Filmvilág blog

A játéknak vége (Bonnie-akták #9)

Tarantino nyomában

2013. március 12. - Orosdy Dániel

Point Blank – amerikai, 1967. Rendezte: John Boorman. Írta: Richard Stark (azaz Donald E. Westlake) Visszavágó című regénye nyomán Alexander Jacobs, David és Rafe Newhouse. Producer: Robert Chartoff, Irwin Winkler, Judd Bernard. Operatőr: Philip H. Lathrop. Vágó: Henry Berman. Zene: Johnny Mandel. Szereplők: Lee Marvin (Walker), Angie Dickinson (Chris), Keenan Wynn (Yost), John Vernon (Mal Reese), Carroll O'Connor, Lloyd Bochner, Kathleen Freeman, Sid Haig. 92 perc.

Utazók útra fel!Mit kell tudni róla?

Ez volt John Boorman első igazán jelentős filmje, egyben az egyik legismertebb Westlake-adaptáció, plusz ebben látható a zseniális Lee Marvin talán leghatásosabb alakítása. Ennek ellenére A játéknak vége – közismertebb, eredeti címén: Point Blank – nem számított különösebben sikeres filmnek a maga idejében, utólag vált kultikus alkotássá.

point blank4.jpg

Boormanről már többször megemlékeztünk a blogon, a Parker (filmen: Walker, Porter stb.) nevű hivatásos bűnöző is felbukkant már A társaság apropóján, Lee Marvin viszont eddig ritkán került szóba, pedig még a Piszkos 12 rovatunk banneréről is ő néz farkasszemet a Nyájas Olvasókkal, ráadásul szerepe A játéknak vége elkészítésében bőven túllép a húzónévén. Marvin volt az ugyanis, aki – túl a kreatív folyamatban való aktív részvételen – garantálta Boorman számára minden rendező legnagyobb álmát, a végső vágás jogát, és ezzel nélkülözhetetlen segítséget nyújtott minden idők egyik legmerészebb mainstream bűnfilmjének elkészítésében. A Point Blank összetett támadást indít a néző érzékszervei ellen, miközben apró darabokra tördeli Westlake alapvetően egyszerű történetét. A néző egy idő után már abban sem lehet biztos, tényleg Walker/Parker bosszújának (helyesebben: pénzbegyűjtő akciójának) történetét látja, vagy egy halál előtti álmot, esetleg egy furcsa emlékfolyam asszociációs alapon felvillanó képeit. A közönség anno nehezen viselte Boormanék kísérletezését, a kritika viszont ünnepelte a mozit, amely aztán – Martin Scorsesétől Walter Hillen át Steven Soderbergh-ig – filmesek tömegére hatott, és hat mind a mai napig (ld. Nicolas Winding Refn: Drive – Gázt!).

point blank.jpg
Egy táska rejtélyes fényeiMiről szól?

Walkert egy rablás után, melyet Alcatraz szigetén hajtottak végre, lelövi a barátja, aki ráadásul még a feleségét is elhódította tőle.
Walker egy titokzatos férfi segítségével visszatér, hogy megszerezze a pénzt, amit meglovasítottak tőle.
Walker bárkin és bármin átgázol, aki és ami akadályozza tervének végrehajtásában.

point blank2.jpg
Apró különbségekHol jön QT a képbe?

Mint azt A társaság kapcsán már jeleztem, a Point Blank hatása „a vágástechnikán és néhány stiláris megoldáson kívül elsősorban csak a pőre bosszútörténet átvételén és a mű halál előtti utolsó vízióként való értelmezésének lehetőségén érhető tetten (vö. Kill Bill)”, ám ezen túl maga a rendező is elismerően nyilatkozott a műről, melyet egy interjúban a Kutyaszorítóban egyik fontos ihletőjeként nevezett meg, és persze ott van még a nagy Lee Marvin is, akihez QT szabályos szerelmes levelet intéz a Kutyaszorítóban egyik dialógusában. Utóbbi film egyébként értelmezhető annak példázataként is, hogyan válik óhatatlanul önmaga áldozatává minden hivatásos bűnöző, ha – Parkerrel ellentétben – nem képes kiiktatni az érzelmeit az akció idejére, pl. felesleges vérengzésbe kezd (Mr. Szőke – aki a Marvinnal kapcsolatos megjegyzést teszi), vagy hagyja, hogy a rokonszenv legyőzze benne a vérprofit (Mr. Fehér – akire a Marvinnal kapcsolatos megjegyzés vonatkozik).

point blank1.jpg
Megmondom én nektek, miről szól a Like a Virgin!
Verdikt

A posztmodern bűnügyi film és a neo-noir kis túlzással A játéknak vége köpönyegéből bújt ki, QT mellett jeles rendezők tömege mondhatja magát Westlake, Marvin és Boorman adósának. Ez az „adósság” két, egymástól nem teljesen független vonulatban fedezhető fel: egyrészt sokan vették mintául – vagy legalábbis használták fel – a film egyszerű, ám ütős történetét és kompromisszumképtelen főszereplőjét (a távolról sem teljes felsorolás A társaságról szóló posztban olvasható), másrészt megtermékenyítette a rendezők, írók, vágók fantáziáját a sok különleges montázs, a töredezett dramaturgia, és a gyakran szürreális, már-már kubista képkomponálási technika is. Tarantino nagyjából ugyanolyan érzékeny a noir összes fajtájára, mint a kísérletező hajlamú játékfilmesekre (lásd Godard iránti rajongását, aki mellesleg a francia új hullám többi hősével együtt Boormannek is előképe volt), így az ő esetében a hatás duplán jelentkezik: ha nem is a konkrét idézetek szintjén, de a legtöbb művében mind formai, mind tartalmi értelemben megjelenik az a hagyomány, amelyet a Point Blank teremtett meg (hasonló a helyzet John Irvinnel is, akit ennek megfelelően rögtön Tarantino[!]-epigonként könyvelt el a szakma az Acélváros miatt).
Ha pusztán az erőszakot és a kegyetlenséget nézzük, A játéknak vége felett már biztosan eljárt az idő, élménynek viszont ma is hibátlan – de kizárólag a csonkolatlan, szélesvásznú változatban!

(Bővebben: Varró Attila elemzése a filmről.)

A Bonnie-akták további részei: itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr955117785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása