„1997. augusztus 29-én kitört a harmadik világháború, aminek 3 milliárd áldozata volt” – ezzel kezdődik James Cameron kultikus sci-fi akciófilmjének története. Pontosan húsz évvel később, 2017. augusztus 29-én a Terminator 2. – Az ítélet napja visszatér a mozikban, digitálisan restaurált 3D-s változatban.

Arnold Schwarzenegger talán legismertebb karaktere, az élő szövet a fémvázon felújított formában a Corvin moziban debütál, és két hétig kizárólag itt látható majd Magyarországon. A filmszínház legnagyobb, 460 fős Korda termében idáig nem voltak 3D-s előadások, most azonban a meglévő Christie CP4230-as 4K vetítő mellé egy újabb, azonos típusú gép érkezik, hogy a T2 – Az ítélet napja 3D-s verzióját ezzel a Double Stack Dolby 3D installációval, lenyűgöző képméretben és kiváló hangminőségben láthassa a közönség.

James Cameron 4 Oscar-díjjal jutalmazott filmje ráadásul a klasszikus 1991-es magyar szinkronnal tér vissza.

Török Ferenc rendezése Miami, San Diego, Toronto, Philadelphia, Portland és Pittsburgh filmfesztiváljait követően San Franciscóban is látható a napokban. A 14 országból 65 alkotást felvonultató 37. San Francisco Zsidó Filmfesztivál „központi” filmjeként (centerpiece) bemutatott magyar produkciót a tekintélyes kritikusokat tömörítő San Francisco Film Critics Circle díjazta a fesztivál legjobb filmjeként.

A díjat Török Ferenc tegnap este személyesen vette át az amerikai fesztiválon. 

Török Ferenc filmje 1945 augusztusának egyetlen napján játszódik, témája a második világháború utáni újrakezdés a vidéki Magyarországon. Szántó T. Gábor novellájának filmes feldolgozásában olyan színészek szerepelnek, mint Rudolf Péter, Tasnádi Bence, Szabó Kimmel Tamás, Sztarenki Dóra, Angelus Iván, Nagy Marcell, Szirtes Ági, Szarvas József, Znamenák István és Nagy-Kálózy Eszter. A forgatókönyvet Szántó T. Gábor írta a rendező közreműködésével, az operatőr Ragályi Elemér, a zeneszerző Szemző Tibor volt. 

Az 1945 korábban közönségdíjat nyert a Berlinalén, Miamiban, Washingtonban és a budapesti Titanicon is, műsorra tűzte a nagy presztízsű Edinburgh-i, majd a jeruzsálemi filmfesztivál is, ahol a Yad Vashem Intézet díját nyerte el nemrég. 

Az 1945-öt Magyarországon április óta 30 ezren nézték meg, és továbbra is műsoron van a budapesti és a vidéki mozikban.

Pierre Christin és Jean-Claude Mézières képregényklasszikusának adaptálására mindig is Luc Besson tűnt az ideális jelöltnek. A francia popkulturális örökség részét képező Valeriant egyfelől más nem is vihette volna vászonra, csak egy francia alkotó, másrészről Besson 20 évvel ezelőtt, Az ötödik elemmel már bebizonyította, hogy képes az akció és a sci-fi műfaját bűnösen szórakoztató agymenéssé gyúrni.

Besson maga is annyira bízott a rátermettségében és a film sikerében, hogy saját gyártásban, független produkcióként készítette el a szerelemprojektjét. Egy közel 200 millió eurós költségvetésű hollywoodi film esetében elképzelhetetlen lenne, hogy stúdiófejesek, executive producerek és scriptdoktorok beleszólása nélkül nyerje el végső formáját a forgatókönyv, és az író-rendező gyakorlatilag szabad kezet kapjon. Bessonnak sikerült a lehetetlen: úgy forgatta le minden idők legdrágább francia blockbusterét, mintha csak egy filléres szerzői film lenne.

Csalódás vagy kellemes meglepetés az új évad? Összeérnek-e a végén a szálak? Látjuk-e még a jó Coopot Twin Peaksben? Kell-e nekünk egy kétperces sepregetésjelenet? Mit keres a betépett Jerry az erdőben? A 10. epizód után ültünk le egy gyors helyzetjelentésre. (Közreműködők: Varga Dénes, Huber Zoltán, Baski Sándor) 

A visszajelzések, témajavaslatok jöhetnek kommentben vagy a blog.filmvilag@gmail.com címre.A podcast régebbi epizódjai a Mixcloudon érhetőek el, de az iTunes-on is fel lehet ránk iratkozni. (Ugyanitt köszönettel várjuk a szöveges értékeléseket.)   

Melyek voltak 2017 első felének legjobb filmjei? Összeültünk hárman (Varga Dénes, Huber Zoltán, Baski Sándor), és megbeszéltük. Voltak átfedések a listáinkban, de nem annyi, amennyire számítottunk, sőt néhány filmmel kapcsolatban véresen komoly vita alakult ki.

A Filmvilág 14. podcastjából kiderül továbbá, hogy

• melyik az év grúz filmje (nyugalom, ezt csak röviden tárgyaljuk),
• mennyire szerettük Jarmusch új filmjét (spoiler: nagyon),
• született-e idén jobb képregényfilm a Pókember: Hazatérésnél (igen – a szerk.),
• hogyan kell skótul kiejteni Edinburgh nevét,
• mi a probléma a kritikuskedvenc Baby Driverrel,
• milyen fontosabb bemutatók lesznek még az év második felében (kettő ezek közül fel is került a listára),
• rajonghatnak-e 30-as férfiak egy tinilányról szóló dramedyért.

Jó szórakozást!

A visszajelzések, témajavaslatok jöhetnek kommentben vagy a blog.filmvilag@gmail.com címre.A podcast régebbi epizódjai a Mixcloudon érhetőek el, de az iTunes-on is fel lehet ránk iratkozni. (Ugyanitt köszönettel várjuk a szöveges értékeléseket.)   

Igen igen, a hír igaz! Christopher Nolan új háborús filmje valóban a székbe passzírozza a nézőt, és akkor most el is kezdhetnénk sorolni azokat a jelzőket, amikbe bizonyára csak az nem futott még bele, aki az elmúlt néhány napot a világtól elzárva töltötte. A már jócskán elkoptatott és közhelyessé vált fordulatok (epikus, gyomorba vágó, kihagyhatatlan) ebben az esetben ráadásul tényleg igazak, úgyhogy mindenki nyugodtan válasszon néhány neki tetsző dicséretet és összemérendő háborús kedvencet, látatlanban kijelenthető, hogy helytálló megállapítások születnek, úgyhogy inkább ugorjunk!

Christopher Nolan különleges alakja a kortárs mezőnynek. Akár az IMDb nyájával értünk egyet és minden idők legnagyobb rendezőistenének, akár egyszerű szemfényvesztőnek vagy vészesen túlértékelt kóklernek tartjuk, a brit-amerikai író-rendező eddigi pályafutása kimondottan impozáns. A minimálból forgatott indulástól az elvben tetszőleges nagyságú költségvetésig és szabadon hagyott kézig eljutni mindenképp figyelemreméltó, már csak azért is, mert ezek nélkül a Dunkirk sem készülhetett volna el. Papíron ugyanis a II. világháború e különös epizódja egy fordulatok és hősök nélküli giccs-potenciált ígér, amiért általában nem kapkodnak a producerek.

Nincs még egy olyan horror-monstrum, amely annyira húsba maróan emlékeztetne minket a társadalmi töréspontokra, mint a zombi. Schreiber András írásának újraközlésével a július 16-án, 77 éves korában elhunyt George A. Romeróra emlékezünk. 

A sci-fi, a fantasy vagy akár zombifilm rémálmai, antiutópiái, sötét erőkkel paktáló mesebeli birodalmai nagyon is valóságos félelmekből táplálkoznak. A fantasztikum a reális világ rothadásának, felbomlásának könyörtelenül pontos varázstükre. Ha a szuperhősök közt polgárháború dúl, az intő jel, a valódi polgárháborúk előérzete. A zombifilm társadalomkritikáját George A. Romero emelte tökélyre hat filmből álló ciklusában (Az élőhalottak éjszakája, 1968; Holtak hajnala, 1978; Holtak napja, 1985; Holtak földje, 2005; Holtak naplója, 2007; Survival of the Dead, 2009). „Romero a zombijárvánnyal kritizálja a valódi társadalmi betegségeket: rasszizmust, szexizmust materializmust és individualizmust, amelyek bármely társadalmat kiszolgáltatottá tennének a barbár hordáknak.” – írja Kim Paffenroth (Gospel of the Living Dead, George Romero’s Visions of Hell on Earth, 2006). 

A zombifilmek (és általában a horror) alapképlete szerint az önző ember odavész. A túlélés záloga – ha nem is mindenki számára – az összetartás. A szolidaritás a társadalom kötőszövete. „Segíts magadon, és Isten is megsegít.” „Szeresd felebarátod, mint tenmagad.” Aki cserbenhagy, az halálra van ítélve, az önzőknek és individualistáknak nincs helyük a túlélők között. A modern zombizsáner (így Romero opusai is) a túlélők zárt csoportjára fókuszál. Paffenroth szerint Romero zombifilmjeiben a túlélők olyanok, akár a mentőcsónakban rekedt maroknyi ember, akik között mindig van valaki, aki önzésével hátráltatja a menekülést. „A tenger fölénye adott, de nem maga az ellenség, mert az mindig a csoporton belül keresendő, a félelem és a tudatlanság egymás ellen fordítja a túlélőket és szétszakítja a csapatot.”

Háborút, viszályt, éhínséget és halált nem csak a zombik jelenléte okoz – az emberek hibás döntései, át nem gondolt választásai, és kiváltképp rosszindulata teszi eredményessé az élőhalottak pusztító támadását. A zombi nincs taktikai fölényben az emberrel szemben – képtelen a gondolkodásra, nem tudja kiszámítani, mikor érdemes lecsapni. A primitív élőhalottak egyetlen ereje számbeli fölényükben rejlik, és abban, hogy mindig lesz a túlélők között olyan ember, aki végzetes esendőségével (gyávaságával, kapzsiságával) felülírja a leglogikusabb menekülési tervet.