Az idősebb Alexandre Dumas (1802-1870) úgy él a köztudatban, mint a „kard és köpeny” regények egyik atyja és mestere, a skót Walter Scott-tal, valamint Dumas ifjabb írótársaival, Paul Féval-lal és Michel Zévacóval együtt. A kosztümös filmek egyik alműfaja, az úgynevezett „kard és köpeny” filmek százával dolgozták fel D’Artagnan és a három testőr, a „Púpos”, azaz Lagardere lovag, a Kapitány, Rob Roy és a többi hős fordulatos történeteit az 1940-1960-as években. Ennek a műfajnak a jellegzetessége, hogy a 16-18. századi Európában játszódik, leginkább Franciaországban, de bárhol elképzelhető Skóciától Erdélyig, Svédországtól Korzikáig, a lényeg, hogy gáncstalan hősök, talpig lovagok szerepelnek benne, akik kiállnak a gyengék és az igazság mellett, és rendkívül sokat vívnak. Dumas tekinthető a műfaj megalapozójának, aki mintegy 300 művet tartalmazó opusában feldolgozta a francia történelmet a késő középkortól a Restauráció koráig. A három testőr című regénynek több száz különböző feldolgozása született, és a műfaji skála meg a produkciók modora igen széles, az eredeti kosztümös filmektől a paródián át a mindenfajta technikával készült, ember- vagy antropomorfizált állatszereplős animációs filmeken keresztül a western értelmezésig.
Mi okozta Dumas népszerűségét a filmrendezők körében? Kétségtelenül szerepet játszottak ebben azok az örök értékek, amelyekért a Dumas-hősök küzdenek: igazság, szerelem, becsület, hazafiság. De volt egy praktikus oka is. Mert bár Dumas-t, Scott-ot, és általában a 19. századi történelmi regényírókat „romantikus” jelzővel szoktuk illetni, ám a romantika igénye teremtette meg a realizmust, és ezek a regények éppen az egykori életmód, műveltség, mentalitás és tárgyi kultúra színes leírásainak realizmusa révén hatnak.
