A ma kezdődő Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál programjából minden nap ajánlunk egy-egy megtekintésre méltó filmet.

Ha az iraki volt az első háború, amit élőben közvetített a tévé, akkor valószínűleg a szíriai polgárháború az, amelyről még a lezárulta előtt a legtöbb dokumentumfilm készül. (A jelenidő sajnos indokolt, sehol nem látszik még a hét éve tartó „konfliktus” vége.) A fotósok, riporterek, filmesek kis túlzással egymásnak adják a kamerát a szó szerint rommá bombázott Aleppóban a saját életüket is kockáztatva. A legutóbbi említésre érdemes film, amely a magyar közönséghez eljutott, a tavalyi Verzión (is) vetített Aleppó, a végsőkig volt, amelyben a rendező-riporter egy civil mentőalakulat tagjait követte. A Watani, a hazám, ha lehet, még megrázóbb, hiszen egy négygyerekes család sorsát követi három éven át.

HOLLYWOOD CENZORAI
1934 fordulópontot jelent a hollywoodi film történetében. Ez év júniusában jött létre a Joseph Breen által vezetett Production Code Administration, amely július 1-től kezdve kíméletlenül betartatta az amerikai Mozgóképgyártók és Forgalmazók Szövetsége (MPPDA) által létrehozott (ön)cenzurális szabályrendszert, a konzervatív Gyártási kódexet (vagy ismertebb nevén – szülőatyja, Will Hays után – a Hays-kódexet), több mint három évtizedre meghatározva ezzel az amerikai mozi arculatát.

Pápai Zsolt: Bűn és büntetlenség (Óhollywood–Budapest)
Hegedüs Márk Sebestyén: Amerikai lázadó (Preston Sturges és a Hays-kódex)
Varró Attila: Doktor Dorothy és Ms. Arzner (Dorothy Arzner)

Vincze Teréz: A csillagszületés mítosza (A Csillag születik remake-jei)

MAGYAR MŰHELY
A Cannes-ban FIPRESCI-díjat elnyert Egy nap, túl azon, hogy egzisztencialista dráma, az úgynevezett láthatatlan munkáról is szól: a nők által végzett, sem anyagilag, sem máshogyan meg nem becsült teendők elvégzéséről, amely nélkül a legtöbb család egyszerűen összeomlana, és amit valamiféle természetes, önmagától jelen lévő adottságnak tartanak azok, akik maguk nem csinálják.

Hirsch Tibor: Apák a fiúkról (Kádár-kori álmok – 2. rész)
Szalkai Réka: Egy nehéz nap (Beszélgetés Szilágyi Zsófiával)
Kovács Bálint: A nő huszonnégyszer (Szilágyi Zsófia: Egy nap)
Pető Szabolcs: Curtiz Kanadában (Beszélgetés Topolánszky Tamás Yvannal)
Kovács Gellért: „Picassót sem lehet átdolgozni” (Beszélgetés Milorad Krstić-csel)
Benke Attila: Festményrablós terápia (Milorad Krstić: Ruben Brandt, a gyűjtő)
Klacsán Csaba: Jó lenne, ha lennének hősök (Beszélgetés Ujj Mészáros Károllyal)

EURÓPAI RÉMMESÉK
Immár a német expresszionizmus óta az európai szerzői rendezők tekintélyes része erőteljes vonzalmat tanúsít a rémtörténetek iránt: a sajátos vizuális stílus és az egyéni értelmezéseket kívánó nyitott szüzsék előszeretettel társulnak olyan nyomasztó, fenyegető vagy akár borzalmas világokkal, amelyek megtagadják nézőiktől a műfaji kódok biztos talaját kínáló álomgyári örömöket.

Varga Zoltán: A gyötrelem összeesküvői (Alex van Warmerdam enigmái)
Dunai Tamás: Intertextuális olvasztótégely (Neil Gaiman: Sandman)
Varró Attila: Haláltáncok (Luca Guadagnino: Sóhajok)

FESZTIVÁL
Baski Sándor: Kísérletből intézmény (Miskolc – CineFest)

ÚJ RAJ
Soós Tamás Dénes: A határátlépő (Ziad Doueiri)

KRITIKA
Huber Zoltán: A betöltendő űr (Damien Chazelle: Az első ember)
Vágvölgyi B. András: Az igazság kiüresítéséről (Szergej Loznyica: Donyeci történetek)
Kovács Patrik: Mint űzött vad (Alice Rohrwacher: A szent és a farkas)
Teszár Dávid: Gangnam ballada (Lee Chang-dong: Gyújtogatók)
Kolozsi László: Ledarált Paradicsom (Kasvinszky Attila: Paraziták a Paradicsomban)

A címlapon: Alice Rohrwacher: A szent és a farkas (Adriano Tardiolo) – A Cirko Film novemberi bemutatója

David Lynch és kedvenc zeneszerzője, Angelo Badalamenti még a 90-es évek elején készítettek egy közös albumot Thought Gang címmel, amelyből két szám a Twin Peaks – Tűz, jöjj velem! soundtrackjére is felkerült. A teljes, 12 trackből álló anyagot azonban nem adták ki – egészen mostanáig. A november 2-i albumpremier előtt került fel a netre az a klip is, amelyet Lynch rendezett még 92-ben Badalamenti főszereplésével az „A Real Indication” című számhoz.

A BBC felkérésére 209 kritikus 43 országból összeállította minden idők 100 legjobb idegennyelvű (vagyis nem angol) filmjét. Magyar kritikus nem vett részt a projektben, és magyar film nem került fel a listára. (Az egyéni listák itt böngészhetők.)

100. Táj a ködben (Theo Angelopoulos, 1988)
99. Hamu és gyémánt (Andrzej Wajda, 1958)
98. In the Heat of the Sun (Jiang Wen, 1994)
97. A cseresznye íze (Abbas Kiarostami, 1997)
96. Shoah (Claude Lanzmann, 1985)
95. Floating Clouds (Mikio Naruse, 1955)
94. Hol a barátom háza? (Abbas Kiarostami, 1987)
93. A vörös lámpások (Zhang Yimou, 1991)
92. Jelenetek egy házasságból (Ingmar Bergman, 1973)
91. Rififi (Jules Dassin, 1955)
90. Szerelmem Hiroshima (Alain Resnais, 1959)

A legfrissebbet is beleszámítva két film választ csak el minket attól, hogy elkészíthessük a Köbli Norbert forgatókönyveiből készült tévéfilmek top tízes listáját. A nyolcadik Trezor zökkenőmentesen folytatja a történelemórába ágyazott műfaji kalandozást, és biztos kézzel hozza a szerencsére már joggal várható színvonalat. Köbli most is remek érzékkel talált rá a témára, miközben az új thriller picit vissza is kanyarodik a talán legtöbbet emlegetett első film, A vizsga világához.

A sztori ezúttal is az ötvenes években, egész pontosan a forradalom leverése utáni napokban játszódik, és nagyrészt most is zárt térben vagyunk. A vizsgát és a Trezort a technikai stáb számos tagja mellett a rendező, Bergendy Péter személye is összeköti, ahogyan a színészek közül Scherer Péter, Hámori Gabriella és Elek Ferenc is újráznak. A Trezor leglátványosabb újdonságait a heistfilmes elemek használata, a vaskosabb humor és Anger Zsolt jelenléte adják.

A chilei Pablo Larraín meglepő nézőpontokból vizsgálja a történelmi közelmúlt traumáit, és az események megértésének korlátait kutatja. 

A Larraín-életmű egyik legmegkapóbb képsorában, a No végén a győztes médiakampányt levezénylő René a kisfiát magához szorítva, szótlanul sétál az önfeledten ünneplő tömegben. Az utcákon végtelen sokaság örül a Pinochet-diktatúra bukásának, a makacsul kitartott közelképen mégis a reklámszakember rezzenéstelen arcát figyeljük, amit egyenetlenül világítanak meg a becsillanó fények, és néhol eltakar egy-egy lehulló konfetti. Majd René egy rövid átkötés után már a korábbi politikai ellenlábas oldalán vezeti fel soron következő munkáját: egy szappanopera beharangozó kisfilmjét. Harmadszor is magabiztosan adja elő üres frázisait a társadalmi kontextusról és az ország jövőjéről. Ha a referendumot sikerre vitte, a Gazdagok és szépekkel is jó esélye lehet.

A fenti példa magába sűríti a chilei rendezőt foglalkoztató legfontosabb problémákat, melyek a személyes kívülállás élményére és a történelmi körülmények megértésére vonatkoznak. René ugyan sorsfordító napokban áll helyt, de számára a zsarnok leszavazása csak egy újabb marketing-kihívás, a diadal pedig az önéletrajzba illő referenciamunka. A „Nem”-kampány győzelme új fejezetet nyitott Chile történelmében, ugyanakkor Pinochet tábornok játékszabályai szerint zajlott, és a leköszönő rendszer számos elemét átörökítette az újonnan születő demokráciába (például az 1980-as alkotmányt és a René által is képviselt neoliberális gazdaságpolitikát). Larraín filmjeinek tétje tehát kettős – egyéni és társadalmi – helyzetértelmezés, és ezt a rendező visszatérő elbeszélői megoldásai illetve képi leleményei is kihangsúlyozzák. 

A CINEMA NICHE egy havonta jelentkező vetítéssorozat, ahol a hazai mozikban be nem mutatott filmeket lehet megnézni szélesvásznon, egy alkalommal, magyar felirattal. Az első alkalom október 28-án, vasárnap lesz a Corvin moziban, az első film az El Club.

A chilei Pablo Larraín a Berlinálén a Zsűri Nagydíját elnyert mesterművével, az El Club című film vetítésével indul a havonta jelentkező vetítéssorozat, a NICHE, melynek szervezői közösséget szeretnének építeni. Donáth Péter és Bognár Péter ötletgazdák régi vágya valósul meg a CINEMA NICHE (ejtsd: nís) vetítéssorozattal. Donáth a projekt elindításának okairól így mesél:

"Célunk egy filmszerető közösség kialakítása, akiknek folyamatosan gyűjthetjük a fesztiválokon látott izgalmas kortárs filmeket, megkerülhetetlen nagymesterek és egyéni látásmóddal rendelkező új alkotók munkáit egyaránt. Segítünk az óriási zajban felhívni a figyelmet azokra a filmekre, amiket kár volna kihagyni bárkinek, akit érdekel ennek a művészeti ágnak a fejlődése vagy csak szeret különleges és emlékezetes filmeket nézni. Olyan filmeket vetítenénk, amik moziélményként működnek a legjobban (szélesvászon, jó hangminőség, közösségi élmény) és eddig nem volt rá lehetőség, hogy moziban lehessen látni őket. Igyekszünk majd bemutatni az elmúlt évek legjobb mozikból kimaradt filmjeit, és azokat a friss filmeket is, amiket vagy csak valamelyik streamszolgáltatón vagy még ott sem lehet látni itthon." 

Árva Márton portréja a rendezőről ide kattintva olvasható.