A hatodik Cseh Filmkarnevál az új arcokra, a filmes debütálásokra és műfaji kísérletezésekre fókuszál. A kiválasztott filmeket a család témája köti össze. Míg a nyitófilm, a Hétvégi ház eladó a családi vagyon eladása ürügyén vizsgálja a megromlott családi viszonyokat, aDomestika családalapításra való patologikus alkalmatlanságot elemzi. Az Egy kis időre és A papa Volgájaa családi titkokra próbál fényt deríteni különböző eszközökkel, míg a Miss Hanoi című krimi a Csehországban élő vietnámi közösség egzotikus világába vezeti el a nézőt, ahol a család fogalmának jelentése kulturálisan és társadalmilag is különbözik. A család szétesésére, és annak megakadályozásáért folyó harcra az elvonóban játszódó Szomorú férfiak mosolya, a családi veszteségekre pedig Az elárult arany és a Jan Palach című filmek reflektálnak.
A vetítéseket követő beszélgetéseken három film alkotói személyesen is részt vesznek a Toldi moziban. A Hétvégi ház eladó után Tomáš Pavlíček rendező és Bárdos Judit színésznő, a Domestik után Adam Sedlák rendező, Jiří Konvalinka színművész és Jakub Jíra producer, a Miss Hanoi után pedig Zdeněk Viktora rendező és producer, valamint Ha Thanh Špetlíková színésznő lesznek jelen.
Sok film idézi meg a terrorizmus témáját. Magyarországon ez a téma jórészt hiányzik a filmes repertoárból, ami nem annyira a terrorista hagyományok hiányának tudható be – Magyarországon is jelen volt a politikai terrorizmus 1919-1920-ban –, mint inkább a magyar filmesek ódzkodásának a felkavaró témától. Nyugati filmeken gyakori téma a terrorista szervezetek belső életének ábrázolása, és ne csak a pőrén szórakoztató akciófilmekre gondoljunk, hanem a nem direkten moralizáló, kritikai hangvételű szerzői filmekre és drámai alkotásokra is.
Terrorizmus-történelem dióhéjban
A terrorizmus tulajdonképpen egyidős az emberiséggel. Hogy ki volt az első terrorista, annak meghatározása éppolyan lehetetlen, mint annak eldöntése, hol vált el egymástól a terrorista és a gerilla karaktere.
Mindig voltak olyan személyek, akik merénylettel kívántak megszabadulni a hatalmat gyakorlóktól. A terrorista jelzőt először a francia forradalom idején használták, azokra a forradalmárokra, akik a köztársaság vélt és valós ellenségeivel szembeni kíméletlenséget propagálták. „Vörösterrornak” nevezték az 1793-as vendée-i mészárlásokat (utalva a vörösre, a forradalom színére), majd 1815-ben megszületett ennek ellenforradalmi párja, a „fehérterror” (utalva a fehér Bourbon-liliomos lobogóra). Ma is e neveken emlegetik a forradalmi és ellenforradalmi erőszakot.
A 19. század alapvetően hozzájárult a modern értelemben vett terrorizmus megszületéséhez. Itália tekinthető a terrorizmus egyik hazájának: a carbonarik célja Itália egyesítése volt, és e cél érdekében a felkeléstől a magányos merényletig minden eszközt megengedhetőnek tartottak (egy tagjuk, Felice Orsini sikertelen merényletet követett el III. Napóleon ellen, hogy a francia császárt emlékeztesse ígéretére, miszerint felszabadítja Itáliát). Velük szemben szerveződött meg a Nápolyi Királyságban és a Pápai Államban egy ellenforradalmi, ultrakatolikus mozgalom, a Sanfedisti (teljes nevén a Szent Hit Hadserege), amely terrorista eszközzel harcolt az olasz liberálisok és carbonarik ellen, megfogadva, hogy megvédelmezi a pápa és a nápolyi dinasztia trónját, és írmagostul kiirtja a liberálisok „szektáját”. A legenda szerint merényleteikhez megszentelt tőrt használtak, melynek markolatába egybefonódó SF monogramot vésték.
Március 7-én kerül a mozikba Kárpáti György Mór első nagyjátékfilmje, a Guerilla. Az 1849-ben játszódó történet két testvér viszonyán és egy szerelmi háromszögön keresztül, közeli perspektívából mutatja meg az erdőben harcoló fiatal gerillák életét. A fim forgalmazója, a Mozinet úgy döntött, olyan dagerrotípiákat készíttet, melyeken a jelenből vetítenek vissza egy-két szereplőt a szabadságharc korába. A hiteles technikával alkotott dagerrotípiák árveréséből befolyó teljes bevételt a forgalmazó a Fortepan számára ajánlja fel.
A dagerrotípia a világ első fotóeljárása, melyet Louis Daguerre és Nicéphore Niépce fejlesztettek ki 1837-ben. Ezüstözöttrézlemezt políroztak, majd tisztítottak, mely így egy tükörhöz lett hasonló. Ezután jódgőzben érzékenyítették, amihez speciális fadobozt használtak. A fényérzékeny lemezt a kamerába helyezve exponálták, majd gyertyával melegített higany gőzével hívták elő. A kész kép az ezüst lemez utolsó emléke, egy tükörbe zárt pillanat. A dagerrotípia mai értelemben nem volt sokszorosítható, ezért gyakorlatilag minden megmaradt dagerrotípia fotó egyedi műtárgy.
Cheung foh (Mission) - hongkongi, 1999. Rendezte: Johnnie To. Írta: Nai-Hoi Yau. Kép: Siu-keung Cheng. Zene: Chi Wing Chung. Szereplők: Anthony Wong Chau-Sang, Francis Ng, Jackie Chung-yin Lui, Suet Lam, Simon Yam. 84 perc.
Ha tényleg olyan jó ez a film, miért nem hallottam eddig róla?
Johnnie To a hongkongi mozi John Woo utáni korszakának kulcsfigurája, a golyózáporos akcióballadák izgalmas megújítója. Ez a meghatározás persze legalább annyira leegyszerűsítő, mint egyenlőségjelet tenni a hongkongi filmgyártás és a heroic bloodshed közé, de a globális piacon kétségtelenül To izgalmas akciófilmes dekonstrukciói keltenek feltűnést. Bár a hazájában producerként is megkerülhetetlen rendező számos műfajban alkot, a nyugati közönség nyilvánvalóan az impozáns filmográfia exportképesnek gondolt töredékével találkozhat csak.
A kizárólag hivatalos csatornákon tájékozódó magyar néző a nívós fesztiválokon futó akciófilmes részhalmaz piciny szeletéből kaphatott csak ízelítőt. Egyetlen DVD-megjelenést leszámítva (Száműzöttek) To csúcsművei a Titanic programjában szerepeltek, illetve néha napján a hazai kábeltévéken is elcsíphető néhány filmje. A Mission nemzetközi címen futó, hol egy borzongatóan tékás szókapcsolattal (A misszió - Halott üzlet), hol egyszerű tükörfordítással (Küldetés) magyarított To-alapvetés eddig sajnos kikerült a honi szórásból.
A film relatív ismeretlensége nemcsak azért sajnálatos, mert a rendezői életmű és a hongkongi mozi csillogó gyöngyszeméről van szó. A Küldetés mindezektől függetlenül is rendkívül izgalmas műfaji kísérlet, tipikusan az a film, amit egyszer majd felfedez magának a Criterion Collection vagy más nívós, hiánypótlásra szakosodott forgalmazó. Aki nem várna erre, de megnézné a filmet, kantoni nyelven és angol felirattal jelenleg itt megteheti.
. Oké, de miről is szól pontosan a film?
A Küldetés szándékoltan minimalista, visszafogott és szófukar film, így a története is nagyjából öt mondatban összefoglalható. A triád egyik főnökét megpróbálják megölni, ezért a védelmére testőröket fogad. Az öt férfi csendben végzi az alapvetően unalmas munkát, de a monoton megfigyeléseket és várakozásokat néha váratlan tűzpárbajok szakítják meg. Mikor kiderül, ki áll a merényletek hátterében, leszámolnak az ellenséggel. Mindenki menne a maga útjára, de utoljára rendezniük kell még egy kellemetlen ügyet. Egymás között.
A poént azért ne lőjük le… Szerepel benne valaki, akit érdemes kiemelni?
To filmjében valódi szupersztárok szerepelnek, igaz, a felbukkanó hongkongi színészóriások felénk kevéssé ismertek. Az egyes számú testőr (Curtis, alias Jég) szerepében Anthony Wong brillírozik, eszköztelen játékával most is hibátlanul kelti életre a látszólag passzív és egykedvű, ám valójában nagyon is ellentmondásos karaktert.
Wong elképesztően rutinos színész, a híres adatbázis szerint épp 206 (!) filmnél jár, de a hongkongi mozi akár csak felületes követői a többiket is láthatták már máshol. Francis Ng, Suet Lam és Roy Cheung szintén sokat foglalkoztatott arcok, de ennek ellenére a Küldetés egyáltalán nem az a film, amit a színészek miatt választ az ember. Itt most tényleg Johnnie To különleges rendezői megoldásai jelentik a fő attrakciót.
Még mindig nem vagyok meggyőződve róla, hogy ezt a filmet nekem látnom kell. Valami egyéb érv?
Johnnie To az ezredforduló környékén producerként és rendezőként is friss vért pumpált az elfáradó hongkongi akciófilmbe. A Küldetés John Woo nagyívű tragikus férfibarátságait és Ringo Lam karcosabb, földszagú naturalizmusát is továbbviszi, de a rendező közben egészen új utakat jár be. A túlhabzó, operás erőszakszekvenciák helyett izzó feszültségbe merevedő statikus párbajokat rendez, a köréjük kanyarított filmet pedig csendes, monoton és néhol szinte teljesen eseménytelen epizódokból pakolja össze.
A figurák mintha terepasztalon mozgatott merev ólomkatonák lennének, a kamera lassan mozogva vagy mozdulatlanságba dermedve pásztázza őket. To gyakran egyetlen képbe komponálja az adott jelenet összes szereplőjét, a férfiak mindig felesleges mozdulatok és szavak nélkül teszik a dolgukat. E rendezői módszer zseniális csúcspontja az irodában unatkozó testőrök papírgalacsinos focizása, illetve a film ikonikus plázás összecsapása. A rideg fényekben fürdő rezzenéstelen tűzpárbaj túlzás nélkül az egyik legjobb akciójelenet, ami valaha vászonra kerül.
A Küldetés papíron szembe megy mindazokkal az előítéletekkel, amiket az akciófilmekkel kapcsolatban szokás emlegetni. A film hosszúra nyújtott, lassú jelenetekből és pillanatnyi kitörésekben tetőző diorámákból áll össze, és a visszafogottságból kovácsol erényt. To tudatosan dekonstruálja a vérzivataros hongkongi fegyverbalettet, majd a precízen átszelektált alkotóelemekből valami ismerőset, de mégis újat épít. A Küldetés egyszerre idézi Akira Kurosawa szamurájait és Takeshi Kitano zen yakuzáit, de ezer szállal kapcsolódik a heroic bloodshed nemes hagyományaihoz.
A tizennyolc nap alatt, uzsonnapénzből készült film szenvtelen minimalizmusa kezdetben elbizonytalaníthatja a nézőt. Az olcsó szintire komponált filmzene egyszerre működik vaskos viccként és a kéretlen dallamtapadást garantáló, végtelenül hatékony aláfestésként. A film szikár formája látszólag esetleges, ám To éppen ezzel húzza be a nézőt a nagy elbeszélői csapdába. A homályban hagyott vagy sokáig visszatartott információk, a látszólagos eseménytelenség az utolsó felvonásban többszörösen kifizetődik.
Az első egy óra lezárt történetszála után az utolsó huszonöt perc új bonyodalma teljesen új fénytörésbe helyezi a finom gesztusokkal kommunikáló férfiközösséget. Az addig egyszerűnek tűnő sztori összetetté válik, a felszínesnek ítélt karakterek komoly mélységekkel gazdagodnak, a film minden addigi eleme helyre kerül. To nem von le semmiféle erkölcsi tanulságot, nem jutalmazza vagy bünteti hőseit. Duplán elvégzik a küldetést, és a film végén a főhős egy apró mosolyt is megenged magának. Ez bizony jó mulatság, férfimunka volt.
Tegyük fel, hogy megnéztem, és tetszett. Következő lépésnek mit ajánlasz?
Ha valaki bővebben is érdeklődik a filmcézár eklektikus és izgalmas munkássága iránt, az kezdésnek mindenképpen lapozza fel a Filmvilágban Varró Attila hiánypótló To-portréját. Johnnie To burjánzó életműve számos gyöngyszemet tartogat, az akciófilmes vonalon maradva érdemes rögtön egy 2012-es darabot elővenni. A Drogháború elegáns műfaji gyöngyszem, amit az ingerelárasztásos hollywoodi akciófilmeken szocializálódott, a hongkongi vonallal még ismerkedő kezdők is élvezettel fogyaszthatnak.
A film összetettebb, realisztikusabb története remekül passzol To takarékos rendezői stílusához. A különös hangulatú leszámolások méregerős képekbe sűrűsödnek, a feszes bűndráma valósággal átrobog a nézőn. A szembenálló felek a felesleges fecsegés helyett itt is a végzetük ellen hadakoznak, de az ólomba áztatott végkifejletet természetesen ezúttal sem kerülhetik el.
A Quentin Tarantino által is méltatott Election inkább a szövevényes politikai thrillerekhez áll közelebb. A Keresztapa és a Kártyavár rajongói dörzsölhetik a tenyerüket, a szinte teljesen akciómentes karakterdráma az új maffiafőnök felemelkedését követi nyomon. A film a hatalomért vívott harc allegóriájaként is nézhető, a sötét játszmák az erkölcsi kódok és hagyományok eltűnéséről mesélnek.
Némileg hasonló húrokat pendít meg a jelképes áron még mindig beszerezhető, már említett Száműzöttek is. A kényszerű együttlétben egymásnak feszülő gengszterek csendes leszámolása a régi férfibarátság vérbe és könnybe mártott költői állapotrajza. Aki pedig a fentieknél valami harsányabb és morbidabb filmre kíváncsi, az Őrült nyomozó bizarr akcióthrillerével próbálkozhat. Az itt sorolt filmek egytől-egyig pompás kapudrogok, akár To életművébe, akár a hongkongi akciófilmek fantasztikus világába szeretnénk alámerülni.
57. alkalommal adták át a Magyar Filmkritikusok Díját az előző év legjobbnak ítélt teljesítményeiért. Az elismerésekről a Magyar Újságírók Országos Szövetsége film- és tévékritikus szakosztálya és a Magyar Filmművészek Szövetsége filmkritikus szakosztálya döntött.
B. Nagy László-fődíj: Egy nap
Legjobb rendező: Kenyeres Bálint (Tegnap)
Legjobb kisjátékfilm: Ostrom (Kovács István)
Legjobb dokumentumfilm: Könnyű leckék (Zurbó Dorottya)
Legjobb animációs film: Sellők és rinocéroszok (Traub Viktória)
Legjobb forgatókönyv: Remélem legközelebb sikerül meghalnod (Schwechtje Mihály)
Legjobb első film: Remélem legközelebb sikerül meghalnod (Schwechtje Mihály)
Operatőri díj: Máthé Tibor (A hentes, a kurva és a félszemű)
Legjobb női főszereplő: Szamosi Zsófia (Egy nap)
Legjobb férfi főszereplő: Hegedűs D. Géza (A hentes, a kurva és a félszemű)
Legjobb női epizódalakítás: Monori Lili (Rossz versek)
Legjobb férfi epizódalakítás: Kovács Zsolt (Rossz versek)
Legjobb vágás: Tálas Zsófia (Rossz versek)
Legjobb látványterv: Rajk László (Napszállta)
Legjobb filmzene: Melis László (Napszállta, A rossz árnyék, És a halottak újra énekelnek...)
MAGYAR MŰHELY Hiába ígéri a film a festménnyel szemben a testiség tökéletes illúzióját, ennek az illúziónak komoly véráldozata van, az optikai rendszer radikálisan anyagtalanítja a testképet, „kiszívja” és élőhalottként termeli újra. A filmművészet időnként mégis szembesít azzal, hogy túlságosan higiénikus képet alkotunk saját magunkról.
Vincze Teréz: „Tízezer nap fényében” (Kósa Ferenc 1937-2018) Szekfü András: A mécsestől a filmkameráig (Beszélgetés Kósa Ferenccel) Kovács Ilona: A magyar Casanova (Magyar Pantheon: Deésy Alfréd) Szíjártó Imre: Húsz év háború (Kovács István: Ostrom; Csuja László: Kilenc hónap háború)
TESTKÉPEINK Nemes Z. Márió: A kép vérre szomjazik (Testkép a filmvásznon) Zalán Márk: Testek és lelkek (Új raj: Małgorzata Szumowska) Varga Zoltán: A vágy rebellisei (Jan Švankmajer-portré – 3. rész)
A HELY SZELLEME A magyar film minden korszakából megtaláljuk azokat a látványban, miliőrajzban erős alkotásokat, amelyek megtestesítik a kor szellemét. A fiatal magyar filmeseknek is nagy erőssége az alapos helyszínelés képessége. Filmjeik jól tükrözik mai közérzetünket: fogy a szabadidőnk, szűkül a privát szféránk, személyes terünket mindinkább bekebelezi a külvilág.
Czirják Pál: Van térerő? (Színterek a kortárs magyar filmben) Andorka György: Akció-redukció (Zárt helyszínek dramaturgiája) Varró Attila: Gép a szellemben (Gyilkos házak)
MENNYEI ÜDVÖZLET A kereszténységre reflektáló kortárs szerzői filmek legtöbbje égetően hétköznapi problémák mélyére hatol. A Magdolna nővérek (Peter Mullan, 2002), a Requiem egy lányért (Hans-Christian Schmid, 2006), a Dombokon túl (Cristian Mungiu, 2012) és a Keresztút (2014) objektív realista stílusban elbeszélt, ítélkezést mellőző passiótörténetek.
Szabó Ádám: Itt, a Földön (Kortárs európai vallásdrámák) Gelencsér Gábor: Graphic Noir (Will Eisner: Szerződés Istennel) Benke Attila: Atya, fiú, világűr (Pálfi György: Az Úr hangja)
KRITIKA Pályi András: Az álmok tűzfészke (Paweł Pawlikowski: Hidegháború) Vágvölgyi B. András: Odessa Blue (Radu Jude: „Bánom is én, ha elítél az utókor”) Takács Ferenc: Háttér – előtér (Jorgosz Lanthimosz: A kedvenc) Varró Attila: Kiszínezve (Raúl de la Fuente – Damian Nenow: Még egy nap élet)
STREAMLINE MOZI Árva Márton: Történelem a cselédszobából (Alfonso Cuarón: Roma) Roboz Gábor: Farkas, ember (Jeremy Saulnier: Hold the Dark)
A címlapon: Paweł Pawlikowski: Hidegháború (Tomasz Kot és Joanna Kulig) – A Mozinet februári bemutatója
A hatodik Cseh Filmkarnevál az új arcokra, a filmes debütálásokra és műfaji kísérletezésekre fókuszál. A kiválasztott filmeket a család témája köti össze. Míg a nyitófilm, a Hétvégi ház eladó a családi vagyon eladása ürügyén vizsgálja a megromlott családi viszonyokat, a Domestik a családalapításra való patologikus alkalmatlanságot elemzi. Az Egy kis időre és A papa Volgája a családi titkokra próbál fényt deríteni különböző eszközökkel, míg a Miss Hanoi című krimi a Csehországban élő vietnámi közösség egzotikus világába vezeti el a nézőt, ahol a család fogalmának jelentése kulturálisan és társadalmilag is különbözik. A család szétesésére, és annak megakadályozásáért folyó harcra az elvonóban játszódó Szomorú férfiak mosolya, a családi veszteségekre pedig Az elárult arany és a Jan Palach című filmek reflektálnak. 
MAGYAR MŰHELY