Filmvilág blog

Kuriózum: így oktatta Sidney Lumet az amerikai tévénézőket 1955-ben

The Challenge

2014. január 15. - Orosdy Dániel

challenge.JPGIgazi kincs került fel a YouTube-ra a Princeton egyetemnek köszönhetően: Sidney Lumet egyik korai, saját jogán is figyelemreméltó tévés munkája. Közismert a filmbarátok körében, hogy Lumet tévérendezőként kezdte a pályáját, de még a szakemberek jelentős része is elfelejti a médium formanyelvének kialakításában szerzett érdemeit, amikor felróják neki, hogy nem volt igazi "újító alkat" (ami egyébként is vitatható, vagy legalábbis kiegészítésre szoruló álláspont), ráadásul ezen művek jelentős része ma már nem is igazán ismert, ha beszerezhetők egyáltalán. A The Challenge című félórás pilot gyakorlatilag teljes fegyverzetben állítja elénk a leendő mestert: a szociálisan elkötelezett, gondolatébresztő rövidfilm lélektanilag hitelesen, jó tempóban, fölösleges stilizálás nélkül meséli egy ún. kisember történetét, amelyben bárki, bárhol magára ismerhet. Már láthatjuk benne a később védjeggyé váló premier plánokat (ezekről Steven Soderbergh és Neil LaBute is megemlékezett a Szex, hazugság, videó audiokommentárján), Lumet egyik állandó színészét, a kétszeres Oscar-jelölt Jack Wardent (a hetvenes és kétezres éveket kivéve minden évtizedre jutott legalább egy közös munkájuk), a stáblistán pedig a kor két jelentős "kisképernyős" íróját, az Alkonyzóna atyját, Rod Serlinget, és a Tizenkét dühös ember szkripjét jegyző Reginald Rose-t. 


A The Challenge mai szemmel is érdekes-értékes munka, legfeljebb az a szorgalom tűnik némileg túlzónak, amivel gondolkodásra próbálja sarkallni a nézőjét, ez viszont bőven megbocsátható, hiszen maga a sorozat alapult (volna) a néző bevonásán és véleménynyilvánításra késztetésén, ahogy azt a nyitott befejezés egyértelművé is teszi. Nem utolsó sorban azoknak is érdemes megtekinteni az alkotást, akik az ötvenes évek televíziózásával, azaz "a tévé aranykorával" legfeljebb áttételesen, az élőben sugárzott nevesebb művek mozis adaptációin (pl. Tizenkét dühös ember, Virágot Algernonnak, Marty, Míg tart a bor és friss rózsa) vagy azok megidézésén (Bombabiztos-remake) keresztül kerültek kapcsolatba.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr105756303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása