Február 27. és március 8. között kilencedik alkalommal rendezik meg a Frankofón Filmnapokat. Premierek, premier előtti vetítések, cannes-i, berlini, torontói fesztiválsikerek bő egy hétig Budapesten a Corvin, Toldi és Puskin moziban, a Széchenyi Fürdőben, illetve a Francia Intézetben, valamint az ország 12 városában. 19 film – 8 országból.
A fesztivál nyitófilmje, a SzabadúszókFranciaországban nemcsak hangos közönségsikert, de jelentős kritikai elismerést is aratott, amiről mi sem tanúskodik jobban, mint a film cannes-i szereplése, vagy a 6 César-díj jelölés, köztük a Legjobb Film kategóriában. Hogyan próbálja kézbe venni a sorsát egy csapatnyi középkorú, az élet által már kellőképpen megviselt, pocakosodó férfi? Belevetik magukat… a vízbe: úszógatyát húznak, és mozognak, nem is akárhogyan. A mozivásznon látottakat a nézők akár azonnal a gyakorlatba is átültethetik, ugyanis a Széchenyi Fürdő termálmedencéjében egyszeri alkalommal különleges szabadtéri vetítés is lesz.
Legújabb filmjében az Életrevalókban megismert Omar Sy egy írót alakít, aki egy meghívásnak eleget téve életében először utazik Dakarba, ősei földjére. Egy 13 éves kisfiú, Yao bármit megtenne, hogy találkozzon messziről csodált bálványával. A kisfiú rajongása pedig annyira megindítja a sztárt, hogy kibújik a kötelezettségei alól, és maga viszi vissza a gyereket a falujába. A Filmnapok vendége lesz Philippe Godeau, a film rendezője, aki nemcsak a nézők kérdéseire válaszol majd a vetítés utáni közönségtalálkozón, de mesterkurzust is tart.
A hatodik Cseh Filmkarnevál az új arcokra, a filmes debütálásokra és műfaji kísérletezésekre fókuszál. A kiválasztott filmeket a család témája köti össze. Míg a nyitófilm, a Hétvégi ház eladó a családi vagyon eladása ürügyén vizsgálja a megromlott családi viszonyokat, aDomestika családalapításra való patologikus alkalmatlanságot elemzi. Az Egy kis időre és A papa Volgájaa családi titkokra próbál fényt deríteni különböző eszközökkel, míg a Miss Hanoi című krimi a Csehországban élő vietnámi közösség egzotikus világába vezeti el a nézőt, ahol a család fogalmának jelentése kulturálisan és társadalmilag is különbözik. A család szétesésére, és annak megakadályozásáért folyó harcra az elvonóban játszódó Szomorú férfiak mosolya, a családi veszteségekre pedig Az elárult arany és a Jan Palach című filmek reflektálnak.
A vetítéseket követő beszélgetéseken három film alkotói személyesen is részt vesznek a Toldi moziban. A Hétvégi ház eladó után Tomáš Pavlíček rendező és Bárdos Judit színésznő, a Domestik után Adam Sedlák rendező, Jiří Konvalinka színművész és Jakub Jíra producer, a Miss Hanoi után pedig Zdeněk Viktora rendező és producer, valamint Ha Thanh Špetlíková színésznő lesznek jelen.
Sok film idézi meg a terrorizmus témáját. Magyarországon ez a téma jórészt hiányzik a filmes repertoárból, ami nem annyira a terrorista hagyományok hiányának tudható be – Magyarországon is jelen volt a politikai terrorizmus 1919-1920-ban –, mint inkább a magyar filmesek ódzkodásának a felkavaró témától. Nyugati filmeken gyakori téma a terrorista szervezetek belső életének ábrázolása, és ne csak a pőrén szórakoztató akciófilmekre gondoljunk, hanem a nem direkten moralizáló, kritikai hangvételű szerzői filmekre és drámai alkotásokra is.
Terrorizmus-történelem dióhéjban
A terrorizmus tulajdonképpen egyidős az emberiséggel. Hogy ki volt az első terrorista, annak meghatározása éppolyan lehetetlen, mint annak eldöntése, hol vált el egymástól a terrorista és a gerilla karaktere.
Mindig voltak olyan személyek, akik merénylettel kívántak megszabadulni a hatalmat gyakorlóktól. A terrorista jelzőt először a francia forradalom idején használták, azokra a forradalmárokra, akik a köztársaság vélt és valós ellenségeivel szembeni kíméletlenséget propagálták. „Vörösterrornak” nevezték az 1793-as vendée-i mészárlásokat (utalva a vörösre, a forradalom színére), majd 1815-ben megszületett ennek ellenforradalmi párja, a „fehérterror” (utalva a fehér Bourbon-liliomos lobogóra). Ma is e neveken emlegetik a forradalmi és ellenforradalmi erőszakot.
A 19. század alapvetően hozzájárult a modern értelemben vett terrorizmus megszületéséhez. Itália tekinthető a terrorizmus egyik hazájának: a carbonarik célja Itália egyesítése volt, és e cél érdekében a felkeléstől a magányos merényletig minden eszközt megengedhetőnek tartottak (egy tagjuk, Felice Orsini sikertelen merényletet követett el III. Napóleon ellen, hogy a francia császárt emlékeztesse ígéretére, miszerint felszabadítja Itáliát). Velük szemben szerveződött meg a Nápolyi Királyságban és a Pápai Államban egy ellenforradalmi, ultrakatolikus mozgalom, a Sanfedisti (teljes nevén a Szent Hit Hadserege), amely terrorista eszközzel harcolt az olasz liberálisok és carbonarik ellen, megfogadva, hogy megvédelmezi a pápa és a nápolyi dinasztia trónját, és írmagostul kiirtja a liberálisok „szektáját”. A legenda szerint merényleteikhez megszentelt tőrt használtak, melynek markolatába egybefonódó SF monogramot vésték.
Március 7-én kerül a mozikba Kárpáti György Mór első nagyjátékfilmje, a Guerilla. Az 1849-ben játszódó történet két testvér viszonyán és egy szerelmi háromszögön keresztül, közeli perspektívából mutatja meg az erdőben harcoló fiatal gerillák életét. A fim forgalmazója, a Mozinet úgy döntött, olyan dagerrotípiákat készíttet, melyeken a jelenből vetítenek vissza egy-két szereplőt a szabadságharc korába. A hiteles technikával alkotott dagerrotípiák árveréséből befolyó teljes bevételt a forgalmazó a Fortepan számára ajánlja fel.
A dagerrotípia a világ első fotóeljárása, melyet Louis Daguerre és Nicéphore Niépce fejlesztettek ki 1837-ben. Ezüstözöttrézlemezt políroztak, majd tisztítottak, mely így egy tükörhöz lett hasonló. Ezután jódgőzben érzékenyítették, amihez speciális fadobozt használtak. A fényérzékeny lemezt a kamerába helyezve exponálták, majd gyertyával melegített higany gőzével hívták elő. A kész kép az ezüst lemez utolsó emléke, egy tükörbe zárt pillanat. A dagerrotípia mai értelemben nem volt sokszorosítható, ezért gyakorlatilag minden megmaradt dagerrotípia fotó egyedi műtárgy.
Cheung foh (Mission) - hongkongi, 1999. Rendezte: Johnnie To. Írta: Nai-Hoi Yau. Kép: Siu-keung Cheng. Zene: Chi Wing Chung. Szereplők: Anthony Wong Chau-Sang, Francis Ng, Jackie Chung-yin Lui, Suet Lam, Simon Yam. 84 perc.
Ha tényleg olyan jó ez a film, miért nem hallottam eddig róla?
Johnnie To a hongkongi mozi John Woo utáni korszakának kulcsfigurája, a golyózáporos akcióballadák izgalmas megújítója. Ez a meghatározás persze legalább annyira leegyszerűsítő, mint egyenlőségjelet tenni a hongkongi filmgyártás és a heroic bloodshed közé, de a globális piacon kétségtelenül To izgalmas akciófilmes dekonstrukciói keltenek feltűnést. Bár a hazájában producerként is megkerülhetetlen rendező számos műfajban alkot, a nyugati közönség nyilvánvalóan az impozáns filmográfia exportképesnek gondolt töredékével találkozhat csak.
A kizárólag hivatalos csatornákon tájékozódó magyar néző a nívós fesztiválokon futó akciófilmes részhalmaz piciny szeletéből kaphatott csak ízelítőt. Egyetlen DVD-megjelenést leszámítva (Száműzöttek) To csúcsművei a Titanic programjában szerepeltek, illetve néha napján a hazai kábeltévéken is elcsíphető néhány filmje. A Mission nemzetközi címen futó, hol egy borzongatóan tékás szókapcsolattal (A misszió - Halott üzlet), hol egyszerű tükörfordítással (Küldetés) magyarított To-alapvetés eddig sajnos kikerült a honi szórásból.
A film relatív ismeretlensége nemcsak azért sajnálatos, mert a rendezői életmű és a hongkongi mozi csillogó gyöngyszeméről van szó. A Küldetés mindezektől függetlenül is rendkívül izgalmas műfaji kísérlet, tipikusan az a film, amit egyszer majd felfedez magának a Criterion Collection vagy más nívós, hiánypótlásra szakosodott forgalmazó. Aki nem várna erre, de megnézné a filmet, kantoni nyelven és angol felirattal jelenleg itt megteheti.
. Oké, de miről is szól pontosan a film?
A Küldetés szándékoltan minimalista, visszafogott és szófukar film, így a története is nagyjából öt mondatban összefoglalható. A triád egyik főnökét megpróbálják megölni, ezért a védelmére testőröket fogad. Az öt férfi csendben végzi az alapvetően unalmas munkát, de a monoton megfigyeléseket és várakozásokat néha váratlan tűzpárbajok szakítják meg. Mikor kiderül, ki áll a merényletek hátterében, leszámolnak az ellenséggel. Mindenki menne a maga útjára, de utoljára rendezniük kell még egy kellemetlen ügyet. Egymás között.
A poént azért ne lőjük le… Szerepel benne valaki, akit érdemes kiemelni?
To filmjében valódi szupersztárok szerepelnek, igaz, a felbukkanó hongkongi színészóriások felénk kevéssé ismertek. Az egyes számú testőr (Curtis, alias Jég) szerepében Anthony Wong brillírozik, eszköztelen játékával most is hibátlanul kelti életre a látszólag passzív és egykedvű, ám valójában nagyon is ellentmondásos karaktert.
Wong elképesztően rutinos színész, a híres adatbázis szerint épp 206 (!) filmnél jár, de a hongkongi mozi akár csak felületes követői a többiket is láthatták már máshol. Francis Ng, Suet Lam és Roy Cheung szintén sokat foglalkoztatott arcok, de ennek ellenére a Küldetés egyáltalán nem az a film, amit a színészek miatt választ az ember. Itt most tényleg Johnnie To különleges rendezői megoldásai jelentik a fő attrakciót.
Még mindig nem vagyok meggyőződve róla, hogy ezt a filmet nekem látnom kell. Valami egyéb érv?
Johnnie To az ezredforduló környékén producerként és rendezőként is friss vért pumpált az elfáradó hongkongi akciófilmbe. A Küldetés John Woo nagyívű tragikus férfibarátságait és Ringo Lam karcosabb, földszagú naturalizmusát is továbbviszi, de a rendező közben egészen új utakat jár be. A túlhabzó, operás erőszakszekvenciák helyett izzó feszültségbe merevedő statikus párbajokat rendez, a köréjük kanyarított filmet pedig csendes, monoton és néhol szinte teljesen eseménytelen epizódokból pakolja össze.
A figurák mintha terepasztalon mozgatott merev ólomkatonák lennének, a kamera lassan mozogva vagy mozdulatlanságba dermedve pásztázza őket. To gyakran egyetlen képbe komponálja az adott jelenet összes szereplőjét, a férfiak mindig felesleges mozdulatok és szavak nélkül teszik a dolgukat. E rendezői módszer zseniális csúcspontja az irodában unatkozó testőrök papírgalacsinos focizása, illetve a film ikonikus plázás összecsapása. A rideg fényekben fürdő rezzenéstelen tűzpárbaj túlzás nélkül az egyik legjobb akciójelenet, ami valaha vászonra kerül.
A Küldetés papíron szembe megy mindazokkal az előítéletekkel, amiket az akciófilmekkel kapcsolatban szokás emlegetni. A film hosszúra nyújtott, lassú jelenetekből és pillanatnyi kitörésekben tetőző diorámákból áll össze, és a visszafogottságból kovácsol erényt. To tudatosan dekonstruálja a vérzivataros hongkongi fegyverbalettet, majd a precízen átszelektált alkotóelemekből valami ismerőset, de mégis újat épít. A Küldetés egyszerre idézi Akira Kurosawa szamurájait és Takeshi Kitano zen yakuzáit, de ezer szállal kapcsolódik a heroic bloodshed nemes hagyományaihoz.
A tizennyolc nap alatt, uzsonnapénzből készült film szenvtelen minimalizmusa kezdetben elbizonytalaníthatja a nézőt. Az olcsó szintire komponált filmzene egyszerre működik vaskos viccként és a kéretlen dallamtapadást garantáló, végtelenül hatékony aláfestésként. A film szikár formája látszólag esetleges, ám To éppen ezzel húzza be a nézőt a nagy elbeszélői csapdába. A homályban hagyott vagy sokáig visszatartott információk, a látszólagos eseménytelenség az utolsó felvonásban többszörösen kifizetődik.
Az első egy óra lezárt történetszála után az utolsó huszonöt perc új bonyodalma teljesen új fénytörésbe helyezi a finom gesztusokkal kommunikáló férfiközösséget. Az addig egyszerűnek tűnő sztori összetetté válik, a felszínesnek ítélt karakterek komoly mélységekkel gazdagodnak, a film minden addigi eleme helyre kerül. To nem von le semmiféle erkölcsi tanulságot, nem jutalmazza vagy bünteti hőseit. Duplán elvégzik a küldetést, és a film végén a főhős egy apró mosolyt is megenged magának. Ez bizony jó mulatság, férfimunka volt.
Tegyük fel, hogy megnéztem, és tetszett. Következő lépésnek mit ajánlasz?
Ha valaki bővebben is érdeklődik a filmcézár eklektikus és izgalmas munkássága iránt, az kezdésnek mindenképpen lapozza fel a Filmvilágban Varró Attila hiánypótló To-portréját. Johnnie To burjánzó életműve számos gyöngyszemet tartogat, az akciófilmes vonalon maradva érdemes rögtön egy 2012-es darabot elővenni. A Drogháború elegáns műfaji gyöngyszem, amit az ingerelárasztásos hollywoodi akciófilmeken szocializálódott, a hongkongi vonallal még ismerkedő kezdők is élvezettel fogyaszthatnak.
A film összetettebb, realisztikusabb története remekül passzol To takarékos rendezői stílusához. A különös hangulatú leszámolások méregerős képekbe sűrűsödnek, a feszes bűndráma valósággal átrobog a nézőn. A szembenálló felek a felesleges fecsegés helyett itt is a végzetük ellen hadakoznak, de az ólomba áztatott végkifejletet természetesen ezúttal sem kerülhetik el.
A Quentin Tarantino által is méltatott Election inkább a szövevényes politikai thrillerekhez áll közelebb. A Keresztapa és a Kártyavár rajongói dörzsölhetik a tenyerüket, a szinte teljesen akciómentes karakterdráma az új maffiafőnök felemelkedését követi nyomon. A film a hatalomért vívott harc allegóriájaként is nézhető, a sötét játszmák az erkölcsi kódok és hagyományok eltűnéséről mesélnek.
Némileg hasonló húrokat pendít meg a jelképes áron még mindig beszerezhető, már említett Száműzöttek is. A kényszerű együttlétben egymásnak feszülő gengszterek csendes leszámolása a régi férfibarátság vérbe és könnybe mártott költői állapotrajza. Aki pedig a fentieknél valami harsányabb és morbidabb filmre kíváncsi, az Őrült nyomozó bizarr akcióthrillerével próbálkozhat. Az itt sorolt filmek egytől-egyig pompás kapudrogok, akár To életművébe, akár a hongkongi akciófilmek fantasztikus világába szeretnénk alámerülni.
57. alkalommal adták át a Magyar Filmkritikusok Díját az előző év legjobbnak ítélt teljesítményeiért. Az elismerésekről a Magyar Újságírók Országos Szövetsége film- és tévékritikus szakosztálya és a Magyar Filmművészek Szövetsége filmkritikus szakosztálya döntött.
B. Nagy László-fődíj: Egy nap
Legjobb rendező: Kenyeres Bálint (Tegnap)
Legjobb kisjátékfilm: Ostrom (Kovács István)
Legjobb dokumentumfilm: Könnyű leckék (Zurbó Dorottya)
Legjobb animációs film: Sellők és rinocéroszok (Traub Viktória)
Legjobb forgatókönyv: Remélem legközelebb sikerül meghalnod (Schwechtje Mihály)
Legjobb első film: Remélem legközelebb sikerül meghalnod (Schwechtje Mihály)
Operatőri díj: Máthé Tibor (A hentes, a kurva és a félszemű)
Legjobb női főszereplő: Szamosi Zsófia (Egy nap)
Legjobb férfi főszereplő: Hegedűs D. Géza (A hentes, a kurva és a félszemű)
Legjobb női epizódalakítás: Monori Lili (Rossz versek)
Legjobb férfi epizódalakítás: Kovács Zsolt (Rossz versek)
Legjobb vágás: Tálas Zsófia (Rossz versek)
Legjobb látványterv: Rajk László (Napszállta)
Legjobb filmzene: Melis László (Napszállta, A rossz árnyék, És a halottak újra énekelnek...)
Február 27. és március 8. között kilencedik alkalommal rendezik meg a Frankofón Filmnapokat. Premierek, premier előtti vetítések, cannes-i, berlini, torontói fesztiválsikerek bő egy hétig Budapesten a Corvin, Toldi és Puskin moziban, a Széchenyi Fürdőben, illetve a Francia Intézetben, valamint az ország 12 városában. 19 film – 8 országból. 
A hatodik 
