A Casablanca aligha készült volna el, ha a japán támadás másnapján nem fedezik fel a Warnernél porosodó sztoriban a hazafias dráma lehetőségét.
Rick kezét akkor pillanthatjuk meg a Casablanca elején, amikor éppen aláír egy csekket. A dátum: december 2. Később az is kiderül, hogy 1941-et írunk. Vagyis a Casablanca a Pearl Harbor elleni japán támadás előtt pár nappal játszódik. Akkor, amikor az Egyesült Államok még nem harcolt a második világháborúban, de a legtisztábban látó politikusai már tudták, hogy az izoláció politikája nem tartható fenn.
Franklin Delano Roosevelt elnök régóta tisztában volt ezzel. Már 1937-ben így szónokolt egy chicagói gyűlésen: „Ártatlan népeket és ártatlan nemzeteket áldoznak fel a hataloméhség oltárán… Ha ilyen dolgok játszódnak le a világ más részein, senki se gondolja, hogy Amerika megmenekül, hogy Amerika kegyelmet várhat, hogy a nyugati félgömböt nem támadják meg, és nyugodtan élhet békében!”. Az amerikai társadalomban azonban olyan erős volt az ellenérzés minden külpolitikai vállalkozás ellen, hogy kis híján megszavazott egy alkotmány-kiegészítést, amely népszavazástól tett volna függővé minden hadüzenetet. Ezért Roosevelt is azt ígérte az 1940-es elnökválasztási kampány során, hogy „Fiaitokat nem fogják elküldeni semmilyen háborúba!”. Választási győzelme után azt hangoztatta, hogy a sorozásra csak az ellenség visszariasztása érdekében van szükség, Nagy-Britannia fokozott támogatására pedig azért, hogy az Egyesült Államok kimaradhasson a háborúból. Tisztában volt vele, hogy a háború előbb-utóbb elkerülhetetlen, de azt is tudta, hogy az amerikai társadalom túlnyomó többsége nem kíván részt venni benne. Egyik levelében így foglalta össze dilemmáját: „Az a problémám, hogyan vegyem rá az amerikai népet, hogy nézzen szembe a valószínű következményekkel, anélkül, hogy azzal rémíteném meg, hogy bele akarják vonszolni a háborúba”.
