A Jó, a Rossz és a Csúf (Il buono, il brutto, il cattivo, 1966) Rendezte: Sergio Leone. Írta: Luciano Vincenzoni és Sergio Leone története alapján Agenore Incrocci, Furio Scarpelli, Luciano Vincenzoni és Sergio Leone. Szereplők: Clint Eastwood (A Jó/Szőke/Szöszi), Lee van Cleef (A Rossz/Angyalszem/Sentenza), Eli Wallach (A Csúf/Tuco/Patkány), Mario Brega (Wallace), Al Mulock, Aldo Giuffré, Luigi Pistilli, John Bartha, Rada Rassimov.
Utazók, útra fel! – Mit kell tudni róla?
Sergio Leone Clint Eastwoodot sztárrá tevő Dollár-trilógiájának befejező része, egyben a rendező egyik legnagyobb sikert arató alkotása. Ez a teljes változatában három óra körül járó spagettiwestern-eposz tulajdonképpen Luciano Vincenzoni író egy korábbi munkáján, A nagy háború című Oscar-jelölt Mario Monicelli-filmen alapul, de Leone az alapötletet teljes mértékben a magáévá tette, hogy megalkossa nagyhatású, máig méltán népszerű remekét, egyik főművét. És az árnyoldal: a temperamentumos olasz direktor és az amerikai színész viszonya egyre rosszabb lett, így három, egyre jobb és ambiciózusabb közös mozi után soha többé nem dolgoztak együtt.
 |
Egy táska rejtélyes fényei – Miről szól?
Az amerikai polgárháború kellős közepén egy fejvadász (Szőke), bérgyilkos (Angyalszem) és bandita (Tuco) keresi előbb a boldogulás és túlélés lehetőségét, majd a kincset, amelynek pontos helyéről mindegyiküknek csak egyetlen, önmagában értéktelen részinformációja van. Ideiglenes szövetségeket kötnek, elárulják egymást, hol a déliek, hol az északiak oldalán bukkannak fel, változatos helyzetekbe keverednek, és közben bebarangolják a hadszínteret. Az út vége természetesen a kincs rejtekhelye, csakhogy a vagyon a dolgok természetéből következően nem illetheti mindhármójukat.
 |
Apró különbségek – Hol jön QT a képbe?
Tarantino órási rajongója az olasz westerneknek, Sergio Leonének pedig különösen: a Kill Bill második része gyakorlatilag egyetlen hatalmas szerelmi vallomás az alműfajnak és legnagyobb mesterének, de már az első rész is tartalmazott utalásokat Leone-filmekre, és talán az sem véletlen, hogy QT a forgatókönyvírói Oscar átvételét követő napon az Egy maréknyi dollárértet tekintette meg. Tarantino nem spórolt a konkrét tisztelgésekkel sem, különösen A Jó, a Rossz és a Csúfot idézte örömmel. A Kutyaszorítóban híres „zenés” kínzási jelenete emlékeztet Tuco élő muzsikával kísért megveretésére, sőt, előtte Mr. Szőke (khm-khm) ugyanúgy megkérdezi az áldozatától, hogy szereti-e a zenét, mint Angyalszem. Hasonlóképpen a Big Kahuna burger íze felett élvezkedő Jules erősen hajaz a leendő áldozata ételét jóízűen fogyasztó Angyalszemre. A Rossz belépője különösen nagy hatást tehetett Tarantinóra, mert a Becstelen Brygantik eleje kedvéért szinte képről-képre újra leforgatta, persze más korban, helyszínen, szereplőkkel és összefüggésben.
 |
Csak ugatsz egész nap, kicsi kutya…? – Hommage, „lopás”, vagy valami más?
Hommage. Minden Leone-filmre tett utalás egy örökké égő szerelem apró bizonyítéka. Tarantino elsősorban rajongó, másodsorban filmes, ami több idoljára is csaknem ugyanígy igaz – közéjük tartozik Sergio Leone is. Jean Baudrillard őt nevezte az első posztmodern rendezőnek, a téma szakértői szerint az idézetek tömegéből összeálló Volt egyszer egy Vadnyugat az első posztmodern mozi. Ráadásul Leone első jelentősebb munkája, az Egy maréknyi dollárért annak idején ugyanúgy plágiumgyanúba került, mint a Kutyaszorítóban, méghozzá szintén egy ázsiai alkotás miatt (Ringo Lammel ellentétben Akira Kuroszava perelt, de mivel ő is szabadon használt fel nyugati forrásokat A testőrhöz, csak részleges győzelmet könyvelhetett el). Ha úgy tetszik, Tarantino Leone túlpörgetett változata – nem riválisai, hanem közeli lelki rokonai egymásnak.
 |
Megmondom én nektek, miről szól a Like a Virgin! – Verdikt
A Jó, a Rossz és a Csúf minden idők egyik legjobb filmje, amit többek között az imdb toplistáján elért előkelő, majdnem dobogós helyezése is bizonyít (nem mellesleg per pillanat éppen a Ponyvaregény követi ötödikként). Leone nimbusza egyre nő, életműve nem igényli különösebben az ifjú kolléga protekcióját, akit azonban lehetetlen ebben az összefüggésben tolvajnak nevezni, annyira ordít minden idézetéről a határtalan tisztelet. Sergio Leone kevés filmet rendezett, de az útkeresés idejét kivéve sosem nyúlt nagyon félre. Irigylésre méltó életművének a Dollár-trilógia utolsó része az egyik legtökéletesebb darabja.
