
Az Árva című alkotást a forgatókönyvet is jegyző Nemes Jeles László rendező családjának története ihlette, főszereplője a 12 éves Barabás Bojtorján.
A produkció hosszú hónapokon keresztül kereste a film fő- és kiemelt szereplőit, a casting kiterjedt Erdélyre és Kárpátaljára is. Végül több, mint 10 ezer gyerek meghallgatása után a 12 éves, budapesti Barabás Bojtorjánt (Andor) választották ki a főszerepre, Waskovics Andreát (Klára) és Gregory Gadeboist (Berend) pedig a kiemelt szerepekre.
Nemes Jeles László rendező-forgatókönyvíró a főszerepet játszó Barabás Bojtorjánnal kapcsolatban kiemelte: “Már a meghallgatásokon kiderült, hogy pontosan érti a karaktert, így ösztönösen közelítette meg a feladatokat. A forgatókönyv közös olvasása során minket is meglepett a felkészültsége, érzékenysége. Korát meghazudtolva elemezte a történetet, napokig beszélgettünk róla. Saját gondolatait, érzéseit, tapasztalatait hozzáadva felépített magának egy külön világot, amely abszolút dialógusban volt az én víziómmal. Alkotótársként gondolkodott velem a történeten, a karaktereken, a szereplők viszonyain - s nekem épp ez volt az eredeti célom.”
A politikai thriller műfaját megújító Costa-Gavras (1933) elsősorban politikai és társadalmi témájú filmjeiről ismert. Mintegy hét évtizedet felölelő pályafutásának egyik kiemelkedő alkotása a berlini filmfesztivál fődíjával, az Arany Medvével is jutalmazott Zenedoboz (Music Box, 1989), amely a XX. századi magyar történelem tragédiájára tekint vissza.
1/ Szükség van-e újrakanonizálásra minden korban vagy a klasszikusok épp a rendíthetetlen időtállóságuk miatt klasszikusok?
FILMKÁNON ÉS KLASSZIKUSOK