Filmvilág blog

Az évtized filmjei a Filmvilág szerzői szerint

1 poszt - 40 lista

2009. december 14. - filmvilág

Listázni jó. Argentin szociodrámát brit zombihorrorral vagy animét dokumentumfilmmel persze nem könnyű összevetni, érdemes mégis megpróbálni valamilyen szempont alapján rangsorolni a kedvenceinket. Komoly következtetéseket levonására ugyan nem feltétlenül alkalmasak ezek a listák (az Aranypolgár annak idején vajon hány kritikus év végi listájában szerepelt?), de valami lényegeset mégiscsak elárulnak, nem csak az összeállítójukról, de arról a korszakról is, amelyben születtek, ráadásul vitaindítónak és filmajánlónak is kiválóak.

Most, hogy nem csak az évnek, de az évtizednek is hamarosan vége, a legtöbb filmes lap és blog toplistákat gyárt. A játékból a Filmvilág blog sem akart kimaradni, mi azonban a szokásosnál szélesebb körből merítettünk. Közel 50, a Filmvilágban az elmúlt 10 év során rendszeresen publikáló szerzőt kértünk meg személyes kedvenceik listázására. A legtöbb szavazatot kapó 20 filmhez a blog szerzői hozzáadták saját kedvenceiket, újból szavaztak mindegyikre, így alakult ki végül a TOP 50, amelyet hamarosan olvasóink elé tárunk, több részletben, némi kommentár kíséretében. Addig is, a tovább után lehet böngészni a 40 egyéni listát (az ebből készített összesített top10 majd a januári Filmvilágban lesz olvasható, aki persze nagyon ráér, kiszámolhatja maga is a végeredményt.) Ahol nincsenek számozva a filmek, ott értelemszerűen nincs sorrend közöttük.

Alföldi Nóra

A sötét lovag
Donnie Darko
Egy makulátlan elme örök ragyogása
I'm Not There
The New World
Brokeback Mountain – Túl a barátságon
Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford
Vérző olaj
Nem vénnek való vidék
Haláli hullák hajnala

Ardai Zoltán
A faun labirintusa
Gomorra
Egy makulátlan elme örök ragyogása
Eureka
Ichi, a gyilkos
Mulholland Drive
Nem vénnek való vidék
Szerelemre hangolva
Sin City
Werckmeister harmóniák

Barkóczi Janka
4 hónap, 3 hét és 2 nap
A bukás - Hitler utolsó napjai
A faun labirintusa
A mások élete
A pankrátor
Egy kis gubanc
Katyn
Libanoni keringő
Persepolis
+ Drót

Báron György
4 hónap, 3 hét és 2 nap
Amélie csodálatos élete
A faun labirintusa
A kör
A mások élete
Bin Jip
Dalok a második emeletről
Dogville
Fallal szemben
Jó estét, jó szerencsét!
Korcs szerelmek
Lazarescu úr halála
Libanoni keringő
Millió dolláros baby
Police, adjectif
Dealer
Delta
Nekem lámpást adott kezembe az Úr - Pesten
Taxidermia
Werckmeister harmóniák

Baski Sándor
Ichi the Killer
A bosszú ura (Sympathy for Mr. Vengeance)
Kill Bill
Isten városa
Dogville
Ex-drummer
Donnie Darko
Mulholland Drive
Engedj be!
A sziget (Seom, 2000)

Bori Erzsébet

Dogville
Szerelemre hangolva
Bábok
Werckmeister harmóniák
A múlt nélküli ember
4 hónap, 3 hét és 2 nap
Szigorúan piszkos ügyek 1.
Ottóka (Svankmajer)
Darwin rémálma
+ Drót

Deák Dániel
Ádám almái
A múlt nélküli ember
Amélie csodálatos élete
Az álom tudománya
Happy-Go-Lucky
Kill Bill
Mások élete
Lecsó
Superbad
Vízcseppek a forró kövön

Fekete Tamás
Mementó
Adaptáció
Schmidt története    
Elveszett jelentés
Egy makulátlan elme örök ragyogása
Ádám almái
4 hónap, 3 hét és 2 nap
Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford
Nem vénnek való vidék
Az ember gyermeke

Forgács Nóra Kinga
A sötét lovag
A szerelem következményei
A tökéletes trükk
Amelie csodálatos élete
Az osztály
Cloverfield
Isten városa
Jó estét, jó szerencsét!
Majdnem híres
Te meg én és minden ismerősünk

Géczi Zoltán
A bukás
A faun labirintusa
A halál jele
Battle Royale
Elit halálosztók (Tropa de Elite)
Joint Security Area
Martyrs
Mulholland Drive
The Sky Crawlers
Titokzatos folyó

Gyenge Zsolt
1 Szerelemre hangolva
2 Oldboy
3 Werckmeister harmóniák
4 Dogville
5 Kill Bill 1-2
6 Nem vénnek való vidék
7 Egy makulátlan elme örök ragyogása
8 4 hónap, 3 hét és 2 nap
9 A múlt nélküli ember
10 Deus ex machina

Győrffy Iván
Alejando González Inárritu „halál-trilógiája” (Korcs szerelmek, 21 gramm, Bábel)
Amélie csodálatos élete
Az órák
Egy makulátlan elme örök ragyogása
Hétköznapi mennyország
Macerás ügyek
Ó, testvér, merre visz az utad?
Süti, nem süti
Vera Drake
Volver

Gorácz Anikó
4 hónap, 3 hét és 2 nap
Blöff
Chihiro szellemországban
Gettó milliomos
Hős
Kill Bill
Kontroll
Libanoni keringő
Nem vénnek való vidék
Szerelemre hangolva

Herpai Gergely
1. Mulholland Drive
2. Kill Bill 1-2
3. Memento
4. Becstelen Brigantyk
5. Batman: A sötét lovag
6. A gépész
7. A tökéletes trükk
8. Kamera által homályosan
9. Égető bizonyíték
10. Sin City

Horeczky Krisztina
21 Gramm
A másik oldalon
A mások élete
A zongoratarnárnő
Az örökség
Babel
Dogville
Fallal szemben
Gomorra
Szerelemre hangolva

Hungler Tímea
Majdnem híres
Donnie Darko
Moulin Rouge!
Kárhozat útja
Schmidt története
Dogville
Fallal szemben
Match Point
United '93
Zodiac

Kemenes Tamás
28 nappal később
A Faun labirintusa
A Nagy hal
Egy makulátlan elme örök ragyogása
Halálbiztos
Kill Bill 1-2
Mulholland drive
Nem vénnek való vidék
Oldboy
Vérző olaj

Klacsán Csaba
Isten városa
Engedj be!
Kill Bill
Szigorúan piszkos ügyek
Gettó milliomos
Titokzatos folyó
A gyűrűk ura - A gyűrű szövetsége
A nyomozó
A zodiákus
Becstelen Brigantyk

Klág Dávid
1. Non-stop partiarcok
2. Shaun Of The Dead  (nem vagyok hajlandó leírni a magyar címét)
3. Crank - Felpörögve
4. Szexi dög 
5. Isten városa
6. Sziriana 
7. Nem vénnek való vidék
8. Egy kis gubanc
9. Ghost World
10. Mulholland Drive
honorable mention: Pusher I-III (a harmadik az 2004es)

Kolozsi László
A bajusz
Amélie csodálatos élete
Bourne Ultimátum
Dogville
Donnie Darko
Nagy Hal
Szerelemre hangolva
Tavasz nyár ősz tél és tavasz
Ütközések
Visszatérés

Kovács András Bálint
A múlt nélküli ember
Ádám almái
Antikrisztus
Dogville
Mások élete
Mulholland Drive
Nem vénnek való vidék
Rejtély
Szigorúan piszkos ügyek
Weckmeister harmóniák
The West Wing (Az elnök emberei, TV sorozat)
The Wire (Drót, TV sorozat)
In Treatment (TV sorozat)


Kovács Marcell
Bábok
Dead Man’s Shoes
Femme Fatale
Inland Empire
Kínzó mindennapok
Kótyagos szerelem
Sebezhetetlen
Száműzöttek
Szerelemre hangolva
Tenenbaum, a háziátok

Létay Vera
Werckmeister harmóniák
Szerelemre hangolva
Mulholland Drive
Lazarescu úr halála
A múlt nélküli ember
Chihiro szellemországban
Nem vénnek való vidék
Mások élete
Tavasz nyár ősz tél és tavasz
Dogville

Nánay Bence
1. Apichatpong Weerasethakul: Syndromes and a century 2006
2. Abbas Kiarostami: Five 2003
3. Zhang Ke Jia: Unknown pleasures 2002
4. Elia Suleiman: The time that remains 2009
5. Ming-liang Tsai: Visage 2009
6. Carlos Reygadas: Japán 2002
7. Nuri Bilge Ceylan: Messze 2002
8. Ki-duk Kim: Lopakodó lelkek 2004
9. João César Monteiro Coming and going 2003
10. Jean-Luc Godard: A szerelem dicsérete 2001

Nevelős Zoltán
A faun labirintusa
A Gyűrűk Ura-trilógia
A halál jele (Memories of Murder)
A mások élete
A szabadság útjai
Amelie csodálatos élete
Haláli hullák hajnala
Mulholland Drive
Nem vénnek való vidék
Oldboy
Szerelemre hangolva
Tavasz, nyár, ősz, tél… és tavasz

Orosdy Dániel
Bug
Az ember, aki ott sem volt
A Zodiákus
Becstelen brigantyk
Lepattintva
A kilenc királynő
Engedj be!
Isten városa
Gosford Park
A vonzás szabályai
+ A pankrátor (különdíj vállveregetéssel)

Parádi Orsolya
Bábok
Táncos a sötétben
Isten városa
Kill Bill 1-2.
Mindent anyámról
Szigorúan piszkos ügyek
Nem vénnek való vidék
Eastern Promises - Gyilkos ígéretek
Hajrá boldogság!
Tigris és Sárkány

Roboz Gábor
Memento
Szerelemre hangolva
A Gyűrűk Ura: A Gyűrű Szövetsége
Donnie Darko
Oldboy
Mielőtt lemegy a nap
Brick
Ádám almái
Erőszakik
Az ajánlat

Schreiber András
Isten városa
Korcs szerelmek
Libanoni keringő
28 nappal később
Vérző olaj
Batman: kezdődik
A faun labirintusa
Elefánt
Grindhouse (mindkettő)
Hajrá boldogság!

Schubert Gusztáv
Ádám almái
Az ember, aki ott sem volt
Beszélj hozzá
Egy makulátlan elme örök ragyogása
Chihiro
Hukkle
Libanoni keringő
Oldboy
Szerelemre hangolva
Werckmeister harmóniák

Sepsi László
(egy év/egy film taktikával)
2000. Love, Honour and Obey
2001. Wendigo
2002. Bubba Ho-tep
2003. Nagy hal
2004. Egy makulátlan elme örök ragyogása
2005. Ádám almái
2006. A faun labirintusa
2007. POSTAL
2008. Pontypool
2009. The Perfect Sleep

Szabó Dénes
1. Kill Bill
2. Becstelen Brigantyk
3. Donnie Darko
4. Mulholland Drive
5. Nem vénnek való vidék
6. Egy makulátlan elme örök ragyogása
7. Elveszett jelentés
8. Ponyo
9.  Halálbiztos
10. Team America

Teszár Dávid
A halál jele (Memories of Murder)
Oldboy
Majdnem híres - rendezői változat
Tokyo sonata
Mind game
Engedj be
A faun labirintusa
Pop, csajok, satöbbi
One Fine Spring Day
Oasis

Vajda Judit
Casino Royale
Donnie Darko
Erőszakik
A faun labirintusa
Lazarescu úr halála
A sötét lovag
Memento
A tintahal és a bálna
Ópium
Taxidermia

Varga Zoltán
1. Szüzet szüntess
2. Batman: Kezdődik
3. Wallace és Gromit - Az elvetemült veteménylény
4. Holdkór  (Jan Svankmajer: Sílení /)
5. A mások élete
6. Vaskabátok
7. Sweeney Todd
8. Gyilkos ígéretek
9. Engedj be!
10. Négy éjszaka Annával (Jerzy Skolimowski: Cztery noce z Anna)

Varró Attila
A sziget (Seom, 2000)
A bosszú asszonya
Kill Bill
Tökéletes trükk
Szexi dög
Casino Royale
Jism (The Body)
Pankrátor
The Sky Crawlers
Az ajánlat
Futurama-sorozat
Veronica Mars-sorozat


Vincze Teréz
Bűnök (Anette K. Olesen)
Fallal szemben
Halálbiztos
Eureka
Lazarescu úr halála
Szerelemre hangolva
A sziget
Rejtély
Szigorúan piszkos ügyek
Werckmeister harmóniák

Vízer Balázs
Oldboy
Visszafordíthatatlan
Korcs Szerelmek
Halálos szívdobbanás
A gazdatest
Egy makulátlan elme örök ragyogása
Nem vénnek való vidék
Donnie Darko
Tenenbaum, a háziátok
Persepolis

Wostry Ferenc
Kiss Kiss Bang Bang
Casino Royale
The Descent - A barlang
Száműzöttek
Magasfeszültség
Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán
Nem vénnek való vidék
Fegyvertársak
Sha Po Lang
Shaolin foci

Zalán Vince
Werckmeister harmóniák 
Szerelemre hangolva
Orosz bárka
Historias Minimas
Hétfő reggel
Minden vagy semmi
A visszatérés
Táncalak
Egy makulátlan elme örök ragyogása
A könnyező mező

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr721597268

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az évtized 12 filmje 2009.12.30. 20:19:26

Annyira megtetszett a Filmvilág blog listaállítási ötlete, meg amúgy egyébként is mindenki szeret mindenféle listákat írni és olvasni, hogy ez sem maradhatott ki. Alább található az évtized 12 legjobb filmje. Szerintem. Ezzel persze két probléma van. A...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.12.14. 20:35:49

Bár, akadnak nyilván átfedések, mégis milyen szépen látni a generációs és főleg Wostry esetében a szubkulturális metszéseket...:)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.12.14. 20:37:29

@efes: Azt viszont sajnálom, hogy szar filmet nem említett senki (már, amennyiről tudom, hogy nem az), így nincs mibe belekötnöm...:/ :)

Baski Sándor · http://filmvilag.blog.hu 2009.12.14. 21:37:44

@efes: Várd ki az 50-es listát, ott majd lesznek érdekes címek. Orosdy kolléga szerintem már alig várja, hogy vitatkozhasson veled. ;-)

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2009.12.14. 22:57:08

szokás szerint a varró listája a legjobb.

scorsesefan 2009.12.14. 23:10:26

Kösz mindenkinek, érdekes olvasni. Egy-két "irreális személyes perverziómat" (pl. Miami Vice) leszámítva az én kedvenceim is ezekből kerülnének ki. És van mit pótolni.

Érdeklődéssel várom a Top 50-et. :)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.12.15. 09:06:55

@[bs]: Orosdyval most nincs vitám, bár én nyilván tök más listát állítanék össze, és a Zodiákust tuti kihagynám, de a Gosfork Parkban pl egyetértünk. Amúgy képtelen lennék 10 filmet megnevezni 10 év filmterméséből, illetve annyi 10 film lenne, ameddig szórakoznék a 10es lista összeállításával.

Wostry Ferenc · http://geekz.444.hu 2009.12.15. 12:11:27

Ha leszokna a Filmvilág arról, hogy csak a magyar filmcímeket közli, filmrajongók generációinak könnyítené meg a dolgát. Így a lap éppen azt szabotálja, ami a célja lenne - így, ha egy cikk felkelti valamely film iránt az érdeklődést, az olvasónak csökkennek az esélyei, hogy utána tudjon nézni melyik filmről is van szó. Ez a hetvenes években még elment, de most...

Baski Sándor · http://filmvilag.blog.hu 2009.12.15. 13:16:12

@Wostry Ferenc: Jogos a felvetés, a szerkesztőségen belül is szoktak erről viták lenni, itt viszont többségében nálunk is forgalmazott filmekről van szó, ahol meg nem (lásd pl. Nánay Bence listája), ott maradt az eredeti cím.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2009.12.16. 10:19:01

OFF:

ki ez a fura fejű lány a fejlécben?

kozmopilota 2009.12.16. 13:39:36

szép kis listák,a vége felé felsóhajtottam hogy valakinek eszébe jutott a Halálos szívdobbanás, de nekem hiányzik a
Pénzhamisítók
Klimt
Forrás
Anyádat is!

Talán még befért volna a
Belső ember
Vicky, Christina, Barcelona
Kávé és Cigaretta.
No de végül is egy lista szépsége a szubjektivitás :)

fookar 2009.12.16. 20:45:46

külföldi top 10

Isten városa
Rekviem egy álomért
Nagy hal
Az ember, aki ott se volt
Korcs szerelmek
28 nappal később
A bukás
Az elszánt diplomata
Az utolsó skót király
Beszélj hozzá!

magyar top 5

Moszkva tér
Taxidermia
Üvegtigris
Hukkle
Chico

Vékony Gábor 2009.12.24. 13:09:48

Szép, szép ez a listázás, de az évtized végéig még van egy év.

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2009.12.24. 13:37:24

@Bandula Ferike: Ha így jobban tetszik, a 2000-es évek legjobb filmjeit próbáltuk összegyűjteni. Nem vagyunk egyedül, ez most afféle trend, mi pedig minden áron trendik akarunk lenni. Jövőre már nem lehetnénk trendik, addigra az angolszászok szerint véget ér a "dekád".

Egy példa:

www.pastemagazine.com/blogs/lists/2009/11/50-best-movies-of-the-decade-2000-2009.html

beyo 2009.12.25. 19:19:09

énisénis

magyar:
+1 A Delta
5. Iszka utazása
4. Kontroll
3. A nyomozó
2. Dealer
1. Taxidermia

egyéb külföld:
+1 A bukás (vagy) A rejtély
10. Control
9. Isten városa
8. 4
7. Gettó milliomos
6. Vérvonal
5. A faun labirintusa
4. Anyádat is!
3. A mások élete
2. 28 nappal később
1. Engedj be!

Amcsi:
+1 A por
10. Köszönjük, hogy rágyújtott
9. Elveszett jelentés
8. A zodiákus
7. Égető bizonyíték
6. Juno
5. In Bruges
4. Egy makulátlan elem örök ragyogása
3. A sötét lovag
2. Donnie Darko
1. Inglorious Basterds

Dr. Panasz Muki 2009.12.25. 22:10:21

@Wostry Ferenc: tényleg kényelmesebb lenne, ha legalább zárójelben ott lenne az eredeti vagy angol cím.
Így a port.hu-n megnézem a magyart, azalatt ott van a külföldi cím is.

szigiri 2010.01.04. 15:29:12

Szüzet szüntess????? Hát nem tudom, egy ilyen filmen már szerintem a csepeli pufferprolik is feszengenek. Ez egy bárgyú film, miért kéne valakinek is emlékeznie rá? Persze szubjektív.

1. Das Leben der Anderen
Mások Élete

2. Bom yeoreum gaeul gyeoul geurigo bom
Tavasz, Nyár, Ősz, Tél... és Tavasz
Spring, Summer, Fall, Winter... and Spring

3. Cidade de Deus
Isten városa
City of God

4. Efter brylluppet
Esküvő után
After the Wedding

5. Vozvrasenyije
Visszatérés
The Return

6. Dolls
Bábok

7. The Limits of Control
Az irányítás határai
No Limits No Control

8. Eternal Sunshine of the Spotless Mind
Egy makulátlan elme örök ragyogása

9. Moon
Hold

10.Adams Aebler
Ádám almái
Adam's Apples

Beyonder 2010.01.04. 15:34:50

@szigiri: "pufferprolik"

Ez vajon mit jelent?

szigiri 2010.01.05. 15:26:32

Az én vidéki olvasatomban a pesti paraszt megfelelője. De ha felnyomod a szlengblogra lehet bővebben kifejtik neked.

Elsődleges jegyei: moziban mögötted csámcsog és zörög, rossz helyen nevet, de akkor irgalmatlanul, tolakszik a sorban, buffaló cipőben jár, cigányhifin nyomja tiestót a HÉV-en, szoliba jár, stb. soroljam még. Tele van velük a város, ha nem csak a Deákon közlekedik az ember mindenhol a nyomaikra bukkanhat.

manuva 2010.03.02. 02:56:37

Sepsi László a legviccesebb, a Bubba Ho-Tep említéséért díjat érdemelne.

convar · http://docs.google.com/document/d/1C9jtT9NLDNv_80m_U9Pv5X_LwJb3bFUqhOMhafMalGg/ 2011.02.02. 12:21:36

2 furcsaság: a Nem vénnek való vidék sztem túlhypolása a többi, többek között pl. más Oscar díjas filmekkel szemben. Pl. hogyhogy sehol egy Tégla? Egy Millió dolláros bébi? Egy Gettómilliomos? Félreértés ne essék, azt nem mondom hogy a Nem vénnek való vidék rossz film, de nem is annyival jobb mint ahogy kiolvasható az itteni listákból. Sztem.

A másik, Tarantino-Rodriguez vonalon: a Kill Bill is meglepett, hogy ilyen elsöprő erővel "verte el" pl. a Sin Cityt. Am imádom én is Tarantinot, de a Kill Bill akkor is egy összelopkodott vmi a Sin Cityhez képest. A Sin City jóval eredetibb alkotás. Sztem, persze mint az avataromból is kitűnik, lehet hogy kicsit elfogult vagyok :D

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2011.02.02. 13:15:07

@convar: A Nem vénnek való vidék túlhájpolásával egyetértek, de a Millió dolláros bébi (Báron György) és a Gettómilliomos (Gorácz Anikó, Klacsán Csaba) előkerül a posztban. A tégla hiányára van magyarázat: Scorsese egy remake-re kapta az Oscart, ami ráadásul egyértelműen gyengébb a legjobb filmjeinél, úgyhogy A tégla végül "alulhájpolt" mozi lett, amit kevesen kezelnek a valós értékén, a legtöbben csak azt a filmet látják benne, amire az öreg Martinnak "végre meg kellett kapnia a díjat". Szerintem ezért nem bukkan fel senki listáján, beleértve engem is (bírom egyébként, de max. a legjobb 20-ba jelölném).

Ami a Kill Bill kontra Sin City felvetést illeti, szerintem mindkét film nagyon jó, de mindkettő "egy összelopkodott vmi", csak éppen míg Tarantino egyes filmeket és rendezőket zsebelt ki, Rodriguez és Miller egy komplett műfajt/stílust. :)

convar · http://docs.google.com/document/d/1C9jtT9NLDNv_80m_U9Pv5X_LwJb3bFUqhOMhafMalGg/ 2011.02.04. 00:07:28

@Orosdy Dániel: "A tégla hiányára van magyarázat: Scorsese egy remake-re kapta az Oscart, ami ráadásul egyértelműen gyengébb a legjobb filmjeinél,..."

Sztem nem olyan egyértelmű, na mind1 ;) (oké, a Casino az tényleg jobb volt :) )

"csak éppen míg Tarantino egyes filmeket és rendezőket zsebelt ki, Rodriguez és Miller egy komplett műfajt/stílust. :) "

De itt a filmeket értékeljük nem? :) Rodriguez nem lopott senkitől, mivel egy képregény végtelekig hű adaptációjáról van szó.

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2011.02.04. 08:04:27

@convar: Azért a Taxisofőr, Nagymenők, Lidérces órák, A komédia királya sztem mind veri A téglát, és ezek többnyire még Oscar közelébe sem kerültek. :)

"De itt a filmeket értékeljük nem? :) Rodriguez nem lopott senkitől, mivel egy képregény végtelekig hű adaptációjáról van szó."

A Sin City Rodriguez ÉS Frank Miller filmje, márpedig Miller képregénye, amin az egész alapul, a sztorik szempontjából minden, csak nem eredeti (kb. olyanok a történetek, mintha valaki teletömte volna speeddel James Ellroy-t, hogy felpörögve írjon meg pár Hammett- és Chandler-novellaötletet). A rendezés szintén nem ment a "kizsebelésektől", ld. ezt a listát:

www.imdb.com/title/tt0401792/movieconnections

Ezért mondom én azt, hogy eredetiség szempontjából nem érdemes nagy különbséget tenni a Sin City és a Kill Bill között. Eltérő módszerekkel, de kb. ugyanazt csinálják. :)

convar · http://docs.google.com/document/d/1C9jtT9NLDNv_80m_U9Pv5X_LwJb3bFUqhOMhafMalGg/ 2011.02.04. 22:45:57

@Orosdy Dániel:

"a sztorik szempontjából"

Vannak más szempontok is. Ha vki nem látja a Sin City megfilmesítésében az egyedi jelleget, azt csak sajnálni tudom. A véleményemet fenntartom: a film eredeti, és ezen az sem változtat, hogy a az alapul szolgáló képregény onnan loppott ahonnan nem szégyellt. Az ÉS meg egy kicsit erős sztem, persze, Rodriguez bevette Millert a projectbe, de kötve hiszem, hogy valóban ellátott volna direktori feladatokat is.

A tégla meg sztem jobb mint a Nagymenők :) A többiről nem nyilatkozom, mert vagy nem láttam még őket vagy már nagyon régen.

De akkor tényleg, én is írok már egy tízes listát :)

1. Sin City
2. Blöff
3. Amerikai pszicho
4. Üvegtigris
5. Terminator 3
6. A tégla
7. Argo
8. A kör
9. Fűrész
10. Fülke

Kb., de képlékeny lista ez, az elsőt leszámítva :)

convar · http://docs.google.com/document/d/1C9jtT9NLDNv_80m_U9Pv5X_LwJb3bFUqhOMhafMalGg/ 2011.02.04. 23:02:46

Ezt majd elfelejtettem, de muszáj, mert álmomban sem gondoltam volna hogy egy Jirí Menzel film is bejöhet, úgy kellett rátukmálni (akkori barátnőm érdeme).

Tehát +1, vagy nevezzük különdíjasnak :) : Őfelsége pincére voltam
süti beállítások módosítása