90 éves korában elhunyt a lengyel film legendás alakja, Andrzej Wajda. Írásunkban az Oscar- és Arany Pálma-díjas rendező karrierjére emlékezünk.
Andrzej Wajda 1926-ban született a Litvánia és Kelet-Poroszország közé beékelődő Suwałkiban. Tanulmányait a krakkói Képzőművészeti Főiskolán kezdte, de miután rádöbbent, hogy hiányzik belőle az a tehetség, amely a példaképnek tekintett kollégában, Andrzej Wróblewskiben megvolt, a festővásznat vetítővászonra cserélendő, sikeres felvételi vizsgát tett a lódzi Filmfőiskola rendezői szakára. A Főiskolának az a Jerzy Toeplitz volt a rektora, aki 1949 őszén – a szczecini írókongresszust, az obory-i színházművészeti országos tanácskozást, az építészek és zeneszerzők nyári gyűléseit követően – a Filmművészek Kongresszusán meghirdette a „formalizmus és kozmopolitizmus elleni kérlelhetetlen harcot”, s a szocialista realizmus kötelező ideológiai irányvonalát a filmművészetben. Ennek gyakorlati következményeként a forgatókönyvíró lett a filmgyártás legfontosabb tényezője, ugyanis a cenzúra őt tudta legkönnyebben ellenőrizni, s „a születő munkák ideológiai arculatát általa kialakítani”. A forgatókönyv a rendező számára szigorúan végrehajtandó utasítás lett. Nem véletlen, hogy a fiatal filmesek az 1950-es évek középső harmadának küszöbén e bénító filmgyártási struktúra ellen lázadtak.
Wajda szerencsésnek mondhatja magát, mert néhány sematikus „etűd” után első játékfilmjét, A mi nemzedékünket a Sztálin halála utáni kulturális erjedés időszakában készíthette el. E munkájának legmaradandóbb eredménye az volt, hogy az itt bemutatkozó színészek (Zbigniew Cybulski és Tadeusz Janczar) későbbi filmjeinek sikeréhez is meghatározó módon járultak hozzá.
