A 72. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál lezárása előtt jelentette be a Mozinet, hogy a versenyprogramból több filmet is bemutat majd a hazai mozikban. A lista:
ÉLŐSKÖDŐK (Parasite / Gisaengchung)
A dél-korai Bong Joon-ho (A gazdatest, Snowpiercer – Túlélők viadala, Okja) tízévnyi nemzetközi kitérő után tért vissza hazájába, hogy leforgassa a tőle megszokott hangvételű, semmihez sem hasonlítható éjsötét vígjátékot, az Élősködőket. A film antihőse Ki-taek, akinek családja igazi semmirekellőkből áll. Ők mindig a könnyebbik utat választják – bármit megtesznek, csak dolgozni ne kelljen. Irigykedve nézik a Park család fényűző életmódját, és ördögi tervet eszelnek ki, hogy a közelükbe férkőzzenek. Azonban természetesen semmi sem a családfő tervei szerint alakul.




A Pólus Mozi Klasszik Filmklub következő eseménye az "
MAGYAR MŰHELY
Jancsó Miklós Szegénylegények, Makk Károly Szerelem és Fábri Zoltán Körhinta című alkotásait követően idén már negyedik alkalommal válogatott be a Magyar Nemzeti Filmalap által restaurált magyar filmklasszikust a cannes-i filmfesztivál „Cannes Classics” című hivatalos programja.