A Saul fia nemcsak témájában, de formájában is egyedi - operatőri módszerében is eltér a Holocaust-filmek sémáitól. Fajsúlyos képekkel, szokatlan képarányban, szigorú esztétikai koncepció mentén meséli történetét.
„Dogmát”, szabályrendszert írtatok a filmhez. Ez miből állt?
Sok mindent kijelöltünk magunknak – például hogy egy optikával forog a film vagy végig kézben lesz a kamera –, és sok mindent megtiltottunk, például hogy nem lesz benne rossz értelemben vett filmes dráma. Nemes László már a Türelemben is azzal kísérletezett, hogy amit nem mutatunk meg, az legalább olyan fontos, mint amit igen. A Saul fiában aztán a tartalom és forma tökéletesen egymásra talált, sőt, csak ez a forma tette lehetővé ezt a filmet.
Arra is törekedtetek, hogy a film ne legyen „szép.”
Ez volt talán az első pont a papírunkon. A filmkészítést sok operatőr úgy közelíti meg, hogy szép képeket akar csinálni. Szerintem ez nem jó hozzáállás, különösen egy ilyen témánál. Mi elutasítottuk az esztétizálást. A szépségnek egészen máshonnan kell fakadnia: leginkább a kép igazságából, őszinteségéből. Röhrig Géza arca a film végén szerintem gyönyörű – de nem azért, mert csinos rajta a fény, hanem mert olyan jelentést hordoz.