A konzervatív, kiglancolt westernre mindig a keserű kiábrándulás mocskos és véresen brutális westernje a válasz.
„Olyan, mint egy western” – értetlenkedett több kritikus Hajdu Szabolcs új filmje láttán. De ugyan mi következik egy ilyen állításból? Amikor egy Rolexről azt mondják, olyan, mint egy Rolex, az nem telitalálatos kritika, hanem tájékozatlanság. Hajdu filmje valódi western, mert megvan benne mindaz, ami a műfajt jellemzi. Amerikai kritikusai jobban értették: egyikük szerint a Délibáb olyan, mintha Terrence Malick forgatta volna újra Tarantino Djangóját. A westernről, őshonos amerikai zsáner lévén, nekünk, magyaroknak, meglehetősen felszínes ismereteink és közhelyes elképzeléseink vannak. A sűrű puskaporfüsttől nem látjuk a lényeget. A western ugyan tele van akcióval, lövöldözéssel, lovaglással, meneküléssel és üldözéssel, de nem ez a veleje. A western mindenekelőtt társadalomrajz, mégpedig egy olyan társadalomé, amely a széthullás felé tart, mert elvesztette az eszményeit, értékrendjét.
Aki járt már filmfesztiválon, azt tudhatja, kockázatos egy huzamban 3-4-5 filmet végigülni (egyéni rekordom: 34 film 5 nap alatt - a szerk.) Az egészségügyi mellékhatások még elviselhetőek, a vállalkozás legnagyobb buktatója inkább az, ami egyébként izgalmas is benne: az elfogyasztott filmek sorrendje, minősége esetleges, egy kellemes élményt könnyen demoralizálhat egy kínosabb produkció.