Filmvilág blog

Alkonyattól Pirkadatig 3 – A hóhér lánya

Filmek az alsó polcról #8

2014. március 11. - Orosdy Dániel

alkonyattól3.jpgRobert Rodriguez és Quentin Tarantino önfeledten szórakoztattak, Scott Spiegel és Duane Whitaker visszavitték az alapötletet a szerethető B-filmek közegébe, a Rodriguezek és P. J. Pesce viszont csak lekevertek egy nagyot Carpenter, Peckinpah és Raimi szerelemgyerekének, aztán lehúzták a mexikói kocsmavámpírok maradék méltóságát a klotyón. Kár.

Robert Rodriguez-t sosem a történetei miatt szerettük (ha szerettük/szeretjük egyáltalán). Legjobb filmjeit általában nem ő írta (hanem Tarantino vagy Frank Miller), vagy ha mégis, akkor ezek a „történetek” inkább néhánymondatos szinopszisokra épülő ötlet- és kliséhalmazok, melyeket szerzőjük minden lehetséges alkalommal elsüt (ld. Desperadóvá posztgraduált El Mariachi – A zenész). Éppen ezért ijesztő, ha a „story by” vagy „original idea by” kredit alatt Mr. Rodriguez neve olvasható, hiszen kiváló rendezői képességei ellenére az épkézláb történetek felvázolása és kifejtése nem tartozik az erősségei közé. Márpedig az első, ami megüti az ember szemét az Alkonyattól Pirkadatig 3 stáblistáján, az RR fokozott közreműködésének nyoma: míg az első résznél rendező-producer volt, a másodiknál mindössze producer, a 3. részhez már íróként és producerként is a nevét adja, egyik rokonában pedig a forgatókönyv szerzőjét tisztelhetjük. Ez lehetne öröm is, ám a végeredmény ismeretében inkább intő jelnek nevezném (és egyben magyarázatnak a Volt egyszer egy Mexikó erőltetettségére, de ez már egy másik történet).

A második dolog, ami feltűnik a stáblistát (plakátot, borítót stb.) böngészve, az a jó szereposztás hiánya. Az első rész A-kategóriás sztárjai (Clooney, Hayek, Keitel, Lewis) és a második rész tisztes B-kategóriásai után ebben az esetben a legkomolyabb játékos bizonyos Michael Parks, avagy az első rész elején kinyírt rangert alakító színész. Parks tehetséges színész, de önmagában kevés egy jó filmhez, főleg az első két rész színészi gárdájának ismeretében. [Megjegyzés a jövőből: a cikk azelőtt íródott, hogy Parks-t QT „nagypályára” állította volna a Kill Bill-lel, amiben mellesleg ismét az Alkonyattól pirkadatig Earl McGraw-ját alakította. Azóta láthattuk a Grindhouse-ban, a Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Fordban, a Django elszabadulban, Az Argo-akcióban, a Red State-ben etc. – A szerző.]

Ismerős arcok azért akadnak ebben az epizódban is, de súlyos színészi jelenlétről nem beszélhetünk. Danny Trejo ismét kap egy kisebb szerepet (ami öröm), de a főszereplőnek szánt Marco Leonardi inkább egy délutáni brazil szappanopera mellékficsúrjának, vagy szabadidejében színészkedő modellnek tűnik inkább, mint karizmatikus hősnek (nehéz elhinni, hogy a latin mozi nagy reménységéről, a Cinema Paradiso és A Stendhal-szindróma „veteránjáról” van szó). Feltűnik még a tinivígjátékokból és -horrorokból kölcsönvett Rebecca Gayheart (avagy a békatekintetű lány a Sikoly 2-ből), és a Hóhér szerepében Temuera Morrison (Egykoron harcosok voltak), aki ugyan színészileg már megütné a szintet, viszont szerepe alig akad, és az a kevés sincs jól megírva. Utóbbi körülmény egyébként beárnyékolja az egész filmet: a bugyuta „történet” jellegtelen, erőltetett és leginkább érdektelen figurákat mozgat. Az első két rész szereplői is kétdimenziós figurák voltak, igaz, de ebben az esetben az érdekesebb alakok (Parks, Morrison) kifejezetten háttérbe szorulnak, az átlátszó maradék pedig addig csetlik-botlik, amíg nagy nehezen vége nem lesz a filmnek – ez tulajdonképpen maga a cselekmény.

alkonyattól3a.jpg

A hóhér lánya tulajdonképpen az első rész előzménye szeretne lenni, azaz Santanico Pandemonium előtörténetéről van szó. Szerkezetileg az első részt követi, vagyis válogatott mákvirágok és ártatlan utazók a Titty Twister-ig való eljutását és küzdelmét regéli el. Ezzel nem is lenne semmi baj, de a rossz színészek és a gyenge szkript mellé elkelne minimum egy jó rendező, ezt az egész filmes zsákutcát megmentendő. Valaki, aki annyira ügyes és energikus, mint Rodriguez, vagy legalább olyan ötletes, mint Scott Spiegel.

P. J. Pesce rendezése azonban egyszerűen gyenge. Vannak jó pillanatai, de összességében felejthető, stílustalan és sablonos, amit csinál, mintha ki se akarná védeni a forgatókönyv hibáit. Jó példa minderre Parks karaktere, aki elvileg a klasszikus szépíró-zsurnaliszta-horrorszerző Ambrose Bierce-szel azonos.

A film elején úgy tűnik, mintha a történet az Ő titokzatos eltűnésére és feltételezhető halálára adna magyarázatot, megidézve leghíresebb írásának, a Bagoly-folyónak történetét. (SPOILER! Ez a híres novella egy álmot mesél el, melyet egy felakasztott ember él át közvetlenül a halála előtt, vagyis a továbbfolytatódó élet illúziójáról szóló „meghökkentő mese”. SPOILER VÉGE! Ugyanez a novella a szellemi alapja pl. a Jákob lajtorjája c. filmnek is.) Ezek után mit tudunk meg Bierce-ről? Hogy alkoholista és ateista volt, valamint látomások gyötörték. És persze hogy kb. 70 éves kora ellenére nagyon fiatalosnak és viszonylag virgoncnak mondható abban a néhány jelenetben, amelyben szerepel. Derék. Az opuszból még az sem derül ki, hogy a címét Bierce egyik írásából, A barát és a hóhér lányából kölcsönözte.

alkonyattól3b.jpg

A western-akció-horror-vígjáték kiindulópontjának szánt ötlettel Pesce és Rodriguez nem tudnak mit kezdeni: Ambrose Bierce csak díszítőelem, nyugodtan hívhatnák Smith-nek is, a végeredmény minőségén az sem változtatna semmit. Michael Parks az író szerepében igyekszik, de pechjére a film messze legérdekesebb karaktere többnyire teljesen passzív, és nem kapunk róla érdemi információt sem, ami megöli a figurát.

Bierce ellenpontja egy fiúnak tűnő lány (Jordana Spiro), aki vadnyugati bandita akar lenni, ezért megmentője, a tulajdonképpen derék csirkefogónak – vö. Seth Gecko – szánt főbandita (Leonardi) egyszercsak különösebb ok nélkül felakasztja. Az esetet túlélő lányt aztán később megölik. Logikus, nem? Ez a filmben is csak annyira érthető, mint ahogy én most leírtam.

Ugyanilyen (semmilyen) megfontolásokból eredően feltűnik még két nagyon idegesítő gringó (Gayheart és Lennie Loftin), valamint egy erotikus kisugárzású latin vámpírasszony (Sonia Braga), akiknek a funkciója kimerül a cicik mutogatásában és a vér ontásában. Tom Savininek és Fred Williamsonnak, Bruce Campbellnek és Duane Whitakernek nyoma sincs.

alkonyattól3c.jpg

Egy viszonylag érdekesen induló – de egyébként nehezen hihető – akasztásos jelenet után felejthető karakterek jutnak el logikátlan csavarokkal idétlen akciójelenetekbe, melyeken még a néhány ügyesebb, spagetti western-ihletésű ötlet sem segít (ld. a vak és süket postakocsihajtó párosát).

A humor általában ugyanolyan lapos, mint az akció, de azért 1-2 ügyesebb gore-jelenettel találkozhatunk. Az írók legérdekesebb húzása mégis egy Taxisofőr-idézetben merül ki („You talkin’ to me?!”), melynek oka kb. annyi lehetett, hogy a szerzők úgy érezhették, tartoznak valami tarantinós utalással a közönségnek (ez az epizód talán még a második rész Psycho-idézeténél is kínosabb).

Nagyjából ennyit érdemes tudni A hóhér lányáról. Aki kedvelte az első két részt, tehet vele egy próbát, hátha ezt is megszereti (sokak szerint ez a trilógia legjobb darabja, de legalábbis a jobbik folytatás), aki viszont már azokat se tudta elviselni, nagy ívben kerülje el.

Az írás első változata a Sokkmagazin online folyóiratban jelent meg, sokezer webévvel ezelőtt.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr805846021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása