Február 20-án lenne 100 éves Robert Altman, a M.A.S.H., a Hosszú búcsú, a Nashville és a McCabe és Mrs. Miller rendezője. Takács Ferenc alábbi portrécikke a Filmvilág 2005-ös évfolyamában jelent meg először.

Robert Altman filmes pályafutásával, s ennek jótékony melléktermékével, az Altman-legendával elégedett lehet; egy 2002-ben vele készült interjú tanúsága szerint elégedett is:

E mellé a negyven film mellé – ha jól számolom – közben újabb kettő került: negyvenkét film, pontosabban negyvenkét nagyjátékfilm, melyek sorában az 1968-as Visszaszámlálás (Countdown) volt az első. A filmkészítéssel egyébként ennél jóval korábban kapcsolatba került az 1925-ös születésű Altman. Háborús katonai szolgálat és műszaki egyetemi tanulmányok után összeütött Richard Fleischerrel (A bostoni fojtogató későbbi rendezőjével) egy forgatókönyvet, amit („a hecc kedvéért”) beküldtek az RKO-nak Hollywoodba. A stúdió megvette a könyvet, a filmet leforgatták és 1948-ban be is mutatták: A testőr (The Bodyguard) volt a címe. Ez a találkozás ébresztette fel Altman művészi ambícióit. Először szépírói pályakezdéssel próbálkozott meg New York-ban, majd a Nyugati Parton, mindkét helyen mindhiába. Úgyhogy visszaköltözött szülővárosába, Kansas City-be, s egy ottani iparvállalat alkalmazottjaként ipari oktatófilmek és dokumentumfilmek készítésével volt elfoglalva egészen 1957-ig, amikor is a United Artists megvette első önálló munkáját, Alfred Hitchcock pedig felvette sorozata, az Alfred Hitchcock presents… rendezőjének. Csupán két epizódot készíthetett el, mivel kirúgták, de ez is elég volt ahhoz, hogy Altmanra felfigyeljenek a televízióban. Hamarosan sikeres televíziós rendező, aki – bár minden őt alkalmazó TV-társasággal előbb-utóbb konfliktusba keveredik filmjei mondandójának és megvalósításának a tárgyában – folyamatosan dolgozhat, s az időszak olyan fontos és sikeres TV-sorozatait jegyzi, mint a híres Bonanza vagy – később – a Hosszú, forró nyár indító-epizódja. (Ezeket a sorozatokat annak idején a magyar televízió is sugározta.) Később is vissza-visszatért a televíziózáshoz, például 1980-as zenés filmjének, a klasszikus képregény (és képregényfigura) nyomán készült Popeye-nek katasztrofális bukása után jó tíz évig nem készített játékfilmet, színművek televíziós adaptálásával foglalkozott.

Szomjas György 1985-ben bemutatott szatírájával, a Falfúróval folytatódik a Filmrendezők klubja február 24-én. A vetítést követő mesterkurzuson a film társforgatókönyvírójával, Fekete Ibolyával Till Attila beszélget.

Új adásunkban két Oscar-jelölt filmmel foglalkozunk, a Bob Dylanről szóló Sehol se otthonnal és az idei díjszezon „botrányfilmjével”, az Emilia Pérezzel. Utána folytatjuk a David Lynch-sorozatunkat Az elefántemberrel. Szóba kerül többek közt, hogy

• miben hajlítja meg a valóságot a Dylan-film,
• passzol-e a szerep Timothée Chalamet-hoz,
• ki lehetne a magyar Dylan,
• miért nem ortodox musical az Emilia Pérez,
• forgathat-e mexikói történetet egy francia,
• campnek szánták-e a filmet,
• Az elefántember-e a legkevésbé lynches Lynch-rendezés,
• jobb-e egy freakshow, mint egy szanatórium,
• és miért lett fekete-fehér a film?

A résztvevők: Huber Zoltán, Csabai Máté, Baski Sándor

Menetrend:

Nyugdíjas konfliktusok, a lassúság dicsérete. Egy rendhagyó David Lynch-film, amelyben mindenki az, aminek látszik. 

Annyi minden lehetett volna ez a film. Újsághír nyomán továbbfantáziált, szürreális kaland, a bizarr alaphelyzetből a sötétség mélyére invitáló road movie, afféle Veszett a világ II., eszement kisvárosi alakokkal és egy izgága öregember kalandjaival. Vagy vidéki misztikum és stíluskavalkád a Twin Peaks nyomán, triplafenekű bestiárium erdő mélyén lakó gonosz lelkekkel és gyilkos humorral. Annyi minden lehetett volna. És olyan jó, hogy nem lett.

Pedig az egymondatos cselekmény és a rendező nevének hallatán valami effélére számítottunk. Alvin Straight, a roggyant egészségű iowai földművelő kerti vontatóval tett 500 kilométeres utazása ugyanis csábít a továbbgondolásra, arra, hogy a krónikásául szegődő filmes felfejtse a megtörtént esemény lélektanát, rafinált narratívába öltöztesse, és ha Lynchnek hívják, elhelyezze benne a téboly hangsúlyjeleit. Most azonban felborul a papírforma. David, ez a szörnyű gyermek, ezegyszer csukva hagyja a démonok ládáját, új vásznat húz fel, és csodát fest az úton fogant meséből. Az Igaz történet egyenes vonalú, a lassúságból erőt merítő, fölösleges terhektől mentes elbeszélés, kápráztatóan tiszta képekkel és szándékkal.

A Magyarországi Francia Intézet szervezésében idén február 27. és március 9. között tartják a 15. Frankofón Filmnapokat Budapesten. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben 23 kortárs frankofón alkotást nézhet meg a hazai közönség eredeti nyelven, magyar felirattal.

Február 27-én 19.30-kor a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban Sandrine Kiberlainnel a főszerepben Guillaume Nicloux két César-jelölést kapott Az isteni Sarah Bernhardt című filmje nyitja a 15. Frankofón Filmnapokat. Párizs, 1896. Sarah Bernhardt kora egyik legnagyobb színpadi csillaga, a világ első szupersztárja, ugyanakkor szabad és modern szellemű nő, aki bátran szembeszáll a társadalmi elvárásokkal és normákkal. De egy dolog a legenda, és egy másik a hús-vér ember.

A filmnapok egyik legfontosabb alkotása Jacques Audiard eddigi legmeglepőbb filmje, az Emilia Pérez, mely egyszerre könyörtelen gengszterfilm, őrült komédia és extravagáns musical. A Cannes-ban már díjazott alkotás 12 César-jelölést és 13 Oscar-jelölést kapott, amivel filmtörténetet írt: soha egyetlen nem angol nyelvű alkotás sem kapott még ennyi jelölést.

13 év után a Corvin mozi adott otthont a 44. Magyar Filmszemlének, ahol több mint 20 ezer érdeklődő 6 napon át 130 filmet nézett meg. A Filmszemle az elmúlt két év filmtermését ölelte fel, de számos alkotást itt láthatott először a közönség. 

A Szemle hagyományosan filmes verseny is volt, az ünnepélyes díjátadót február 9-én, a Corvin mozi Korda termében tartották meg. A díjakat a versenykategóriák zsűrijei ítélték oda, és adták át.

A 44. Magyar Filmszemlén életműdíjat kapott Tarr Béla.

NAGYJÁTÉKFILM
A zsűri tagjai: Erdély Mátyás operatőr, Fliegauf Bence rendező, Havas Ágnes producer, Sándor Pál rendező, Schell Judit színész

Új adásunkban elindítjuk a David Lynch életművét összegző sorozatunkat, amelyet a Radírfejjel kezdünk. Mellette kitérünk az Oscar-jelölt A szent füge magjára, a Jókislányra, Nicole Kidman erotikus drámájára, és elővesszük Kidman egy 1989-es filmjét, a Halálos nyugalmat, amelyben Sam Neill és Billy Zane a másik két főszereplő. Megbeszéljük többek közt, hogy

• mi a gonosz banalitása,
• megalkuvás-e allegóriákhoz nyúlni,
• sok vagy kevés az erotika a Jókislányban,
• mi a személyes viszonyunk Lynch-hez és a Radírfejhez,
• honnan lehet érezni, hogy jó ember volt Lynch,
• és lehet és érdemes-e megfejtéseket keresni a munkásságában.

Menetrend: