Filmvilág blog

Anekdoták a kamera mögül

Híres filmrendezők titkos élete

2012. július 19. - filmvilág

Hires_filmrende.jpgA filmrendezőkről írott portrék sajnos meglehetősen ritka madarak a honi könyvesboltok polcain. Az Osiris Kiadó egyetemes és magyar portrékönyveinek kiadása óta csupán elvétve lehetett találkozni rendezői pályákat bemutató írásokkal (ide tartoznak az Európa Könyvkiadó Fellini és Pasolini kötetei, vagy a Bestline Spielberg portréja). Éppen ezért figyelemre méltó a HVG Könyvek Kiadó gondozásában megjelent Híres filmrendezők titkos élete, melynek szerzője arra vállalkozott, hogy a kiválasztott neves alkotók pályaképéből kiragadja azok szokatlan, olykor meghökkentő habitusait, tulajdonságait, és a közhelyes bevezetőt idézve: lerántsa a leplet „sötét titkaikról”.

A könyv írója a rendezők születési évszámaihoz igazodva, kronologikus sorrendben strukturálja a portrékat, melyeket további filmkészítők pár soros életrajzaival bővít és illusztrálja szellemes, képregényszerű karikatúrákkal. Ha a figyelmes olvasó csak belelapoz a könyvbe, azonnal felmerülhetnek benne magyarázatra szoruló kérdések, elsősorban a könyv szerkezeti felépítésével kapcsolatban. Nem világos, hogy mi a szerepük a portrék közé ékelődő mini biográfiáknak. Miért csak néhány mondatot szentel olyan rendezőknek, mint Ed Wood vagy George A. Romero? Miért pont harminchat rendezőt választott ki, akik közül több mint a fele amerikai? A kérdések talán háttérbe szorulnának, ha a tartalom végig lekötné az olvasót, ám a szerző erre gyakran képtelen.

A könyv célja már az első portrék után világossá válik: részletes, mélyreható elemzéseket és összefüggéseket mellőző tömör mondatai, laza stílusa kétséget kizáróan a kevésbé jártas, ám a filmek iránti határtalan rajongással felvértezett közönséget (is) kívánja megszólítani, akik bizonyára szívesen olvasnak érdekes háttértörténeteket kedvenc műveik rendezőiről. Ebből a szempontból a könyv maradéktalanul eleget tesz olvasója igényeinek, hiszen könnyedén összefoglal olyan, már-már legendássá vált eseteket, mint Werner Herzog és Klaus Kinski hevesnek csak finoman nevezhető vitáit az Aguirre és a Fitzcarraldo forgatásán, vagy Polanski konfliktusait az úrinő módjára viselkedő Faye Dunaway-jel a Kínai negyed kapcsán.

A szakavatottabb, filmművészetben otthonosabban mozgó olvasók azonban gyakran találkozhatnak több adatbeli tévedéssel, melyek nemcsak a szerző felületes, egyszerűségre törekvő, pongyola fogalmazásmódjának, hanem a szerkesztő és fordító figyelmetlenségének számlájára is írhatók. A horoszkóp ismeretének hiánya talán még elnézhető (Fellini január 20-án született, csillagjegyének mégis a Bikát jelöli meg), ám ennél sokkal kínosabbak azok a mondatok, melyekben leírja, hogy Spielberg 1983-ban kérte fel Truffaut-t az amúgy hivatalosan 1977-ben bemutatott Harmadik típusú találkozások szerepére, vagy amikor egy portrén belül először helyesen, majd rosszul datálja a filmek (például: Apokalipszis most, Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén) bemutatásának évszámát. A téves megállapításokat néhol tovább gyarapítják a helytelen fogalmi megjelölések és a címbeli pontatlanságok is (az ókorban játszódó, szandálos filmek összefoglaló elnevezését peplum helyett „pepláknak” írja Sergio Leone portréjában, Bergman első filmje pedig itthon Válság és nem „Krízis” címmel vált ismertté).

Hires_filmrendegriffith.jpgMindemellett sajnos lényegesebb és súlyosabb hiányosságok is akadnak a szövegben: a szerző szinte teljesen megfeledkezik Almodóvar korai, nyolcvanas években készült darabjairól, Robert Altman remekművéről (Rövidre vágva), vagy Spielberg Párbajáról. Kifejezetten bosszantó, mikor Orson Welles film noir klasszikusát, A gonosz érintését „lenyűgöző, B-kategóriás filmnek”, az Aranypolgárt és az Ambersonok ragyogását követő műveit pedig „különös, elhibázott alkotások”-nak állítja be. A leegyszerűsített megfogalmazások még ennél is jobban kizökkenthetik az olvasót nyugalmából, különösen mikor a szerző kijelenti, hogy az Andalúziai kutya egy szemkivágásról szól, A berlini olimpia kizárólag a felsőbbrendű fajt magasztalja, vagy mikor A vihar kapujában tömegkulturális hatását mindössze néhány amerikai sorozathoz képes mérni.

A szerző kétségbevonhatatlan törekvésével - miszerint közelebb akarja hozni a filmesek titokzatos világát az egyszerű olvasóhoz - éppen az ellenkezőjét éri el. Sajnálatos módon az igazán érdekes és emlékezetes történetek elvétve fordulnak elő, emiatt csak átmenetileg képesek feledtetni a könyvben leírt hiányosságokat és pontatlanságokat. A portrék gyakran taglalt, szinte visszatérő témái pedig meglehetősen unalmassá formálják egy-egy alkotó (a valóságban amúgy sokkal érdekesebb) pályáját: a legtöbb rendező kapcsán ugyanis másról sem lehet olvasni, mint a végeláthatatlan nőügyeikről, nemi– és politikai beállítottságukról, drogfogyasztási szokásaikról, gyermekkori traumáikról, avagy egyéb bizarr elfoglaltságaikról, esetleg kollégáik szapulásáról (Spike Lee portréjában például kizárólag olyan eseteket említ, melyekben a brooklyni rendező kortársai munkáit minősíti). Mindezek alapján nem túlzás azt állítani, hogy a szövegek tartalmilag talán jobban illeszkednének egy bulvármagazin hasábjaira, mint bármelyik filmes tárgyú könyvbe vagy szaklapba. Ebből kiindulva jogosan számon lehetne kérni a szerzőtől, hogy vajon miért nem említ olyan rendezőket, mint Pasolini vagy Fassbinder, akiknek élete és filmjei cseppet sem voltak botrányoktól mentesek? De említhetnénk akár James Cameront is, kinek a forgatásokon tanúsított zsarnoki módszereiről anekdoták tucatjai keringenek. Ezekről miért nem olvashatunk?

A könyv címoldala apró betűkkel ugyan, de büszke felhanggal hirdeti, hogy olyan információkat oszt meg olvasójával, melyekről oktatóink sohasem meséltek. Valószínűleg azért nem tették meg, mert ezek a tények vagy legendák cseppet sem relevánsak, és az említett rendezők aligha ismerhetők meg belőlük. Ugyan milyen jelentősége van annak, hogy Cecil B. DeMille lábfetisiszta volt, vagy hogy Woody Allen még a filmjei forgatása alatt is rettegett a különféle rovaroktól?

Összefoglalva elmondható, hogy a Híres filmrendezők titkos élete egyes részeiben élvezetes, ám számtalan hibával rendelkező olvasmány, melyre referencia anyagként semmiképpen sem szabad tekinteni. Aki pedig a könyvben említett rendezőket akarja megismerni, inkább nézze meg a filmjeiket, melyek sokkal emlékezetesebb élményt fognak nyújtani és jobban bevezetnek alkotóik rejtelmes világába.

Zalán Márk

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr864666095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kaamir 2012.07.19. 13:36:05

Én ebből a sorozatból Híres szerzők titkos életét olvastam. Az elég híg fos volt és ez se tűnik jobbnak.

Felhősaláta (törölt) 2012.07.19. 19:39:03

@kaamir: Igazad van, bár én csak beleolvastam a híres szerzők könyvbe, de mennyire irritált a stílus és a hibák. Hatásvadászat igénytelenséggel kombinálva, ahogy jellemezte a híres írókat.
Kukadíj szerintem ennek is.
süti beállítások módosítása