Filmvilág blog

Nagy nevekkel jön a 20. CineFest

2024. szeptember 6-14.

2024. július 24. - filmvilág

anora_credit_augusta_quirk_1.jpg

Idén huszadik alkalommal rendezik meg a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált. A jubileumi seregszemle versenyprogramjában olyan, a fesztivál korábbi éveiből jól ismert alkotók legújabb munkái is helyet kaptak, mint Sean Baker, Hajdu Szabolcs és Yorgos Lanthimos. 

„A CineFest az évek során hatalmas utat tett meg ahhoz, hogy ma Magyarország legnagyobb, nemzetközi kortárs nagyjátékfilmeket bemutató filmfesztiválja legyen. Ugyanakkor a jubileum nem csak az előre-, hanem visszatekintésre is alkalmat ad. A versenyprogramban ezért helyet kaptak olyan alkotók munkái, akik korábbi filmjeikkel az elmúlt két évtizedben már szerepeltek a CineFesten. Ők mostanra kiforrott, nemzetközileg elismert alkotók lettek” – mondta Bíró Tibor fesztiváligazgató. 

Tovább

#157 - A Kivérző szerelemről élőben a Toldiban + Twisters

kiverzo.jpg

Május 3-án a Mozinettel együttműködésben megtartottuk a Filmvilág Podcast első közönségtalálkozóját a Toldi moziban, ahol a Kivérző szerelem első nyilvános hazai vetítése után beszélgetett a filmről Varga Dénes, Huber Zoltán, Pozsonyi Janka és Baski Sándor. Most ez az élő podcast hallgatható vissza (a film már a mozikban), előtte pedig egy másik friss bemutatót, a Twisterst elemezzük.

Az adásból kiderül többek közt, hogy

  • Remake, reboot, legacy sequel vagy valami más-e a Twisters,
  • mi köze a filmnek a Top Gun: Maverickhez,
  • milyen alkotók és műfajok hatottak Rose Glassre, a Kivérző szerelem rendezőjére,
  • miért olyan Ed Harris haja,
  • és sok vagy kevés a szex-erőszak a filmben?
  • Plusz: hogy készül a podcast.


Menetrend:

Tovább

Locarnóban versenyez Szimler Bálint első nagyjátékfilmje

fekete_pont_jelenetkep_02.jpg


Beválogatták az A-kategóriás Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál idei versenyprogramjának Concorso Cineasti del Presente szekciójába Szimler Bálint alkotását, a független produkcióként megvalósult Fekete pontot. A szekcióban első- és másodfilmes feltörekvő, tehetséges alkotók munkái láthatóak.

„Nagyon megható volt, mert egyszerre több nagy filmfesztivál is komolyan érdeklődött a Fekete pont iránt. Végül nekünk kellett eldönteni, hogy a locarnói meghívást fogadjuk el” – mondta Szimler Bálint rendező, aki a Cannes-ban debütált Itt vagyok és a  Balaton Method után most készítette el első fikciós nagyjátékfilmjét. A filmben a Berlinből hazaköltözött tízéves Palkó (Paul Mátis) csodálkozva szemléli egy átlagos magyar iskola mindennapjait. Egyedül Juci néni (Mészöly Anna), a pályakezdő tanárnő érti őt meg igazán, aki szintén elszenvedője a házmesterkultúrában megragadt intézményi rendszernek.

A helyenként groteszkbe hajló, örkényi hagyományokat továbbvivő Fekete pont operatőre Szimler korábbi állandó alkotótársa, a már főleg Hollywoodban dolgozó Rév Marcell (Eufória, Az idol, A feleségem története) volt. Szimler szerint a független film „nagy filmszakmai összefogásban jöhetett csak létre, rengeteg producer támogatásával, és egy elképesztő stábbal, akik nagyrészt ingyen, vagy nagyon kevés pénzért dolgoztak, mégis belerakták a szívüket-lelküket.”

Tovább

#156 - Horizont, Donald Sutherland, A világ végéig, Clearcut

vilag_vegeig.JPG

Új adásunk búcsúadás: a Filmvilág Podcast oszlopos tagja, Varga Dénes legalább egy évre visszavonul, és filmes újságírás helyett utazással tölti az idejét. Az indulás előtt felvett adás programját ő állította össze, kezdve Wim Wenders monumentális road movie-jának, A világ végéignek a 287 perces verziójával. Szóba kerül emellett a kanadai Gyilkos túraként emlegetett őslakos thriller, a Clearcut is, illetve Kevin Costner négyrészes westerneposzának első része, a Horizont is. Kezdésnek pedig a júniusban elhunyt Donald Sutherland munkásságát méltatjuk, külön kitérve egyik legprovokatívabb filmjére, A sáska napjára.

Az adásból többek közt kiderül, hogy

  • miért volt Donald Sutherland jókor jó helyen,
  • hogyan mesél A sáska napja ugyanarról, mint a Babylon, máshogy,
  • miért lett hirtelen nagyon aktuális A világ végéig,
  • melyik a „végső” road movie,
  • képes-e hiteles őslakosfilmet készíteni egy lengyel Kanadában,
  • miért remekmű a Clearcut,
  • túlvállalta-e magát Kevin Costner,
  • hány toposz fér bele egyetlen westernbe?

Menetrend:

Tovább

Filmkritikus Workshop a Verzión

verzio_filmkritikus_workshop.jpg

A 21. Verzió Filmfesztivál keretében november 5-9. között tartják a 3. Filmkritikus Workshopot. Jelentkezési határidő: augusztus 1. 

Kezdő és a pályájuk elején járó filmkritikusok, újságírók, filmtudományi vagy művészeti tanulmányokat folytató hallgatók jelentkezését várják a szervezők. 

A workshop keretében lehetősége lesz a résztvevőknek arra, hogy egy intenzív írástréningen fejlesszék írói és szerkesztői készségeiket, és kislétszámú csoportban, inspiráló közegben dolgozva visszajelzéseket kapjanak társaiktól és a workshop oktatóitól; valamint öt napon keresztül elmerülhetnek egy nemzetközi dokumentumfilm-fesztivál világában, filmkészítőkkel és filmes szakemberekkel találkozhatnak. 

Tovább

Wim Wenders lesz a Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendége

wim_wenders_bkfm.jpg

A kortárs európai film meghatározó alakja, Wim Wenders lesz a Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendége szeptemberben. 12 világhírű alkotása lesz látható nagyvásznon felújítva, köztük a PÁRIZS, TEXAS és a BERLIN FELETT AZ ÉG. A rendező Budapesten veszi át a FIAF 2024-es díját a filmmegőrzés jelentőségének népszerűsítéséért. 

A Filmarchívumok Nemzetközi Szövetsége (FIAF) 2001 óta évente díjazza azokat a kiváló filmes személyiségeket, akik elkötelezettek a világ filmörökségének megmentése iránt, támogatják és népszerűsítik a filmarchívumok értékmentő tevékenységét. A FIAF-díj korábbi kitüntetettjei közé tartozik többek között Martin Scorsese, Ingmar Bergman, Peter Bogdanovich, Liv Ullmann, Agnès Varda, Christopher Nolan, Jean-Luc Godard, Tilda Swinton vagy Guillermo del Toro. 

A budapesti díjátadó gálát a Film Maraton keretében tartják szeptemberben az Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében.

Tovább

Itt a júliusi Filmvilág!

fv202407.jpgMAGYAR PANTHEON
Gelencsér Gábor
: Film és Világ (Schubert Gusztáv 1955-2024)
Szekfü András: Makai, az én vagyok (Életút-interjú András Ferenccel – 2. rész)

MAGYAR MŰHELY
Gazdag Gyula hat, moziban bemutatott egész estés játékfilmje a dokumentumfilmekhez hasonlóan az 1968 utáni korszak, a hosszúra nyúlt pangás két évtizedének története – közelebbről és a fikciós forma nyújtotta direktebb értelmezés jegyében, „magyar krónikája” az elveszett illúzió következményét megfogalmazó filmek sora.

Gelencsér Gábor: Elveszett illúzió (Gazdag Gyula filmjei – 2. rész)


Gerencsér Péter: Dekonstruált emlékezet (Nagy Anikó Mária – Lukácsy György: 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója)
Vajda Judit: Budapesttől Madridig, egyhuzamban (Mándi Ferenc: 2550)

COPPOLA
A valódi guruként serénykedő Francis Ford Coppola és dübörgő szívű cimborái nem csupán jó filmeket akartak, hanem újfajta filmgyártást, minimum rendszert a rendszeren belül, de ha lehet, annál legalább két szerény lépéssel azért többet is: független, ténylegesen szabad, kreatív, az újat és a merészet ösztönző gyártási formát.

Tovább
süti beállítások módosítása