikus dráma Joshua Jackson, Donald Sutherland, Louise Fletcher és Juliette Lewis főszereplésével.
Vetítik: Duna - 13:25

Robotzsaru
Padilha a robotzsaru-sztorival voltaképpen karcsúbb formában szintetizálhatta az Elit halálosztók-filmpáros ívét, amelyben a politikai elit, az erőszakszervezetek és a média háromszögének összetett viszonyrendszerébe vetett egyén lehetőségeit vizsgálata. (..) A korábbi filmek védjegyének számító reklámspotok ugyan hiányoznak, de az eredeti szelleméhez híven időnként itt is átkapcsolunk a Fox News-beütésű tévécsatornára: ezúttal Samuel L. Jackson fontos mellékszereplővé előlépett, imádni valóan demagóg műsorvezetője foglalja keretbe a filmet, bőszen agitálva a robofóbiás jogvédők és a liberális washingtoni „galambok” ellen. (...) Az apró hommage-ok sokasága ellenére a két verzió valójában nehezen értékelhető egymás mellett: az új modell „punk” felmenőjénél jólneveltebb, áramvonalasított termék, amelynek gerincét a gátlástalan humor és vérbő hatásesztétika helyett a mélyebb emberi dráma alkotja, és éppen ezzel sikerül kilépnie az előd árnyékából. (...) Puccos, helyenként konfekció-megoldásokat használó (ál)ruhája mögött az új Robotzsaru ismét szerteágazó társadalmi, politikai, morális problémákat rejteget (Andorka György)
Szereplők: Joel Kinnaman, Gary Oldman, Samuel L. Jackson, Abbie Cornish, Michael Keaton, Jay Baruchel, Jackie Earle Haley, Jennifer Ehle.
Vetítik: RTL Klub - 19:50

Anyád lehetnék
Romantikus vígjáték Michelle Pfeifferrel és Paul Rudd-dal.
Vetítik: Viasat3 - 21:00

A holnap markában
Aki visszatér: Brosnan! Karakterek: Ian Fleming. Rendező: Roger Spottiswoode. Főgonosz: Jonathan Pryce. Bond-csajok: Michelle Yeoh, Teri Hatcher, Cecilie Thomsen. M: Judi Dench. Q: Desmond Llewelyn. Miss Moneypenny: a jónevű Samantha Bond. További szereplők: Ricky Jay, Götz Otto, Joe Don Baker. Betétdal: Sheryl Crow.
Vetítik: Duna - 21:00

holnap_markaban_1.jpg

Tovább

Tévéajánló - Szombat (04.30.)

Zárt tárgyalás
Radványi Géza népszerű drámája Tasnády-Fekete Máriával, Páger Antallal és Tímár Józseffel.
Vetítik: Duna World - 11:25

Kutyám, Jerry Lee
Szórakoztató krimivígjáték Jim Belushival és egy bájos német juhásszal a főszerepben.
Vetítik: Viasat6 - 14:25

Mese a 12 találatról
Makk Károly klasszikus vígjátéka a korszak legjobb színészeivel (Somló István, Psota Irén, Darvas Iván, Peti Sándor, Tolnay Klári, Ruttkai Éva, Zenthe Ferenc stb. stb.).
Vetítik: Duna - 15:15

Dől a moné
A Coen-testvérek ezúttal csak forgatókönyvíróként jeleskedtek, a rendezést Michael Hoffman (A császárok klubja, Változások kora) vállalta. Ahogy a szellemdús magyar címből kikövetkeztethető, a történet egy (hamis) Monet-festmény körül bonyolódik, amelyet egy kurátor (Colin Firth) valódinak szeretne feltűntetni egy texasi nő (Cameron Diaz) segítségével, hogy főnökét (Alan Rickman) átverje. (BS)
Nem mellesleg a mű Ronald Neame Gyalogáldozat című bájos szajréfilmjének a remake-je.
Vetítik: TV2 - 16:05

Óvakodj a törpétől
Colin Higgins kiváló, Hitchcock előtt tisztelgő bűnügyi vígjátéka Goldie Hawn, Chevy Chase, Dudley Moore, Burgess Meredith és Brian Dennehy főszereplésével.
Vetítik: Duna - 19:30

Napfény a jégen
Fenyő Miklós halhatatlan slágeréről készült dokumentumfilm HELYETT Bán Frigyes 1961-es keltezésű vígjátéka olyan színészekkel, mint Bessenyei Ferenc, Rákosi Katalin, Kovács Marietta, Mécs Károly, Psota Irén, Alfonso, Kabos László.
Vetítik: ATV - 20:30

napfeny_a_jegen.jpg

Tovább

Tévéajánló - Péntek (04.29.)

Mire a levelek lehullanak
Hajdufy Miklós tévéfilmje. Szereplők: Lukács Sándor, Bordán Irén, Bánsági Ildikó, Sinkó László, Raksányi Gellért.
Vetítik: Duna World - 11:25

Anyúúú!
Sós Mária ifjúsági filmje többek között Benedek Miklóssal, Földessy Margittal és Mikó Istvánnal.
Vetítik: m2 - 12:10

Csupajóvár
Zsurzs Éva ifjúsági kalandfilmje Romhányi József műve nyomán. Szereplők: Benkő Péter, Csákányi László, Harkányi Endre, Lang Györgyi, Lippai László, Mikó István, Zsurzs Kati.
Vetítik: m2 - 14:00

Philadelphia - Az érinthetetlen
Jonathan Demme díjak-jelölések tömegével elismert drámája Tom Hanks, Denzel Washington, Antonio Banderas, Jason Robards, Mary Steenburgen és Joanne Woodward főszereplésével.
Vetítik: Film Mánia - 18:50

philadelphia.jpg

Tovább

A kaméleon tragédiája - Thomas Vinterberg

A Születésnap rendezőjéről nem mondható el, hogy mindig ugyanazt a filmet forgatja, ugyanakkor az sem, hogy sokat tesz szerzői imázsának egyénítéséért.

vinterberg.jpgAz ezredforduló környékén indult dán forgatókönyvírók és rendezők megmutatták, hogy egy kis nemzet is képes úgy hasznosítani a Hollywoodtól ellesett fogásokat, hogy felismerhető arculatot alakítson ki a globalizálódó filmkultúrában. A társaság talán legfurcsább tagja Thomas Vinterberg, akinek neve összeforrt a Születésnap Dogma-klasszikusával, és már hetedik nagyjátékfilmjénél tart: az 1969-es születésű rendező munkássága egyes halvány kapcsolódási pontok ellenére feltűnően széttartó, az ő esetében tehát oda a kényelem, amit az igazán karakteres szerzők portréjának megrajzolása nyújt. Szemben a dán mozi kanonizált alkotóival (mint Jensen, Refn, Trier és Bier), Vinterberg inkább azokkal a kevesebbet emlegetett rendezőkkel (mint Lone Scherfig, Annette K. Olesen és Pernille Fischer Christensen) rokonítható valamelyest, akiknél itt-ott beazonosíthatunk bizonyos szerzői megoldásokat, ám náluk egyelőre nem tartja össze az életművet egy markáns alkotói személyiség vagy gondolkodásmód. Tévedés lenne azt állítani, hogy Vinterberg színtelen-szagtalan kommerszfilmeket forgat, munkássága ugyanakkor nem kínál tálcán az értelmezőnek állandó motívumokat, stilizációs megoldásokat vagy hőstípust. Így a Születésnap árnyékától szabadulni képtelen rendező valahol félúton reked a mozi iparosai és szerzői között.

Tovább

Tévéajánló - Csütörtök (04.28.)

Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya, vagyis A dámák diadalma a fársángon - Furcsa vitézi versezet
Horváth Jenő tévéjátéka, Dorottya szerepében Gobbi Hilda. További szereplők: Náray Teri, Ladomerszky Margit, Simor Erzsi, Keresztessy Mária, Pogány Margit, Nagy Attila, Benkő Péter, Cs. Németh Lajos, Konrád Antal, Harsányi Frigyes, Urbán Erika, Dőry Virág, Káldy Nóra, Sinkó László, Sinkovits Imre.
Vetítik: Duna World - 11:40

Az eltakarítónő
Fekete humorú vígjáték Rowan Atkinsonnal, Maggie Smith-szel, Kristin Scott Thomas-szal és Patrick Swayze-vel.
Vetítik: Duna - 21:30

Kóma 1-2. rész
Robin Cook regényének második, ezúttal tévés feldolgozása. Producerek: Ridley és Tony Scott. Főszereplők: Lauren Ambrose, Steven Pasquale, Geena Davis, Ellen Burstyn, James Woods, Richard Dreyfuss, James Rebhorn, Joe Morton.
Vetítik: Film Mánia - 21:30

Szabadíts meg a gonosztól
Sándor Pál remeke Mándy Iván színdarabja és Tóth Zsuzsa forgatókönyve nyomán, Garas Dezsővel és Kern Andrással, Ragályi Elemérrel a kamera mögött stb. (kell egy csapat, lehetőleg a Régi idők focijáé). További szereplők: Psota Irén, Kútvölgyi Erzsébet, Andorai Péter, Rátonyi Róbert, Major Tamás, Margitai Ági.
Vetítik: Duna - 23:20

Tévéajánló - Szerda (04.27.)

Elektra
Zsurzs Éva tévéjátéka Szophoklész drámája nyomán, a nemrég elhunyt Psota Irénnel a címszerepben. További szereplők: Bessenyei Ferenc, Gelley Kornél, Sulyok Mária, Berek Kati, Kőmíves Sándor, Gobbi Hilda, Temessy Hédi, Sólyom Ildikó.
Vetítik: Duna World - 11:25

Szülői felügyelet nélkül
Vígjáték Billy Crystal, Bailee Madison, Marisa Tomei, Tom Everett Scott és Bette Midler főszereplésével.
Vetítik: TV2 - 21:20

Vigyázók
Sára Sándor ötvenes években játszódó, ügynökkérdést feszegető drámája Domahidy Miklós regénye nyomán. Szereplők: Nagy-Kálózy Eszter, Máté Gábor, Andorai Péter, Bíró Krisztina, Gálffi László, Ráckevei Anna, Mensáros László, Törőcsik Mari.
Vetítik: Duna - 22:20

A Kulcsfigura
Az Oscar- és Golden Globe-jelölt forgatókönyvíró, Scott Frank (Szóljatok a köpcösnek!, Mint a kámfor, Bűvölet) díjnyertes bemutatkozó rendezése, jeles színészek tömegével (Joseph Gordon-Levitt, Jeff Daniels, Matthew Goode, Isla Fisher, Carla Gugino, Bruce McGill).
Vetítik: Film Mánia - 23:25

A hét pszichopata és a Si-cu
Martin McDonagh túlgondolt, de szerethető filmje (kb. thriller és Hollywood-szatíra egy árért, a "tarantinoesque" jegyében) Colin Farrell-lel, Sam Rockwell-lel, Christopher Walkennel és Woody Harrelsonnal. További szereplők: Abbie Cornish, Kevin Corrigan, Harry Dean Stanton, Zeljko Ivanek, Tom Waits, Olga Kurylenko.
Vetítik: Duna - 01:50

Alien-mozi - Figyeld az eget!

sigourney-weaver-in-aliens.jpeg

Ha megszűnik a közérdek összetartó ereje, ha elalszik az értelem, előjönnek a moziszörnyek. A világűr kutatása az ’50-es években új rémeket teremtett.

Amilyen a kor, olyanok a benne élők szorongásai. Az ötvenes évek inváziós sci-fijei és szörnyfilmjei az amerikaiak kollektív félelmét juttatták kifejezésre: a II. világháború után a látványosan gonosz, de távoli nazi helyét a beépülésre kiválóan alkalmas commie vette át. A hidegháború kezdetén a szovjetek démonizálásával, a kémkedésért halálraítélt Rosenberg-házaspárral és az amerikai filmesek sokaságát érintő feketelistával az átlagpolgár paranoiája hosszú távra megkapta a maga táplálékát. Hozzá kellett szokniuk a határaikon belüli támadás gondolatához – amely akár a szomszéd házból is érkezhet, egy másik „igaz amerikaitól”.

Tovább
süti beállítások módosítása