Július 31-én az Innovációs és Technológiai Minisztérium bejelentette a szeptember elsejével működési modellt váltó Színház- és Filmművészeti Egyetem fenntartó alapítványának kuratóriumi tagságát és elnökét. Az elnök Vidnyánszy Attila rendező, a Nemzeti Színház főigazgatója, egyetemi tanár lesz. A kuratórium tagjai: Bacsa György, a Mol stratégiai ügyvezető igazgatója, Lajos Tamás operatőr-producer, Rátóti Zoltán színész-rendező és Világi Oszkár, a Slovnaft Igazgatóságának elnöke, vezérigazgatója.
A döntéssel kapcsolatban a Színház- és Filmművészeti Egyetem szenátusa közleményt juttatott el a sajtónak, amelyben a következőket írják:
“A névsor világossá tette, hogy a kuratórium megbízója sem a kurátorok személyére tett javaslatainkat, sem a kiválasztásukra kidolgozott szakmai szempontrendszerünket nem vette figyelembe. Szemben a korábban lebegtetett lehetőséggel az egyetem egyetlen képviselője sem kapott helyet a testületben.
A kuratórium nem ismeri az SZFE valós működését. Vidnyánszky Attila személyében olyan elnök kapott felhatalmazást, aki nyilatkozataival évek óta következetesen és céltudatosan rombolja egyetemünk hírnevét. A kuratórium további tagjainak ugyanakkor nincs számot tevő felsőoktatási tapasztalata.
Mindezek együttesen ismét azt bizonyítják, hogy esetünkben a modellváltás valódi célja nem az oktatás korszerűsítése, színvonalának emelése, hanem a minőséget és a hagyományokat semmibe vevő erőszakos térfoglalás, a szabad gondolat korlátozása.”
FRISSÍTÉS:
Zsámbéki Gábor, aki 1979 óta oktatott színészosztályokat, felbontotta szerződését a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel. Szeptember 1-től, az új kuratórium belépésétől kezdve már nem tanít ott.
Gáspár Máté, az Elméleti és Művészetközvetítői Intézet vezetője is lemondott, ezzel a részletes indoklással: