Víruspara, politika, társadalmi pszichózis

2020. augusztus 05. - filmvilág

fertozes.jpg

Az emberiséget / társadalmat / kisebb közösségeket fenyegető járványok hálás témát jelentenek az akció-, horror- és sci-fi filmrendezők számára. Az 1970-es években az ebola, az 1980-as években az AIDS, majd az 1990-es években megint az ebola, a 2000-es évek végén a H1N1 váltott ki félelmet világszerte, megihletve a filmrendezőket is. Valószínűleg a koronavírus is előbb-utóbb a mozgóképre költözik.

Ebben a tanulmányban nem foglalkozom a horror és sci-fi műfajba sorolható járványfilmekkel (zombifilmek, A Vörös Halál álarca, Az utolsó ember a Földön, 12 majom, Legenda vagyok, Androméda törzs), hanem kizárólag azokkal, amelyek társadalmi és politikai drámák, vagy legfeljebb akciófilmek. Nem is önmagában a járvánnyal, mint egészségügyi kihívással való megküzdés áll a kutatásom középpontjában, hanem az, hogy a filmben szereplő politikai /katonai /adminisztratív hatalmak, szervezetek, vagy egyes személyek hogyan viselkednek. Hogyan reagálnak a járvány társadalmi következményeire? Milyen eszközöket vetnek be? Van-e különbség a lényegüknél fogva autoriter szervezetek (hadsereg, titkosszolgálat) és a szakértők (a tudomány emberei) között? Tehát nem annyira magáról a vírusról van szó, mint inkább a politika, tudomány és társadalmi pszichózis összefüggéseiről.

and_the_played_on.jpg

És a zenekar tovább játszik

Az És a zenekar tovább játszik című társadalmi dráma az AIDS fölfedezésének történetét meséli el. Az Egyesült Államokban működő The Centers for Disease Control nevű egészségügyi szervezet 1981. május 6-án kiadott heti jelentésében azt írta: „1980 októbere és 1981 májusa között öt, aktív homoszexuális életet élő fiatalembert kezeltek pneumocystis carinii tüdőgyulladással három különböző Los Angeles-i kórházban. A páciensek közül kettő meghalt.” Így kezdődött az AIDS (Acquired Immune Deficiency Syndrome, azaz Szerzett immunhiányos tünetegyüttes) kutatásának története. Három éven belül egy amerikai és egy francia kutatócsoport egyaránt föltárta az AIDS okát. A vírus a nemzetközi egészségügyi szervezetek döntése alapján a HIV (Human Immunodeficiency Virus, emberi immunhiányt előidéző vírus) nevet kapta.

A betegség, mint ahogyan arra az egészségügyi szervezet jelentése is utal rá, először a kaliforniai meleg közösségekben, azon belül is a férfiak körében jelent meg, ezért hosszú ideig a konzervatív politikai véleményformálók úgy vélekedtek, hogy ez csupán a meleg közösségek problémája. Ez súlyos előítéleten alapuló vélemény volt, ráadásul az egészségügy hamarosan megcáfolta. Mert bár igaz, hogy az első áldozatok valóban a melegek voltak, ám hamarosan új fertőzötteket találtak az afrikai és haiti bevándorlók, valamint az intravénásan drogot használó emberek között. Majd pedig néhány olyan eset is történt, ahol akár a homoszexualitás, akár az intravénás droghasználat kizárható volt: vérátömlesztéses betegek is elkapták a gyilkos kórt. A halálozási arány 40%-os volt. Ez érthetően megriasztotta az orvosokat, annál is inkább, mert sötétben kellett tapogatózniuk. Kezdetben abban sem voltak biztosak, hogy nemi úton terjed a betegség.

A kormány, a média és a társadalom sokáig abban a hamis tudatban élt, hogy a lakosság többsége védett, mert csak a melegeket fertőzi meg a vírus. A filmben is elhangzik a melegjogi aktivista, Bill Kraus és az orvos közötti beszélgetésben, hogy a tévétársaságok teljesen érdektelenek, nem beszélnek az ügyről. A melegjogi aktivista azt mondja, hogy a médiáknak ez „nem hír” és hogy egy újságíró azt mondta neki, hogy ez csak olyanokat érdekel, akik „maguk is melegek vagy azt szeretnék, hogy az összes meleg haljon meg.”

Nemcsak a média, hanem az egészségügyi szereplők is felelőtlenül elhallgatják a kórt. A kórházigazgató azt mondja négyszemközt, zárt ajtók mögött az orvosnak, hogy panaszkodnak neki azért, hogy „olyan betegek” járnak a kórházba. Látszik tehát a társadalom felől az áldozatok (ti. melegek) hibáztatása.

Milyen konklúziót vonhatunk le a film kapcsán? Több szinten vizsgálható a járvány és a külső szereplők kapcsolata. Az orvosoknak és a meleg közösségeknek a társadalommal való kapcsolata konfliktusos volt. A társadalom – részben a politika, részben saját értékrendje miatt – egy csoport (melegek) ügyének tartotta a betegséget. Ennélfogva nem megnyugodott, hanem a félelme növekedett a melegektől, majd az intravénás kábítószer-fogyasztóktól. Az, hogy kiderült, vérátömlesztés útján is el lehet kapni a betegséget, nem a részvétet, hanem a félelmet növelte. Ismét bebizonyosodik az a szociálpszichológiai tézis, hogy az emberek hajlamosak hibáztatni a betegeket, illetve azokat a csoportokat, amelyek a betegségtől érintettek.

and_the_played_on2.jpg

A film eredeti archív híradórészletek révén idézi föl, miként hatalmasodik el a félelem az embereken. Két nővér fölmond a kórházban, mert nem akarják ellátni az AIDS-fertőzött betegeket. Betiltják az elsősegély-tanfolyamokat, nehogy az újraélesztés gyakorlása során elkapják az AIDS-et. Ezekből a példákból látható, hogy mennyi tévhit, rémhír terjengett az AIDS-ről (s egyébként ezek példázzák, mennyire fontos a tájékoztatás).

De konfliktusos volt a melegjogi mozgalom és az orvosok kapcsolata is. Az orvosok javasolták a közfürdők bezárását, amelyek a meleg közösség számára lehetőséget nyújtottak a közösségi élményre. A melegek azonban nem voltak egységesek ebben a kérdésben. Ők a szabadság megélését látták a fürdők nyitva tartásában. Ez egyúttal magyarázza, miért olyan nehéz az intézménylátogatási tilalom bevezetése. A melegek számára az egészséggel egyenrangú, hogy legyen egy hely – mint ahogyan az egyikük mondja – ahol nem érzi magát „szörnyetegnek”.

and_the_played_on1.jpg

A második szint a tudományé. A tudósok természetesen kezdetben sötétben tapogatóznak, hiszen egy olyan betegséggel találkoznak, amelynek eleinte se az okát, se a terjedés útját nem ismerik. Helyzetüket nehezíti, hogy a politika csökkenti az orvosi kutatásokra fordított szövetségi kiadásokat. A tudósok több ízben panaszkodnak arra, milyen irracionális mértékben csökkenti a kormányzat a költségeket az orvosi kutatásra. A Reagan-kormányzat nem támogatja a Dr. Don Francis által benyújtott 37 milliós költségvetésű gyógyítási és megelőzési programot. Hiába érvelnek a kutatók azzal, hogy ha most nem cselekszenek, évek múlva milliárdokat kell költeni a betegek kezelésére.

A harmadik szint a politika. Sem a Demokrata, sem a Republikánus Párt nem eléggé érzékeny a melegek problémáira. Ezért becsülik alá eleinte az AIDS-et. Később azonban változik a helyzet, ahogyan kiderül, hogy a betegség nem csak egyes csoportokat képes fertőzni, és ahogyan a tudományos eredmények bizonyítják a vírus veszélyességét. Egy archív híradófelvételt vágnak be, ahol Henry Waxman kaliforniai képviselő szembesíti a kormányzatot az előítélettel: „Ha ez a betegség a gyerekeket vagy kongresszusi képviselőket támadt volna meg, biztos vagyok benne, hogy a reagani vezetés mindent megtett volna, hogy cselekvésre ösztönözze a kormányzatot”.

virus.jpg

Vírus

Míg az És a zenekar tovább játszik egy létező betegségről szól dokumentumfilmszerűen, addig A vírus című amerikai film egy fiktív, bár az afrikai ebola által ihletett betegségről szól. Sam Daniels ezredes rájön, hogy Afrikában egy új, az influenzához hasonló halálos betegség bukkant fel, amely iszonyú sebességgel terjedhet el. Egy falu teljes lakosságát már elpusztította a kór. Daniels hazatér. Hiába próbálja – mint a főhős megannyi amerikai filmben – figyelmeztetni a bürokráciát, zárt fülekre talál. Egy kismajom behurcolja a betegséget az Egyesült Államokba, és egy teljes kaliforniai kisvárost vesztegzár alá vesznek a halálos kór miatt. Kiderül, hogy a vírust biológiai fegyverként az amerikai hadsereg titkos részlege fejlesztette ki.

Az ellentét itt is több szinten jelentkezik. Először is a kutató, azaz Daniels és a bürokrácia, illetve a politika között. Fölöttese, Billy Ford tábornok és az ármánykodó Donald McClintock tábornok akadályozzák Danielst: előbbi, mert eleinte nem hiszi el Daniels aggodalmát a járvány pusztító hatása miatt, utóbbi pedig azért, mert érdeke, hogy eltussolja, hogy a vírust az amerikai hadsereg fejlesztette ki. Daniels tehát az amerikai film tipikus alakja, a fölöttesei és a bürokrácia által akadályozott hős.

Érzékelhető, hogy Danielsnek kettős fronton kell helytállnia: nemcsak a vírust kell megfékeznie, hanem saját fölöttesei ármánykodását is. Ez egy másik helyzet, mint az És a zenekar tovább játszikban, ahol az állam felelőssége csak közvetett a betegség terjedésében. A Vírusban nemcsak arról van szó, hogy a szövetségi kormányzat nem biztosít elegendő pénzügyi támogatást a betegség megelőzésére és a gyógyításra, valamint a vírussal kapcsolatos kutatásra. A filmben az állami szereplők aktív bűnösei a vírus kialakulásának.

A filmben a fejlett világ gőgje is megnyilvánul. Daniels kirángatja egy estélyről Ford tábornokot, aki csak annyit mond a járvány által kipusztított afrikai faluval kapcsolatban: ha a járvány gyorsan terjed, az jó, mert a betegek hamar meghalnak, tehát elegendő izolálni egy helyen a járványt, és meghal mindenki, aki hordozója lenne. Ford tábornok szavaiból süt a nagyhatalmi, sőt szuperhatalmi gőg, melynek magaslatairól elintézi az afrikai járványügyi problémát. Ugyanő azonban fokozatos jellemfejlődésen megy át. Nem támogatja McClintock tervét, hogy egy napalmbombával megsemmisítsék a vesztegzár alá vett városkát, ezzel eltüntetve a vírust és a bizonyítékokat is. Daniels segítségére siet, amikor az meg akarja akadályozni a bombázást. Végül pedig letartóztatja McClintockot, noha tudja, hogy ezzel a saját ítéletét is aláírja.

virus1.jpg

Másrészt ellentét alakul ki a társadalom, pontosabban a mikrotársadalom, azaz a város lakosai és a politika között. A lakosok gyakorlatilag katonai ellenőrzés alá kerülnek. Kijárási tilalmat rendelnek el, és katonai járművek cikáznak az utakon. Láthatunk dulakodást a lakosok és a katonák között, sőt egyiküket géppuskaaggyal mellbe, majd állon ütik. Vagyis pillanatok alatt az 1960-as évek nagyvárosi diáktüntetéseit és polgárjogi tüntetéseit idéző jelenetek játszódnak le. Egy ember azt kiáltja: „Nekünk is vannak jogaink!” Mintha csak a mai koronavírus kapcsán lejátszódó amerikai tüntetéseket látnánk a szigorú járványvédelmi intézkedések ellen. És természetesen a politika sem egységes! Az elnök hosszú ideig habozik, hogy McClintock és a hadsereg javaslatát elfogadva a katonai megoldást, azaz a pusztítást válassza. Csak akkor dönt a városka elpusztítása mellett, amikor meggyőzik, hogy 24 órán belül – a vírus kiszabadulása következtében – több tízmillió amerikai halhat meg. Fölmerül tehát a súlyos etikai dilemma, mint annyiszor a politikában és a történelemben: szabad-e jó cél, jelen esetben az ország megmentése érdekében föláldozni emberek kisebb csoportját. Szabad-e a jó cél eléréséhez igénybe venni az embertelen eszközt, jelen esetben milliók megmentését ezrek föláldozása által? McClintock a bomba ledobása mellett áll, míg Ford habozik.

Eszmei szempontból is megvilágítható Ford és McClintock vitája. Ford azzal érvel, hogy nem szabad a törvényes hatalomnak terroristává válnia a saját népe ellen, még akkor se, ha a rosszból (emberek meggyilkolása) jó (a halálos kór megállítása) következik. Ford képviseli tehát a klasszikus amerikai libertariánus álláspontot. Ugyanakkor Ford tábornoknak sem volt aggálya, amikor nem amerikai állampolgárok, hanem afrikai parasztok életéről volt szó, mert az ő hangjuk nem hallatszik el Washingtonig. Forddal szemben McClintock a klasszikus technokrata, aki elsősorban a hatalom érdekét nézi.

virus2.jpg

A két tábornok beszélgetése felhívja a figyelmet arra, hogy még a demokratikus berendezkedésű államokban is lehetnek olyan kérdések, amelyeket az intézményrendszer eltitkol az emberek elől. A közpolitikai döntéshozatalt befolyásoló „vasháromszögek” (szakmai szervezetek, kongresszusi képviselőcsoportok, lobbicsoportok) hadsereghez kötődő nyomásgyakorló csoportjai elegendő képességgel rendelkeznek ahhoz, hogy a politikát rávegyék arra, hogy bizonyos dolgokat titkoljon el az emberek elől. A titkolózás azonban főszabály szerint ellentétes a demokrácia szellemiségével, amely a döntéshozatal nyitottságán alapul.

A hadsereg és a hozzá kötődő érdekszervezetek azonban arra hivatkoznak, hogy bizonyos nemzetbiztonsági szempontból releváns kérdéseket el kell titkolni a közvélemény elől. Részben azért, mert a nemzetbiztonsági kérdéseket eleve kivonják az általános etika alól, részben pedig, hogy az ellenséges államok ne jussanak a titkok birtokába. Nem véletlen, hogy McClintock egyebek mellett a Japánra ledobott atombombával példálózik a Ford tábornokkal folytatott vitájában.

Gyakran szóba hozzák az atombomba kifejlesztését és ledobását példaként arra, hogy a tömegpusztító fegyverek birtoklásának monopóliuma szükségképpen igényli, hogy e fegyverek kifejlesztését titokban tartsák. És ha már valakinek van tömegpusztító fegyvere, azzal érvelnek, hogy inkább a demokráciáknak legyen, önmaguk védelme érdekében, mintsem a diktatúráknak (sokszor fölvetik, hogy az Egyesült Államok a hitleri Németországgal és a császári Japánnal versenyfutásban fejlesztette atombombáját, és ki tudja, ha utóbbiak jutnak célba, az ottani vezetés moralizált volna-e az új fegyver bevetésével). McClintock ezért nem érez lelkiismeret-furdalást amiatt, hogy az Egyesült Államok kifejlesztette a vírust biológiai fegyverként.

fertozes1.jpg

Fertőzés

A 2000-es években sem tudtak ellenállni a járványtémának. Ennek újabb keletű darabja a Fertőzés. A kiindulópont a Vírushoz hasonló, csakhogy itt kezdettől fogva egy globális problémával állunk szemben. Míg a Vírusban sikerült lokalizálni a halálos kórt egy kaliforniai városkában, a Fertőzésben a vírus elterjed a világ minden pontján. Egymástól függetlenül több ember lesz rosszul a világ több országában. A film igen népszerű lett a mostani koronavírus idején, aminek oka, hogy a filmbéli szituáció kísértetiesen emlékeztet a mostanira: a filmben Kínából, pontosabban Hongkongból érkezik a vírus (a mostani koronavírus szintén Kínából indult el), a kialakulásában a denevér a ludas, akárcsak a mostani esetben, és a tünetei szintén az erős influenzához hasonlatosak. Mindazonáltal a film cselekménye sokkal szétesőbb, mint a Vírusé, ugyanakkor párhuzamosan bemutatja több szereplő viselkedését: a járványügyi szakemberét, az újságíróét, az orvosét, és a civil apáét, akinek egyetlen törekvése, hogy megmentse a lányát a karanténba zárt városban.

A politikusok hogyan reagálnak a válságra? Kezdetben az érveket sorolják a pánikkeltés ellen: most jön a karácsonyi bevásárlás, nem lehet akadályozni az emberek mozgását stb. A járványügyi nyomozó egy minnesotai cégnél nyomoz egy dolgozó titokzatos halála miatt, aki szintén a kórral fertőződhetett meg. Közben a hadsereg itt is beavatkozik: ahogyan egy tábornok mondja Ellis Cheevernek, a Center for Disease Control and Prevention állami egészségügyi intézet munkatársának, szigorúan titokban kell tartani azt, hogy egy kongresszusi képviselő rosszul lett a kórtól, valamint azt is, hogy az elnököt biztonságba helyezték. Máskülönben elszabadul a pánik, az emberek megrohanják a bankokat, kiveszik a pénzüket, aztán megostromolják a boltokat, áruházakat, és minden összeomlik. Tehát ismét azt láthatjuk, hogy a katonai érdek ütközik az orvosi kutató érdekével. Előbbi számára bizonyos információk eltitkolása, utóbbinak a kutatás megkönnyítése az érdek.

A társadalom fékevesztetten reagál arra, hogy a gyógyszertárban nem tudnak kiadni újabb gyógyszermennyiséget. A kétségbeesés átcsap tombolásba és rombolásba. A tömeg megrohanja az élelmiszersegélyt szállító teherautókat, az apa bottal kergeti el lánya barátját, nehogy megfertőzze. A Fertőzés a Vírusnál sokkal reálisabban mutatja valószínűleg egy járvány szociálpszichológiai hatását. A Vírusban is látunk engedetlenséget, de az amerikai kisváros polgárai nem vetemedtek fosztogatásra és egymással szembeni erőszakra. Ott az erőszak a hadsereggel szemben jelentkezett, nem pedig egymással szemben. A Fertőzésben viszont minden kontroll lehull az emberekről.

Konklúzió

A fenti három film egyaránt tartalmaz morális és politikai jellegű döntéseket. Továbbá mindhárom filmben megjelennek a betegség kapcsán konfliktusok: egyrészt a politika és a társadalom között, másrészt a társadalom különböző alrendszerei között. A betegség kezelésével, okainak föltárásával kapcsolatos dilemmák, megoldási nehézségek esetében ez természetes is egy rendkívül bonyolult rendszerben, mint amilyen az ipari, illetve posztindusztriális társadalom. Egy afrikai vagy éppen középkori európai falusi kisközösséget a betegség vagy kipusztítja / kipusztította, vagy pedig a lakosok egy részének sikerül(t) túlélni, és az élet folytatódhat tovább, mint a betegség előtt. A paraszti közösségekben a túlélés a legfőbb parancs.

Minden látszat ellenére egy sokmilliós, akár tízmilliós lakosú metropolisz, vagy több tízmilliós lakosú ország sokkal sebezhetőbb, mint egy harmadik világbeli falu, éppen a technológiai fejlettség, a munkafolyamatok bonyolultsága és az egymáshoz kapcsolódó szolgáltatások sokrétűsége miatt. Gondoljunk csak abba bele, hogy ha halálos kór üti föl fejét egy gyárban, le kell állítani a termelést, minden dolgozót át kell szűrni a járványügyi protokollon. Ha egy dolgozóval vagy akár egy összefogdosott árucikken a vírus kijut, és eljut A pontból B pontba – akár a város vagy az ország másik részébe, akár másik országba –, ez magával hozza az áruszállítás korlátozását. A közlekedés, áruszállítás leállása, a bonyolult közszolgáltatások, a közigazgatás szüneteltetése vagy átállása más rendszerbe, a hatalmas embertömeg élelmezése, ellátásának biztosítása jóval nagyobb logisztikai feladatot kíván egy metropoliszban, mint egy kisebb településen. Nem egyszerűen a vírus megfékezése okoz problémát, hanem a mindennapos fejlett életfeltételek további zökkenőmentes biztosítása.

A demokráciában ilyenkor azt várják el a vezetőtől, hogy összehangolja a különböző szervezetek és az érintett szakpolitikák (járványügy, közegészségügy, rendfenntartás) tevékenységét, és egyúttal rendszeresen informálja a polgárokat. Természetesen előfordulhat olyan helyzet, hogy a legfőbb közjogi méltóságot is biztonságba kell helyezni. Ez történik a Fertőzésben.

A demokráciákban a „normális” ügymenet idején a fegyveres testületek csupán a végrehajtó hatalom karjaként működnek, de nem próbálnak önálló tanácsadói szerepkörre szert tenni. A Vírusban az elnök habozik zöld utat engedni a legradikálisabb megoldásnak, de katonai tanácsadói meggyőzik, hogy nincs más lehetőség (valójában persze van, hiszen Daniels ezredes már a vírusgazda nyomában van). A hadseregnek ott persze érdeke a kisváros lebombázása, és ezzel a vírussal együtt a bizonyíték eltüntetése is. A Fertőzésben a hadsereg szintén jelentős szerepet kap, hiszen az elnök ismeretlen helyen tartózkodik, a Kongresszus csak digitálisan ülésezik, így gyakorlatilag az állami hatalom szereplői közül a polgárok csak a hadsereggel találkoznak. Alapvetően azonban mindkét filmben megmaradnak a demokrácia keretei.

A tudósok mindhárom filmben szembekerülnek a politikával és / vagy a fegyveres szervezetekkel. A konfliktus oka, hogy ők hivatásukból fakadóan a tudományos megoldást (a vírus okainak kutatása, terjedésének föltérképezése) kívánják megoldani, ami egyrészt hosszú munka, másrészt pedig költséges. A politika és / vagy fegyveres testületek azonban rövid időintervallumban gondolkodnak, és azonnali, gyors megoldás követelnek. Nyilvánvaló, hogy amikor meg kell oldani egy válságot vagy elhárítani egy katasztrófát, nincs lehetőség a mélyen megalapozott tudományos kutatómunkára. A politikusnak és a katonának döntés kell hoznia, lehetőleg minél gyorsabban, a nagyobb baj elkerülése érdekében. Másfelől a konfliktus abból fakad, hogy a tudós – esküjénél fogva – az igazságot kutatja. Etikátlan a tények elhallgatása. A politikus nem mondhat olyat, amivel növelhetné a tömeghisztériát. Azt kell kommunikálnia, hogy ura a helyzetnek, hiszen ellenkező esetben hozzájárulna a válság elmélyítéséhez.

A tudósnak nemcsak a hatalom felől kell védekeznie, hanem gyakran az áltudomány vagy a rémhírgyártás irányából is. A Fertőzés bemutatja, hogy a járványhoz hasonló katasztrófák idején a tudományba vetett hit milyen hamar megkérdőjeleződik a fölbukkanó kóklerek, rémhírterjesztők és a konspirációs elméleteket gyártó firkászok által, akik megmondják a „tutit”, és magukat az elhallgatott igazság letéteményeseiként tüntetik föl. Az emberi természet pedig olyan, hogy szeretne fogódzókat kapni, szeretné, ha a félelmeire választ kapna. Ha a tudomány nem tud számára biztatót közvetíteni, akkor az ember könnyen áldozatul eshet a kóklereknek és fake news-gyártóknak.

Úgy véljük, hogy ezek a fenti filmek segítenek választ kapni arra, hogyan is viselkednek az emberek többségükben egy rejtélyes betegség vagy egy járvány esetén. Az ember számos betegséget legyőzött, de mindig újabb és újabb betegségek bukkannak föl. Ezek előállításához néha az emberi felelőtlenség is hozzájárul, ahogyan a Vírusban láthatjuk, és a globális tömegturizmus és kereskedelem, a sűrűsödő, egész Földet behálózó személyi és áruszállítás jó lehetőséget, a gyorsan gyarapodó, metropoliszokba zsúfolódott embertömeg pedig jó táptalajt jelent a vírusok elterjedéséhez. Így biztosan születnek még újabb blockbuster járványfilmek.

Paár Ádám


A Filmvilág vírusfilmekkel foglalkozó podcastje ide kattintva hallgatható.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr5816104530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

andrewhorvath 2020.08.06. 09:46:55

a jelenlegi /cov-19/ jarvanyban szamomra a legbosszantobb, hogy nem tudjak megmondani az emberek 90% miert veszeli at, nem betegszik meg a virustol...oregek, immunhianyosok, betegek fogekonyabbak,...amit sejtenek/ tudnak,...eppen ezert/ a tudatlansag miatt sziv mindenki,...