Filmvilág blog

A nők éve – Best of 2015

2015. december 23. - Huber Zoltán

hz.jpg

Évösszegzőt írni nem különösebben bonyolult. Az ember visszagondol az eltelt idő alatt maradandóvá vált filmélményeire, a nagy meglepetésekre és csalódásokra, majd az eklektika jegyében kiválasztja azt a tízet, ami összességében a legjobban tükrözi a személyes ízlésvilágát. Míg a listázást tavaly a bőség örömteli zavarával vezettem be, most a potenciális helyezettek szűkössége okozott problémát. Számtalan jó filmet és sorozatot láthattunk persze idén is, sőt, akadt köztük néhány egészen zseniális is. Az erős nemzeti filmgyártások, az amerikai függetlenek és Hollywood is hozták a kötelezőt, de sajnos nem sokkal többet. Általában a kiszámíthatóság győzött a katarzis felett, az a bizonyos elsöprő erejű hatás az esetek túlnyomó többségében sajnos elmaradt.

Az Álomgyár legtöbb bevételt betakarító pénzkaszái közül kettőt végül a listámra tettem (lásd később). A Marvel-univerzumot, a terminátorokat, dínókat és Bondot ellenben nagyon untam, Az éhezők viadala utolsó felvonása pedig néhol fizikai fájdalmat okozott. Bejött viszont a Mission: Impossible ötödik etapja és Az ébredő erő sem okozott nagy csalódást. Különösen élveztem a Mentőexpedíciót, ahogyan Guy Ritchie végtelenül laza és stílusos rendezését (Az U.N.C.L.E. embere) is. Kellően vicces volt a Kingsman és a Magic Mike XXL túlhúzottsága is. Sajnos pont azokat az álomgyári produkciókat fogadta értetlenül a közönség, amelyek ha korlátozottan is, de próbáltak valamennyire kísérletezni. A Chappie pimasz szabálytalanságai, a Holnapolisz tudatosan infantilis nosztalgiája és a Bíborhegy gyönyörű retró-rémmeséje a közönséget nem hozták lázba, holott ezekért a filmekért simán lehetett lelkesedni.

chappie.jpg

A tengerentúli indie-vonalon továbbra is megbízhatóan magas a minőség, a tavalyihoz hasonló ütős zsánerjátékok mégis elmaradtak. A Kumiko, a Cop Car vagy az A Girl Walks Home Alone at Night mind rendben voltak, ám néhány év múlva valószínűleg már nem beszélünk róluk. Nagyon szerettem a Dope és az Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni finom geek-humorát és a különös karaktereket, üdítő volt a The End of The Tour pofázós lassúsága is. Ha egy csipetnyivel kevesebb indie-manír került volna ezekbe a művekbe, a végső listámra is felférhettek volna. A nemzetközi szintéren és a tévésorozatokat nézve hasonló volt a helyzet: sok produkció remekelt, ám végül mindig valahogy odakerült valahogy az a bizonyos „de”. A Kosok, az Aferim! vagy a ’71 kimondottan emlékezetesek, az ír Tenger dala gyönyörű. Érthetetlen a Black Sea mellőzöttsége, nem találtam rá az okra, miként süllyedhetett el ilyen hirtelen ez a csavaros, kiváló színészgárdával megtámogatott tengeralattjárós kaland.

Az év három legkülönösebb találata a metafilmezést hatványra emelő Sam Klemke időgépe, a piti lázadásból és éretlenségből katedrálist emelő Buzzard, illetve a tévés szappanparódiát halálkomoly képpel előadó A Deadly Adoption voltak. A mozis hájpok és kritikus-favoritok között csalódás a The Assassin bántó modorossága, a Duke of Burgundy folyamatos kifulladása és a Valami követ kimértsége. A vágás nélküli Victoria inkább érdekes volt, míg a Macbeth vizuálisan volt erős, mégsem ütött igazán. A Saul fia erényeit elismerve sem kerültem a hatása alá (ennek egyik okáról lentebb), a Liza, a rókatündért övező rajongással pedig nem tudtam mit kezdeni. A sorozatoknál ígéretes volt az első Better Call Saul és a hibái ellenére is magával vitt a Mr. Robot, rajtuk kívül a bejáratott címek nyújtották a megbízhatót (Mad Man, Homeland, Silicon Valley). Nem várt meglepetés lett a True Detective mélyrepülése és az Egynyári kaland szerethető balatoni limonádéja. Összességében gyengébb volt az idei kínálat – igaz, jó néhány cím vár még januárban. Nemcsak fontos szériák, de jónak tűnő filmek vannak még a néznivalók listáján.

felvilag.jpg

Az idei év legizgalmasabb és legfontosabb mozgóképes jelensége az aktívabb és összetettebb női főhősök megjelenése, illetve a férfi és női karakterek közötti egészségesebb egyensúly helyreállása. A különféle műfaji filmektől (Valami követ, Kész katasztrófa) és fesztiválok kedvencein át (Victoria, Duke of Burgundy) egészen a hazai alkotásokig (Liza, Félvilág) érdekes női figurákkal azonosulhattunk. Van valami mélyen ironikus és komolyan elgondolkodtató abban, hogy 2015-ben örömteli fejleményként kell kiemelni a nemek közötti egyenlőség filmes megjelenését. A legerősebb jelzésértéke egyébként annak van, hogy Hollywood zászlóshajóját, az új Csillagok háborúját is egy fiatal csaj viszi el a hátán. Igaz, Rey egyelőre nem szült gyereket az űrmesében, de ha még több hozzá hasonló karakter íródik Hollywoodban, azzal tényleg mindenki jól jár. A listám első öt filmje szintén izgalmas nők körül bonyolódik, ami bizakodásra adhat okot. Talán reménykedhetünk végre abban, már nem véletlen egybeesésekről, hanem egy régóta esedékes adósság törlesztéséről, egy erősödő tendenciáról beszélhetünk. Végül következzenek a választottjaim:

mustang.jpg

Mustang

Ha az elmúlt hetek hazai történései nem tették volna kínzóan aktuálissá, ez a film talán lemarad a listáról. Az öt leánytestvér története ügyes műfaji megoldásokkal beszél a nők elnyomásáról és bár a témáról sok újdonságot nem mond, a rendezőnő következetesen képviseli a lányok nézőpontját és képes érzelmileg bevonni a nézőjét. Szimbolikus és fontos gesztus lenne az Oscar, én szorítok neki (bocs, Saul.)

Slow West

Hangulatos, okos, gyönyörű és ráadásul western. Kolléga már az év első felében készült listájára is rátette, én később láttam és nem hezitáltam, listára kerül-e. Itt már írtam róla.

inherent-vice.jpg

Beépített hiba

PTA szétfolyó, hipnotikus neo-noirjában iszonyú jó volt elveszni. Vigyázat! A film sztorija követhetetlen és ez abszolút szándékos. Aki nem szereti az ilyesmit, az garantáltan fanyalogni fog. A könyvet szintén ajánlom.

Halálos iramban 7

A hollywoodi hatásvadászatot nagyon lehet szeretni, de csak akkor, ha nem próbálják valami nagyon komoly dolognak álcázni. Az FF7 egy percig sem veszi komolyan magát és olyan gátlástalanul megy rá a kamaszfiús vágyálmokra, mint a csöcsös-autós videoklipek. Régen vigyorogtam ennyit moziban.

Egy durva év

J.C. Chandor az egyik legizgalmasabb kortárs rendező és most egy egzisztencialista gengszterfilmet forgatott. Régi vágású, visszafogott és elegáns darab, nagy kár, hogy valahogy elsikkadt a kínálatban. Itt már írtam róla.

insideout.jpg

Agymanók

A Pixar nagyon tud, ha akar, most épp kimondottan komplex pszichológiai fogalmakat és mentális folyamatokat magyaráznak el lehengerlően kreatívan és könnyedén. A legnagyobb dobásuk talán mégis az, hogy felnőttként kezelik a közönségüket és a meséjüket ezúttal nem áldozzák fel a merchandise-kompatibilis infantilizmus oltárán.

Sicario

Denis Villeneuve egy másik legizgalmasabb kortárs rendező és most egy egzisztencialista drogháborús filmet forgatott, egy alvilágba szálló nővel a főszerepben. Több szinten is hibátlanul működik, bónuszként pedig az operatőr Roger Deakins, a zenért Jóhann Jóhannsson a felelős.

Phoenix bár

A Saul fiát azért ünneplik, mert újszerű nézőpontból mesél a haláltáborok borzalmairól. Ezzel az állítással csak korlátozottan értek egyet: Nemes Jeles László egyébként erős alkotása a sajátos fogalmazásmódja ellenére is holokausztfilm marad és ez a kategória törvényszerűen egy sajátos nézői alapállást okoz. Christian Petzold munkája ezzel szemben éjsötét noirként/hitchcocki krimiként indul, és szinte észrevétlenül fordul át valami teljesen másba. A műfaji kódok és stílusjegyek segítségével máshogy viszonyulhatunk a figurákhoz és a történethez, a holokauszt borzalmai valóban más megvilágítást kapnak. Tudtam azonosulni a hősnővel és itt bizony van ám katarzis (bocs, Saul.)

ex_machina.jpg

Ex Machina

Ha akarom sci-fi, ha akarom szerelmi háromszög vagy épp karakterdráma. Zárt térben, három szereplővel régen láttunk ilyen izgalmakat, plusz az atmoszféra és a vizualitás is elsőrangú. Alex Garland rendezését nagyon vártuk és nem is okozott csalódást.

Mad Max –A harag útja

Nem is kérdés, nem is meglepetés, már mindent leírtak róla. Azt a kérdést tettem fel magamnak, láttam-e idén jobb filmet. A válasz annyi volt, hogy ezt háromszor néztem meg moziban. Ilyesmire jó pár éve volt utoljára példa.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr478193634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása