A március 15-i nemzeti ünnep alkalmával Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere adta át a díjakat a Pesti Vigadóban.

A mozgókép területén végzett kiemelkedő alkotótevékenysége, valamint művészi teljesítménye elismeréseként Balázs Béla-díjban részesült:

• Babos Tamás operatőr
• Gyöngyössy Bence filmrendező, operatőr, író, producer
• Moharos Attila filmrendező
• Nádorfi Lajos operatőr
• Pozsgai Zsolt rendező, író, a Horatio Film ügyvezetője
• Stőhr Lóránt filmkritikus, a Színház- és Filmművészeti Egyetem egyetemi docense
• Tóth Klára filmkritikus, publicista, az MMA levelező tagja
• Zalán János producer, színművész, a pesti magyar színház igazgatója.

Jókai Mór (1825-1904) olyan nagy mesemondó Magyarországon, mint Walter Scott Angliában és Skóciában, az idősebb Alexandre Dumas Franciaországban, James Fenimore Cooper az Egyesült Államokban. Vagy, hogy ne csak nyugatra, hanem keletre és északra is tekintsünk: mint Alekszandr Puskin Oroszországban vagy Henryk Sienkiewicz Lengyelországban. Jókai előtt is volt már magyar történelmi regény, hiszen Jósika Miklós honosította meg a scotti történelmi elbeszélésmódot A csehek Magyarországban című művével, és nem feledkezhetünk meg Eötvös József és Kemény Zsigmond már a romantikától távolodó, a realizmus felé hajló regényeiről sem. Ám a meseszövés kalandosságát, a képzelet szárnyalását és a nyelvi leleményességet illetően egyikük sem vetekedhet Jókaival. A reformkorban és az 1848-49-es szabadságharcban játszódó történelmi regényeinek hatása mai napig tetten érhető abban, ahogyan a reformkorról és a szabadságharcról gondolkodunk. Ha Dumas a történelmet mesévé formálta át, akkor Jókai mítosszá. Ez persze nem véletlen, hiszen végső soron a történelmi regény forrásvidékét e két ősi elbeszélő műfajban, a mesében és mítoszban találhatjuk meg.

Jókai 1904-ben hunyt el. Négy évvel később alakult meg az első filmvállalat, a Projectograph. Egyik alapítója, Ungergleider Mór, egy élelmes kávéház-tulajdonos, a Velence kávéház gazdája 1898-tól rendszeres vetítéseket rendezett vendégei számára. Ezek még életképek, híradófelvételek voltak. 1901-ben, tehát szintén Jókai életében elkészült az első magyar film, A tánc, amely mozgóképfelvétel volt Pekár Gyula író táncról szóló előadásának illusztrálására. A filmművészet lassan beérett Magyarországon is. Sorra alakultak filmvállalatok, a Pojectograph mellett: a Hunnia, az Uher Ödön által alapított Uher-vállalat, a Corvinus. A mozi alakulása Magyarországon is a más országokban megismert utat követte: először rövid részletek, tömegjelenetek, híradófelvételek követték egymást, majd megérett az idő és a közönség ízlése az összefüggő történetre. A közönség mesét kívánt. Adta magát a szépirodalom nyersanyagként. Jókai regényei szinte kiáltottak a megfilmesítésért.

A Filmalap tavaly április 30-át kinevezte a magyar film ünnepének. A programsorozathoz országszerte több mint 100 szervezet csatlakozott, és végül mintegy 50 helyszínen voltak magyar filmes programok mozikban, filmklubokban, iskolákban, könyvtárakban, művelődési házakban Budapesten, a nagyvárosokban és legkisebb településeken egyaránt. Folytatódik idén is a kezdeményezés, a Filmalap honlapján lehet csatlakozni, a kedvezményes feltételekkel vetíthető filmek listái már elérhetőek. 

Az első magyar film, A táncz bemutatója 1901. április 30-án volt, ezért lett ez a nap a magyar film napja. A magyar filmművészet megszületése óta eltelt közel 120 év minden időszakában nagy számmal voltak jelen olyan kiemelkedő tehetségű filmalkotók, akik hazai vagy külföldi pályájuk során világhírűvé tették a magyar filmet. Ezt hívatott megünnepelni a magyar film napja, amelyhez filmszínházak, forgalmazók, művelődési házak, könyvtárak, iskolák és minden egyéb kulturális és oktatási intézmény csatlakozását várják. A programok lehetnek vetítések, találkozók, szakmai beszélgetések, játékos vetélkedők - bármi, amivel a csatlakozó intézmények sikerrel meg tudják szólítani és be tudják vonni a közönséget országszerte. 

A francia provokatőr mindig ugyanazt a filmet forgatja le, most is a virtuóz formakezelésben találja meg magát. 

Húsz évvel ezelőtti nagyjátékfilmes bemutatkozása, az Egy mindenki ellen óta Gaspar Noé provokációban és botránykeltésben utazik. A debütfilm címe szerzői program és önbeteljesítő jóslat egyben: a kétezres években a francia horror felfutását hozó, de a művészfilmes piaccal is szoros kapcsolatokat ápoló „új extrémizmus” előbb beérte, majd lecsengésével ismét magára hagyta Noét, aki 2018-ban is ugyanazokkal az eszközökkel és ambíciókkal dolgozik, mint pályakezdőként. Noé volna az idősödő férfi, aki ottfelejtette magát a szórakozóhely táncparkettjén, vagy ellenkezőleg: ő csinálná a bulit, ahová a fiatalok is be-benéznek? A kellemetlen és a tiszteletreméltó opció között az dönt, mennyire jó az aktuális filmje.

A partimetafora azért tűnik helytállónak, mert az Eksztázis is egy fergetegesen induló, majd nagyon hamar rémálomba forduló buli történetét meséli el. A baljós felütésben vérző ember vonszolja magát a hóban, a főcím után viszont hosszú, dokumentumszerű inzertek következnek. Táncosok nyilatkoznak arról egy meghallgatáson, miért választották a szakmájukat, hogyan képzelik el az életüket, mit tennének meg az érvényesülésért (fenyegető spoiler: nagyjából mindent). Körülöttük a kilencvenes évek popkultúrájának emblémái, kultfilmek videókazettán, jelezve, hogy Noé saját fiatalságának éveibe helyezi a történetet. A videós bejátszások lényege, ahogy az ezután induló, véget nem érő bulijeleneteké is, a túlzás: Noé olyan sokáig beszélteti a figuráit, amíg őszinte monológjaik unalmas hablatyolásnak nem tűnnek. Később a táncpróbát követő bulin vitatják meg, ki kit dugna meg a társulatból. A párbeszédek hosszúak és laposak, Noé drámai sűrítés helyett inkább kilopja a feszültséget az izgalmasan induló szituációkból is, felidézve a rossz drogos trip élményét, ami a zsizsegő indítás után hamar fárasztóvá, repetitívvé és lidércnyomásszerűvé válik.

Zurbó Dorottya Könnyű leckék című dokumentumfilmje két díjat nyert a ZagrebDox fesztiválon, Az Úr hangja című legutóbbi Pálfi György-film a legjobb speciális effektek díját hozta el Portugáliából a Fantasporto filmfesztiválról.  

A zágrábi dokumentumfilmfesztivál ifjúsági zsűrije különdíjjal jutalmazta Zurbó Dorottya dokumentumfilmjét, és indoklásában méltatta a Könnyű leckék „egyszerűségét és mozifilmszerűségét”. Zurbó Dorottya első önálló rendezése egy gyönyörű fiatal szomáliai menekült lány életét tárja a nézők elé, aki a felnőtté válás határán új életet kezd Magyarországon. A több mint száz dokumentumfilmet felvonultató ZagrebDox fesztiválon a rangos emberi jogi díjat, a „Movies That Matter” különdíjat is Zurbó Dorottya filmje nyerte el.

A Könnyű leckék a Filmalap Inkubátor Programjának keretében, az Éclipse Film gyártásában készült. 

Pálfi György legutóbbi filmjét, Az Úr hangját a legjobb speciális effektekért járó díjjal tüntette ki a Fantasporto filmfesztivál szakmai zsűrije szombat este Portóban.

MESTERSÉGES INTELLIGENCIA
Az ember és a gép közötti távolság csökkenni látszik, épp csak az kérdés, hogy igazából ki hasonul a másikhoz. Jobban vágyunk arra, hogy a bőség és komfort nevében az okos kütyük mindent csináljanak meg helyettünk, mint amennyire félünk attól, hogy cserébe mindent tudni fognak rólunk. A szabadságát vesztett ember azonban közelebb áll a géphez, mintsem gondolná.

Parragh Ádám: Csontbarlang a Szilícium-völgyben (Mesterséges intelligencia)

MAGYAR MŰHELY
Hirsch Tibor: Mielőtt bástyák dőlnek (A történelmi film)
Kovács Ágnes: Fények, világok (Beszélgetés Kende Jánossal)
Benke Attila: Emberközeli történelem (Beszélgetés Szász Attilával)
Mészáros Márton: A víz fölé kerülni (Beszélgetés Kárpáti György Mórral)

OLASZ PANTEON
Bertolucci 60-as években induló pályája kísérleti filmektől, modernista remekműveken át ívelt nemzetközi szuperprodukciókig. A Pókstratégia, A megalkuvó, Az utolsó tangó Párizsban, a XX. század rendezőjének életműve nemcsak önértékén fontos. Példázza az egyik lehetséges utat, amelyet az európai film a múlt század második felében megtett.

Csantavéri Júlia: Filmstratégia (Bernardo Bertolucci 1941-2018)

MESTERKURZUS
Zalán Márk: Rendhagyó viszonyok (Jacques Audiard)

FÉRFIAS JÁTSZMÁK
Barotányi Zoltán: Felfelé száll a buborék (Orosz tengeralattjárók a filmvásznon)
Roboz Gábor: Nem csak a pénz (Megtörtént bűnesetek)

KÉPREGÉNY LEGENDÁK
A japán „manga” és az „anime” szavak a popkultúra globális nagyszótárába vésődtek, ami nem kis részben az Akira sikerének köszönhető. Katsuhiro Otomo bő kétezer-kétszáz oldalra rúgó mangafolyama és a belőle készült animációs film nem az első fecskék voltak ugyan, a nyugati olvasókat és nézőket mégis ők hódították meg.

Huber Zoltán: Neo-Tokió, 2019 (Katsuhiro Otomo: Akira)
Kránicz Bence: Mocskos arcú angyal (Yukito Kishiro: Battle Angel Alita / Robert Rodriguez: Alita: A harc angyala)

PANORÁMA
Géczi Zoltán: Kultfilmművészet (Indonéz zsánerfilmek)

FESZTIVÁL
Szalkai Réka: Mint te vagy én (Finn Filmnapok)

KÖNYV
Báron György: Kortársunk, Bergman (Gelencsér Gábor – Murai András szerk.: Bergman 100)
Gelencsér Gábor: Az X generáció Z terve (Kalmár György: A férfiasság alakzatai)

KRITIKA
Baski Sándor: Magánvágyak, közügyek (Kárpáti György Mór: Guerilla)
Fekete Tamás: Lakásszínház (Dobó Kata: Kölcsönlakás)
Margitházi Beja: Felejtéspolitika (Ruth Beckermann: Jó estét, Mr.Waldheim!)
Barkóczi Janka: Az előadás vége (Gaspar Noé: Eksztázis)
Kovács Kata: A család kicsi petesejtjei (Tamara Jenkins: Private Life)

A True Detective harmadik évada az átlagosnál jóval intenzívebb figyelmet kíván a nézőtől, de a befektetett energiánkat és türelmünket egy lélegzetelállító rejtéllyel hálálja meg. Nic Pizzolatto impozáns narratív építményében az az igazán lenyűgöző, hogy a kész válaszok helyett nyugtalanító kérdéseket szegez nekünk. Innen nézve maximálisan hálásak lehetünk a túlgondolt második évad kilengésének, hiszen az első felvonás túlhabzó sikere után a törvényszerű fanyalgás mintha visszalökte volna az írót a kezdőpontra, ahonnan ezúttal egyértelműen tovább tudott lépni. Felületesen szemlélve az új sztori tulajdonképpen az első variációja és finom továbbgondolása, földszagú, rozsdás helyszínekkel, egy inkább csak lokális hírértékű bűnténnyel és újabb aprólékosan árnyalt karakterekkel. Közelebb lépve persze hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a hangsúlyok ezúttal azért máshol vannak, mint korábban.

Az eltűnt kislány és a meggyilkolt kisfiú esete azért igazán formabontó, mert az évtizedeken átívelő nyomozás legfőbb drámája, hogy a két rendőr képtelen megoldatlanul hagyni az ügyet. A krimikben mindez általában fordítva szokott történni: a megszállott nyomozó addig kutakodik, míg végül összerakja az esetet, megnyugvást hozva az érintetteknek és persze önmagának is. Pizzolatto azonban megfordítja a dolgot, és azt járja körbe, ahogyan a bűntény szép lassan mindent felzabál maga körül. A hajszolt megoldás nemcsak az áldozatok és a nyomozók emberi kapcsolatait mérgezi, de a jövőjüket is determinálja. Mint egy láthatatlanul izzó, mégis feltartóztathatatlanul terjedő tűz, amiben akár minden megsemmisülhet.